Távolodó lépteid nyomát
Gyöngykavics ropogja,
Bűvös illatod a szél
Még vissza-vissza hozza
Tovatűnő alakod
Bénultan bámulom
Vissza nem fogsz nézni,
Biztosan tudom
Szeretném hinni,
Egy a gondolatunk,
Ennyi csodát feledni
Mégsem akarhatunk.
Bámész teliholdat,
Rezgő nyárfa ágát
Tücsökdallamoknak
Bársony éjszakáját
Már első pillantásod
Szívembe égetett
Visszautat immár
Tiltotta a szemed
Ajtód becsapódni is
Alig engedtük, csak
Vakon, vadul, némán
Egymásnak estünk.
Kit érdekelt akkor,
Melyikünk ruhája
Haldoklik éppen
Cafatokra válva!
Csak legyen végre meg,
Mit rendelt a végzet
Veríték, fájdalom,
Fűszeres igézet,
Édeni sikolyod,
Mely tovább éltet
Elhaló szorítás,
Önfeledt vétek.
Már akkor írva volt,
Sorsunk könyvében:
Ma elhagysz, s
Nekem nem marad :
Csak illatod a szélben és
Ropogó gyöngykavics,
Mely tompán
Nyeli lépted...
Gál János
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése