A hold maradt ismét,
keskeny,
dagadóra álló
fényes sarlójával
minden vígaszadóm
a szeles alkony után.
S gondolatban Te,
midőn
ágynak dőlve,
gyűrődötten dobtam
a székkarjára ruhám.
Hány est
folyik még így,
magas dunaárként,
hol a sötét
mind egyedül hull rám?
Szólj,
szavad oly szép,
szemed apró csillag,
érintésed
bőrön futkorászó
nyári
meleg hullám.
gyémánt
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése