Fogadd el azt, ki verseket ír Néked, A vallomása, felülmúlhat Téged. Fogadd el azt, aki sírni tud érted, Azt, aki mindig örülni tud Neked.

2010. március 23., kedd

Válóczy Szilvia: Közeg [18]





Rezeg a levegő,

Te vagy az első,

ki kagylóját emeli.

Izgatott hangod

önzőn kérleli

testem akkordjait.

Meztelen combjaim közt

lázas gondolat,

úgy vártam,

hogy hallasd a hangodat.

Mély tónusodba veszem,

elvetett eszem,

távol, s mégis oly közel.

Veled szeretkezem…

Forró leheleted szaporább,

vágyad ölel örök időnkön át.

Ölembe vonzom ritmusod,

ahogy csinálod,

úgy csak is Te tudod.

Hevesen játszanak

szemem előtt képeid,

lelkemben látszanak

lábammal kulcsolt tetteid.

Örömödbe bújok.

Forró leheleted szaporább,

vágyad ölel örök időnkön át.

Remegő ujjaid

mélyebbre hatolnak,

fantáziáddá válok,

izgatsz magadnak.

Finom vagy és éber,

vezetett kéjjel vész el

minden realitásod,

szenvedélybe vitt kívánságod

gyönyörbe sodor.

Forró leheleted szaporább,

vágyad ölel örök időnkön át.

Élvezetünk buján köt össze.

Hullámok közé vetve,

egy álmodott világ.

Rabként vonaglott képzetünk

szított testünkre hág.

Erős vagy és gyengéd,

hálával szőtt fonalam terét,

gombolyítva töröd át..

Rezeg a levegő,

én vagyok az első,

ki célhoz ér,

s Te engem követsz,

ahogy füledbe tér

orgazmusom lágy lehelete.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése