Tudod arra gondoltam, hogy elfáradtunk, mi emberek nagyon fáradtak vagyunk, nem csak a munkában fáradtunk el, hanem túl sok a teher rajtunk, túl sokat cipelünk magunkon, magunkban, közben pedig állandóan úton vagyunk, néha levegőt venni megállunk, de csak sietve, nehogy lekéssünk valamiről, soha nem tudunk megérkezni, végleg lerakni a nehéz csomagot, testünk-lelkünk elfáradt, mint kik negyven évig bolyongtak, türelmetlenek vagyunk, egymástól vagyunk türelmetlenek, hisz már milyen rég óta egy földön vagyunk összezárva, egy a levegő, amit szívunk, elmegyünk sok minden mellett, amit fontos lenne meglátnunk, talán a cél mellett is rég elmentünk, már csak bolyongunk, nem látjuk meg, ami „csak” szép, mert oda kellene figyelni, időt áldozni, de aki elfáradt, nem tud másra gondolni, mint arra, nehéz a teher, tudod, én nagyon félek, ha elfáradok, mert akkor távol kerülsz tőlem, nem Téged látlak, ha becsukom a szememet, hanem valami zuhanni készülő mázsás batyut, olyankor nem hallom meg a hangodat, talán észre sem veszlek, úgy megyek el melletted, a súlytól beszélni sincs erőm, olyankor ijedten dobálok ki mindent, ami fáraszt, nyitom az ablakokat, hadd áradjon be a friss, pihentető levegő, ha egyszer megtaláltalak, magamnak találtalak meg, többé el ne veszítselek.
.kaktusz
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése