Tudod arra gondoltam,
hogy az imádkozó ember
nem feltétlenül imádó ember,
és nem mindig alázatos
az alázatoskodó,
az igazi ima, az igazi alázat
nem egy elhatározás,
hanem maga a megtérés,
amikor az ember önkéntelen borul le,
mint valami csoda előtt,
meglátva a valódi nagyságot,
amikor rádöbben
a világ mérhetetlen csodájára
teremtővel, vagy anélkül,
amikor nem tud betelni a létezéssel,
hogy ő,
az apró pici semmire se jó ember,
ilyen nagy alkotásnak lehet a részese,
talán, ha ezt észreveszi,
az alázat akkor járja át,
a hódolat, az imádat,
a hála,
akkortól minden pillanat,
és minden fűszál, és minden fa
csodálatos ajándék az érdemtelennek,
mint a rossz gyerek,
aki azért tudja magáról,
hogy neki semmi sem jár,
semmit se érdemel ki,
akit a szerető szülei mégis
ajándékokkal halmoznak,
a szerető alázat
az életet teszi szerethetővé,
amire a szeretet nélküli alázkodás,
csak szánalmas kísérlet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése