Óh, hajdan, mily tiszta szívvel jöttem én,
mint romlatlan ifjú, ártatlan lélek,
hittem, hogy őszinte világban élek,
habzsoltam a lét víg-szilaj tengerén!
Ma orcámon gyűrött barázda élek,
és szívem repedezett burka kemény,
jól jönne egy régi, vidám költemény!
Most tán csak bús szonettre telik, félek.
Idézem a mélyen rejtező vágyat,
üzekedjen bennem újra a remény,
illanjon messze a lapító bánat.
Elveszett hitem keresni lelemény…
lehet, de csak egy út van, a vég várhat,
az nem lehet, hogy hiába jöttem én!
Somogyi Ottó
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése