Fogadd el azt, ki verseket ír Néked, A vallomása, felülmúlhat Téged. Fogadd el azt, aki sírni tud érted, Azt, aki mindig örülni tud Neked.

2009. május 31., vasárnap

Hát érezd...



Hát nem érzed bőrödön a gondolatom?
Fényévnyi távolságok
ívén küldött impulzusok lüktető
erekben küszködött
félremagyarázhatatlan vágy...
Még hiszem, hogy van egy világ
túlzásoktól félretett utakon
rohant viharba gyűrt kapkodott
lélegzetre fojtott remegő kéz
úgy simítanék még
résnyire nyitott ajkadra percet
csendben oldott hitem
fonnám mellkasodra nyirkos tenyér
maszatolt égő bizsergésével.. feléd
fordítanám minden érzékem. Most
kell érezned! Jelre vártam. Látnom
kell még ahogy lehunyod a szemed
álmodban simogatod a kezem
és furcsa képeket rajzol testedre az éj
a szobán átviharzott testfogant kéj,
hát érezd bőrödön a gondolatom...
Enigma _Erotic dreams (Voices in the Dark)


Eleanor


...tudod, Kedves



...tudod, Kedves, néha szeretném megfejteni a kapcsolatok ezernyi titkát...hogy miért válik sok ember oly magabiztossá, ha már a szeretett lényt maga mellett tudja, s miért érzi úgy, szívét-lelkét azon perctől uralhatja, ahogy az felé hajlott, miként a Napkorong kínálja számunkra ezernyi aranypermetét, és mi elfogadva elé tartjuk arcunk, vagy otthonunk meghitt mélyén vendégül látjuk, de attól az soha nem lesz a miénk, csupán ajándéka a pillanatnak...miért gondoljuk úgy, hogy egy megbúvó parázsból felizzott szenvedély nem hűlhet ki, miért érez késztetést az ember, hogy egy szabad lelket béklyóval kell elcsúfítani, hogy megmaradjon számára mindörökre? Miért hisszük azt, hogy illanő lényünk szárnyairól leváltak a tollak, miért keressük a kalitka rácsait a szabad égbolt képének látszata alatt, s miért véljük hallani lánccsörgésünk, mikor csak pacsirta-ének röpköd?...félni oly emberi, s megijedni attól, hogy elveszítjük szabad akaratunk megannyi lépteit...mert egyedül könnyedebben reppen még a gondolat is, ha akarja merész magasságokba tör, vagy összeroskadva megbúvik, de nem gubancolja másfajta érzelem, s annak szőttes hálója...ám mindez mit ér, az árva gondolat olyan, mint fogatlan koldusnak a száraz kenyér...csupán röppenő, felsejlő lehetőség csillantja meg talmi fényét...kell egy következő érzet, egy kalandos, egy nagyravágyó, ami utat mutat, vállat tart, velünk sír, avagy elaltat...kell egy hozzáillő darab, amivel eggyé válva, magunkba zárt önmagunk tárja szélesre a zárt kapukat...de a gondolat nem ismer múltat, nem sejti jelened és jövőt sem mutat, csupán létezik, itt és most...hogy megszokás, remény, vagy átkos régmúlt rád vicsorgó félelemarca rajzolódik ki belőle, rajtad áll...Te neveled fel ezt a gyermeket, s mivé formálod, csak Te sejtheted...tudom, ha szerelememet egy öleléssel kellene bizonyítanom, félek megsebeznélek vele, szinte hallom bordáit roppanását, miként tested magamhoz szorítom, ezért hát sose kérdezd mennyire szeretlek, mert annak terhe válladra nehezedve inkább volna fájdalom, mint vágyott, áhított vallomás...

Moha


Ujjaimmal megfestelek



hajadba aranysárgát rejtek
s egy kék nefelejcset
szemedbe csillogó vágyakozást
mosolyod puha és lágy
egy vörös borcsepp ott a szád sarkán
nyakadon végig siklok
testedre sorsom festem
ujjaim már tiszták
sejtelmes ritmust jár szobánk...

Dvorák Etela

Kétely



Homályba fut időm,
bár izzok még.
Ott vársz, tudom,
te beteljesült vég,
a túl oldalon.
Tombol a nyár,
de fázom, félek,
hogy messze tűnnek
nélküled az évek,
s nem marad,
csak félszáz év magány.

Sípos Julianna


Vágytitok



Ahogyan új életre sarjad a mag,
S virágba vonják magukat a gyümölcsfák,
Ahogy felszépíti fátyol-keblét minden virág,
Ahogyan csábítja csillámmal a csillagokat,
S fénye manna-nedűvel vonja be arcomat,
Ahogyan a szirmok belseje bibe-vágyat lehel,
Úgy akarlak szeretni fantom-szerelemmel.
Ahogyan ölét harsány-nyitottan kéjre tárja,
Ahogyan tűzszemű szél-hercegét várja,
Ahogyan visszasírja érzékei nyomát,
Úgy barázdálnám tested egy életen át.

Molnár Szilvia

2009. május 28., csütörtök

Megtaláltam azt az erdőt,



Megtaláltam azt az erdőt,
Hol álmomban annyiszor jártam.
Morcos, fekete felhők
Tapadnak a gacsos koronákban.
Alattuk bolyongok.
Léptem hangja csak, mi zavar.
Zörög, a sárga, töppedt, korhadt avar.
Ide nem térdel le sohasem a fény,
Sóhajtva piheg a sápadt televény.

Otthonom ez az erdő,
Hová ébren is mindig vágytam,
S most ismerőst köszöntök
Minden álom látta fában.

Körbefog a sötét semmiből font semmi.
Szeretnék, de nem tudok már soha sem pihenni.
Fejem felett csalogat egy fa kinyúló ága,
Mint végső megoldást, magát kínálva.

Tétován ácsorgok az erdő közepén.
Agyam jár, kiutat nem találok.
Mint mindig, ha félek, most is fázom.

Fáradt vagyok. S annyira vágyom,
-ha biztos, hogy ez való, s nem álom…
Valóban vágyom, saját halálom.

Kicsúszott lábam alól a talaj.
Mitől féltem, szégyelltem eddig,
Ma már nem zavar.
Anyám puha karja nyakamra fonódik,
S fáradt testem belepi az avar.

Békében alszok, örök álmot.
Egyszer mellemről szaggatnak majd virágot
Apró gyermek kezek.
Tépkedik szirmát ˝szeret, nem szeret˝
Vagy csokorba gyűjtik, s csicsergik
Anya! Virágot szedtem!
Anyáknak, kikben sajátom vélem látni,
Kinek szeretetéért sokszor, zokogva,
Hiába epekedtem.

Margot

2009. május 26., kedd

Van az úgy, hogy...



Van az úgy, hogy az ember élete olyan, mint egy végtelennek tűnő sivatag. Nem terem benne egy fűszál, egy virágszál sem, nincsenek színek, csak üresség, míg szemmel lát az ember. Éjjel fagyoskodik, nappal a hőségbe majd belehal. Éltető nedűre szomjazik a lélek, színeket kíván…egyszer csak, talán a csillapíthatatlannak tűnő vágya miatt, vagy Isten tudja, mi miatt, az ember távolba tekintve, gyönyörű oázist lát, teljes pompájukban viruló virágokat, kristályszínű forrást, pálmafákat… a szíve odahúzza, megmártózni kíván a ritka szépségekben. Elcsábulva indul el, s határozottan érzi, az élete árán is oda szeretne érni mihamarabb. De ahogy elindul, észreveszi, hogy olyan, mintha egyhelyben topogna. A távolság közte és az oázis között cseppet sem csökken, megközelíthetetlennek tűnik. Minél inkább igyekszik odafelé, annál inkább elfáradnak a lábai, majd végül végkimerülésében térdre rogy, megmarkolja tehetetlenségében a forró homokot, és keservesen zokogva vesz tudomást arról, hogy amit lát ott a távolban, amit elérni vágyott, nem más csak délibáb.

Vörös Liliom

" Ladies in Lavender " - Joshua Bell




Hiányzol




Fekszem az ágyban elmélázva Kedvesem
Jó lenne karjaidba simulni csendesen.
Élvezni ölelésed, csókod, szavaid
Átadni az érzésekből ösztönökből valamit.
Érintve egymást kedves féltő gonddal
Pillantásod keresve szerető szép szóval.
A távolság hasí lelkemből darabot
S küldöm, hogy csatlakozzon a tiédhez
Míg veled nem vagyok...


Egy szempár kísér utamon,



Egy szempár kísér utamon,
zölden világít az éjben,
óv a rossztól, int a jóra
álmomban és ébren.

Két szemed izzó smaragdja
világítja meg az útam,
vigasztal, ha bánat sző át
kiúttalan búban.

Ha mosolygok örül, ragyog,
mint a Nap a hamvas égen,
mikor virágokat ébreszt
a hajnali fényben.

Éjjel vigyáz álmaimra,
ne zavarja semmi csendem,
mikor Rólad álmodom és
fenn vagyok a mennyben.

Komlósi Lajos


Álmomban választhattam...



Álmomban választhattam, eldönthetem, hol, hogyan szeretnék élni. Ebben a fájdalommal teli, sokszor mocskos, bizonytalan világban, vagy visszamennék-e, a biztos rendbe, a paradicsomiba, ahol szabadon élhetnék, mint a madár, ahol a harmóniát, terített asztalként kapnám, élhetnék a tökéletességben, aminek csak egy feltétele a tudatlanságom lenne. Nem tudhatnám, milyen a fájdalom, a hiány, a boldogtalanság. De azt se, milyen rátalálni, milyen egy kézfogás emléke, milyen meghallani, egy régen várt hangot, milyen meglátni egy szeretett szempárt, milyen simogatásra vágyva megsimogatva lenni. Választanom kellett a készen kapott biztos harmónia, és a bizonytalan, de kiérdemelt boldogság között.

.kaktusz

Egyedül magam



Lasan szivárog az éj az égre
A láthatár parazsa is hamvad már...
Csendben várom a sok kis lidércet
A halál meg remélem nem messze jár
Az éjszaka jó; sötét, csendes, betakar
De a hajnal, az a hunyorgó hajnal!
Katapultál abba az idegen világba hamar
Tébolyultként zilált aggyal, s hajjal...
Mindegy
Régen - éreztem
Hogy magányos vagyok
Később viseltem kabátként
Mit rámgombolt a sors
Mire eljön az idő, hogy meghalok
Rájövök: a magány egyedül
Én magam vagyok
Tehát nem futhatok előle
Le sem vethetem, sem
Kétségbeesve ki nem öklendezhetem
Lehajtott fejjel elfogadom:
A magány egyedül Én
Magam vagyok


Akarom!



Akarom hogy hiányozzak
akarom hogy így legyen
akarom hogy gondolatod
nálam járjon szüntelen

Akarom, hogy estelente
erre vágyódj kedvesem...
ha nem hallod ezt a hangot
ne tudj elaludni sem!

Akarom hogy én legyek
ki napodban legfontosabb
s azt akarom ne csak enyém
legyen ez a gondolat-

-ha elvesztlek, ha eltűnnél
ha elragad a forgatag
tudd hogy azt én nem élem túl:
fájó szívem megszakad...

Dreaming58


Always by womball



I want you Always.... With me
Share in my life.... My hopes,
Laughter and Tears,
Every smile and any sorrow...
I want you Always...
To be a part of,
Every Today, Every Tomorrow...
I want you Always.... In all my dreams...
A part of every fantasy...
I want you Always To love and live with,
To awaken beside each new day
We will share together...
I want Always... To see your sweet smile,
Hear your laughter,
Listen to the soft sound of you sleeping beside me...
I want to Always.... Give all the happiness
You so rightly deserve....
Bring you every joy within my reach...
I will Always....
Be your best friend, your confidant...
The one who shares in all you do...
Through the good and the bad,
I will stand by you...
I promise to Always. Give you all the love,
That fills my heart....
Give you all the passion,
That fills our nights...
To grant you’re every want,
Every need any wish....
Today, Tomorrow
And Always....

2009. május 25., hétfő

Tudod, arra gondoltam,



Tudod, arra gondoltam,
vannak emberek,
akik esznek, isznak, kártyáznak,
kutyát sétáltatnak,
betegek, és gyógyszert szednek,
szeretnek, és gyűlölnek,
békét kívánnak, néha háborút,
kertészkednek, fát ültetnek,
közben tudják,
egyszer eljön értük is a halál,
amikor majd mindent elengednek.
De van, akit csak egy dolog érdekel,
minden másról csak az egy jut az eszébe,
mániává válhat az evés, az ivás, a szeretet,
mániává, a kártya, a gyűlölet
a kutya, a háború, vagy a béke,
nekik szinte nincs más gondolatuk,
az jut az eszükbe, a napkeltéről,
és a napnyugtáról,
kutyáról, a virágról,
a békéről, és a háborúról,
a halálról is az jut csak eszükbe,
gondolataik csak egy körül forognak,
szinte azzá válnak,
aki gyógyszert szed, aki kártyázik,
aki kutyát tart, aki kertészkedik,
és olyan is van,
akinek a gondolatai egy ember körül forognak,
mániává válik az - az egy,
mindenről ő jut az eszébe,
a betegségről, a békéről, a kutyáról,
a szeretetről, az életről, a halálról,
megszállottja,
gondolatkertésze ő annak a másiknak,
de nem csak napi nyolc órán át,
hanem akár egy életen keresztül.

.kaktusz



Holdfény



Ma én leszek a holdfény,
S belopódzom az ablakon át,
Mint aki hosszú útról haza tér,
Oda bújok Hozzád.

Messzi fehér csillagoktól
Éjszaki fényt hozok Neked,
Smaragdszemű angyaloktól
Csillogó könnycseppeket.

Aranyszínű virágporral
Csillagot festek két szemedre,
Mintha pillantásod csillogása
Napvilágnak fénye lenne.

Majd két kezemmel betakarlak,
S hangtalan érintésem megtöri a csendet,
Ha sírsz, én könnyeimmel vigasztallak,
S akár a holt fény, felolvadok Benned.

Brinkusz Gábor


Elhagytalak




Elhagytalak,
és ma már semmi nem mutatja,
hogy összetartozunk.
Hogy naponta hosszabb-
rövidebb időn át
együtt álmodunk.

Ma Te sem jössz váratlanul,
mint mindennapos vendég,
tudva - számodra bármikor
nyitva áll minden emlék.

Ha hívlak is - sötét az Ég,
nem világít arcod,
Te ott, én itt siratunk el
minden vélt kudarcot.

Elhagytalak,
és ma már semmi nem mutatja,
hogy holnap talán jobb lesz.

Írásra húzódnak ujjaim,
de gondolatom elszáll,
semmi vész a semmibe,
mint porba hulló forgács.

Fejemben tátongó szakadék,
tenyerem kiürült zsák,
vergődő vágyaim dühösen
rozsdás véremet isszák.

Elhagytalak,
de minden szabad pillanat
bűvkörödbe láncol.
Lehunyt szemhéjam alatt
újraéledő, szikrázó tűz
transzba esve táncol.

P. Tóth Irén


If It Weren't for You by womball



If it weren't for you, I could not walk
Because you are my pathway to happiness

If it weren't for you, I could not breathe
For it is you that gives me reason to take that breath.

If it weren't for you, I would not sing
Because you are the one that my voice cherishes

If it weren't for you, I would fall
For it is you that picks me up when I'm down.

If it weren't for you, I would not get up in the morning
Because your face is what gives me the courage to wake

If it weren't for you, I would break down and cry
Because if it weren't for you, I would surely die


2009. május 23., szombat

ne feledd...



„A fájdalom nem azért van, hogy szomorúvá tegyen, ne feledd. Ez az a pont, ahol az emberek mindig eltévednek... A fájdalom csak azért van, hogy éberebbé tegyen - mert az emberek csak akkor válnak éberré, amikor a nyílhegy mélyen a szívükbe hasít, és megsebzi őket. Egyébként nem ébrednek fel. Amikor az élet könnyű, kényelmes és zökkenőmentes, akkor kit érdekel? Akkor ki törődik az éberséggel? Amikor a barátod meghal, az egy lehetőség. Amikor a szerelmed elhagy... azok a sötét éjszakák, amikor olyan magányos vagy... annyira szeretted őt, mindenedet kockára tetted érte, és most hirtelen nincs többé veled. Magányosságod sírásában… ott a lehetőség; ha jól használod, tudatossá tesz. A nyíl hegye fájdalmasan éget - használd fel. A fájdalom nem azért van, hogy nyomorulttá tegyen, hanem azért, hogy tudatosabbá válj! És ha tudatossá váltál, minden szenvedés eltűnik.”

/ Osho /
Enigma - Diaspora


Remény, mit remélsz?



- Remény, mit remélsz?
- Semmit, soha többé.
- Miért?
- Valami megváltozott.
- Élet, mi vagy?
- Csak gyötrelem vagyok.
- Mégis mi éltet?
- Csak a múlt, az emlék.
.- Mit mondasz, szív?
- Szeretek mindörökké.
- Látsz végső célt?
- Csak egy gondolatot.
- Mire gondolsz?
- Hogy várom a halált.
- Jó lesz?
- Parancs kényszerít, hogy megtegyem.
- Miért kényszerít?
- Mert tudom ki vagyok.
- Ki vagy?
- Az, aki megadta magát.
- Kinek?
- A fájó, örök szerelemnek.

(Louis de Camois)


Vajon léteznek még olyan emberek...?



"Vajon léteznek még olyan emberek,
akik egy érintést sokkal többre tartanak, egyetlen szónál?
Megérinteni azt akit szeretsz, érezni a testét a közeledben.
Mi- miért fontos, hogy mit várunk a szerelemtől, vagy egyáltalán milyen az ,
ha megtalálod az igazit
Amikor hallgatni szavak nélkül, együtt lenni, csodálatos érzés és csak az ,hogy fogja a kezed, mennyi mindent jelent,többet ér mindennél!”

Miért érzem azt hogy semmit nem érek?


"Miért érzem azt, hogy semmit nem érek?
Miért nem kapok soha, amikor mástól kérek?
Miért nevetek kívül ,mikor belül félek?
Miért nem hiszem el ,hogy fontos lehet még az élet?

Mondd, kettőnk között az összetartó kötél meddig ér?
..ha elszakad, én nem küzdök már tovább az életért.
De elvesztem a zajban és hiába kereslek,
már érzem a súlyát az elfelejtett tettnek.
Néha sírok, mikor a szép emlékekre gondolok,
és belül megfogadtam százszor,
minden szót megfontolok,mielőtt kiejtem őket,
hiszen csak fájdalmat okoznak, és minden apró hibát az egekig felfokoznak.
Miért az az élet rendje, hogy elmúlik ami éltetett?
Miért nem látjuk a középutat,miért látjuk csak a területet?
Most kinézek az ég felé ,és arra gondolok,mikor leszünk végre, igazán boldogok?

Miért érzem azt hogy semmit nem érek?
Miért nem kapok soha amikor mástól kérek?
Miért nevetek kívül ,mikor belül félek?
Miért nem hiszem el ,hogy fontos lehet még az élet?

Most sírok, de senki nem hallhatja a hangomat ,
a fájdalmamat elrejtem ,és a régi dolgokat,
amik összekötöttek veled.
Messzire elhajítom,és a rég elfáradt motort, most újra beindítom,
hogy legyen egy társam, aki velem van, ha félek,
hogy amikor zenélek érezzem valamit érek.
Régen kitöltötted az űrt, de most újra űrt érzek,
és már nem adsz erőt, mikor a fájdalomtól vérzek!
Tudom, hogy nem lesz soha fontos az élet,
már nem nevetek kívül, hiszen belül félek!
Már tudom, hogy nem kapok soha ,amikor kérek ,
hiszem ,hogy vagyok......"

(Addamz)




Mint friss hajtást



Sebhelyes estéken bántottak a percek -
lámpafénynél néztem,
ahogy az óramutatók botorkálnak csendben.
A meleget sem éreztem már,
összehajtogattam az álmokat.
Minden pillanat
ónos esőként hullt rám.
Jajgatott az éjfél,
lapátolta a sok lehullott csillagot, de
parazsukból nekem semmit sem hagyott.
Lassan elringatta pilláimat a virradat...
aztán egy éjjelen megálmodtalak.
Jöttél, s mint friss hajtást öreg ágon a Nap -
a fény felé húzott egy selymes pillanat.
elpártoltak tőlem a kifosztott nappalok
s születtek bennem új lélek-dallamok,
a tegnapokat a múlt kötényébe szórtam:
Sebhelyes estéimet hangodba takartam.

Ruder Jana
>

Springtime Kisses



Buds apear on cherry tree's
Birds in branches nest
Butterflies and honey bee's
Will soon be here I guess.

Clear water trickles in the stream
The meadow soaked in dew
The power of love in all my dreams
Because i dream of you.

A heavy heart is lifted
And I'm smiling happily
Because I know my life is gifted
By having you share it with me.

Warmth and love I'm feeling
In my every thought of you
This is surely god revealing
That what we share is true.

Springtime is nature refreshing
New life replaces old
And my heart is now confessing
The love of you it holds.

Sometimes I am a clumsy man
I don't say the things I mean
But I love you with all that I am
You're the truth in all my dreams.
by truthinakiss

2009. május 22., péntek

Csak a fényt vágyom:Lyza



Csak a fényt vágyom, a férfi és nő vad gyönyörét,
a gyöngéd szívet, s lelkemből áradó lágy zenét.
A szerelmes simogatást, mely hosszan becézne,
benne felforrósodott vágyak teljes egésze.

Csak a fényt vágyom a férfit, aki szép szál, erős,
nekem büszkeségem, szívemnek királya, egy hős.
Egészséges gyümölcs, melyen repedés sem látszik,
kinek izmos, kemény húsa harapásra csábít.

Aki érzi, hogy csak engem szeret, délceg alak,
s szenvedélye, tűzben égő fémpólyába takart.
Ha imád, öleljen, csókoljon,- semmi kétség-,
szeme lángolva árasztja, vágya közelségét.

Ui:
Az álmok eltűnnek, akár a part,
a vízesés tüll függönye mögött.
Szerelem hiába nyújtod a kart,
már vesztes vagy a többiek között.

Lyza
Enigma - Between Mind & Heart



Téged



Könyökölök csak,
merengve mélyen,
madaraktól népes
ablak-párkányomon.

Korán ébredten,
a soha sem szerettem
éjjelem
már nem nyom.

Alattam még
üres utcákra
hajt álmos fejet
az égi-bárányok közt
bóbiskoló
hajnali fényben
a kopott város.

Bőrömön
lágyan
fodrozódva,
emlék-képek szülte
kóbor-hideg
futkos.

Tegnap is,
pajkossággal telt
vidám kisfiúként,
ugyanígy
köszöntött a reggel,
a hajnalcsillag
csukódó szemével.

Ugyanígy
mosakodott a fűz,
szomorú’ n
a folyó vízében.

S mily hamar
lett a ma
hol őszön,
ezüstbe borulva
a kopott
mederben folyt
évek kínját nézem.

A bekötött
szemmel
járkáló fény
sötét nem remél.

Mert
mindvégig vágy dúlt
fájdult
napom
égető percében,
mégsem jutott több
kósza ígéretnél.

A hajnal-utánban
suttogó szárnyak
lágyától ébredve,
fejtettem
még morzsát
száraz kenyeremből
a turbékolóknak.

Tekintetem lám
égig érő lett
dobbanó szívemmel.

A meg nem látottakban
mindig
/Téged álmodtalak./

gyémánt


Még végül



Még végül imádkozni is megtanulok
Érted drága. Nevedet morzsolgatom
rózsafüzérként végtelen perceimben.
Arcodat festem az égre, vízre, nap
fényére, szél szagára. Varázslókhoz,
tündérekhez, földjeink anyjához
könyörgök. Felfeszíted leszögezett hiteim
biztosnak hitt alapjait. Szerelmünk
lefeszít eddigi életem kapufájáról.
Nem ment már semmi, ami nem
Veled van, s Érted.
Nélküled nem minek a minek,
nem íz az íz zamata.
Hüllők hideg, lassú érintésével
múlnak hiányodban a napok.
Nem-Veled minden acélkemény, fémes,
rezzenéstelen, rideg.
Még a túlvilági boldogságot is hiszem,
ha érkezel, s a keresztrefeszítés kínját,
ha nem vagy velem.

Görög M. Éva


Alkonyuló szavak



Búcsúzom,
Bár pilled még a nyár…
Szemeim fátyolán
Az írisz sötétül.
Elhervadtam már.
Míg elmúlt jégkockák
Csöngő hangja
Zeng a fülembe,
S múlt koccint
Hideg poharán…
- Búcsúzom hát.

A forró nyár
Fellibbenti
Utolsó mámorát,
S édes illata
Magába zárja
Gyöngykristályaim
Porát…
- Fehér lepke libben
Régmúlt
Kék virágon,
S bábbá változik
Tenyeremben
Az álom.

Élet,
Ó keserű élet!
Ne hívj,
Nem jövök többé.
Elszállt
Az utolsó lélegzet,
Köddé vált a remény.
Nézel…
Szemedbe nézek,
S érzem Te vagy
A mindenség.

Erőt… mondd
Hogyan szerezzek,
Ha rég elveszítettél.

Lilla


...az életed tele van csodás dolgokkal


...az életed tele van csodás dolgokkal, csak eddig eltakarták szemed, nehogy meglásd a világ szépségeit és kivágyódj a lélekmezők egyszerűségébe, de ígérem, együtt megtanulunk újra látni, és örülni az apró életszépségeknek...meglátod a bújtatott virágot a kopáran szikkadó tájban, színeket élvezel a fekete-fehér mában, dallamot írunk az égen fontolva haladó napsugarakhoz, színes szirmokat számolnánk, amelyek játszva a bársony szellő hátán lovagolnak...élvezd angyal-léted, mert olyan különleges tüneménye vagy a világnak, hogy félőn piheg szívem minden szempillantásomkor, nehogy oly illó gyönyör legyél, hogy mire újra nyílik tekintetem, már csupán csillámfényű tollad hátramaradt nyomát lássam...ez a zord világ mérgezni vágyik a szépséget, de tiszta lelkű gyönyörűséget, embernek maradott lény-képet összetörni nem tud, kíméletlen vasöklével zúzni akarja, és párszor földre sújtja megtépázott szárnyaiddal kűzdő tested, de végleg porba gyalázni nem mer, mert olyan nedüt adsz a szomjazó léleknek, amelyet végleg eltörölni oly halálos vétek lenne, ami a végromlást visszafordíthatatlan sorvadássá gyorsítaná...nem maradna, csak egymás szókaszabolása miatt vergődő haldokló lelkek képmutatása, emberi álarcok mögé rejtett gonoszságok széles, színes palettája, amelyből ördögi festőművész-kezek alkotnának fájóan torz képeket...ez volna nélküled...szeretlek, mert oly gyönyörű EMBER vagy...és ebbe vetett hited magadra nem hagy soha; emelt fővel, ajkaidon "néma sikollyal" tűröd, ahogy érző szíved egy pillanatra meghal, majd újjáéledve hatalmasat dobban...és tovább él...angyal-alakban...

Moha

2009. május 19., kedd

Egyszer volt...




Elszáradt vadvirág
csendje lett a vágyunk,
szívünkbe halkultak
tücsök-szólamok,
s elillant őszünk
bíborfényű táncán
már emlékké váltak
a régi sóhajok.
Ha keresnénk egymást
a tegnap illatában,
tűnődő álmaink
megfakult nyarán,
csak lebbenő árnyként
integet a múltból:
Az egyszer volt..
hol nem volt...
nem is volt talán...

Kormányos Sándor
Relax Music 1


2009. május 18., hétfő

Hallgatnak az álmok;



Hallgatnak az álmok;
fényrések fonalán
gondolattá válnak.
Út porából nem sikoltanak
árnyak, csak a csend
délibábja - kopott
köpenyét színesre váltja.
Lépteid nyomán körvonalak
a magad képére állnak,
s feltörő sóhajok - végre
szavakra találnak.

Marien

Kívánok...



Magamnak semmit
Neked a világot,
Hogy lásd olyannak
amilyennek vágyod...

És olyan legyen
egész életed,
amit megszépít
a szárnyaló képzelet,

Mert a csoda te vagy!
Belőled születnek álmok.
Kezed szórta magból
nyílnak a virágok...

Kondra Katalin

I want to hold you



I'm afraid there's not enough time,
I want to hold you
Until my vision becomes blurred,
until I can't breathe
Having you here is a miracle of life,
it’s true
And I’ve always known our souls were meant to be

Wishing that we'll grow old in one night,
and never be apart
It’s all I’ve ever wanted for us since that first smile
You gave me a feeling so strong,
you opened my heart
You made me see with open eyes this is all worthwhile

I’d give up everything in this world,
I’d sacrifice it all
I would leave my life to give you every part of me
And watch over you like an angel so you won’t fall
I’d hold you in my wings, so you feel everything in me

My Love for you will live until I lose my strength
I’d save my last breath just to say I Love you
Because you love is what gave me my will, my strength
All because I’ve always known I’d still have you

Elült a csend,



Elült a csend, szellő se lebben
madarak is csendben elpihentek
emléked éget vérző szívemben
mélyen összeköt minket a szeretet
lelkemben láng ég, az élet ajándék
éltető napod melengesse szívemet…






……………………………………

2009. május 17., vasárnap

Te vagy az én álmom,



Te vagy az én álmom,
Mely végtelenül átsző,
Fellegekig elrepít,
Ott, hol a Nap virít…
S az éjben, Te vagy
Minden csillag,
Melyek akkor, csak
Nekem dalolnak,
Szívből jövő szavaid,
Átölelik múltam…
Jövőm sem létezik
Nélküled… nemhogy
Virágok a réten,
Értünk nyílnak szépen,
Te vagy lelkem lágy szele,
Szívem legszebb vihara,
Melyben vágyam felhevül,
S ha elér a Vég szava,
Szép emlékeddel csendesül,
Hallgat el majd végleg,
… karjaidban, örökszerelemben…


Tudod, arra gondoltam,



Tudod, arra gondoltam,
hogy bizalmatlanok vagyunk,
bizalmatlanok vagyunk az életünkkel,
egymással is bizalmatlanok vagyunk,
pedig kezdetben látatlanba is hittünk,
hittünk az emberben, a világban,
a szerencsében is,
és a boldogságban is hittünk,
sokat kellett csalódni ahhoz,
hogy ennyire távolságtartók legyünk,
sok pofont kellett kapnunk
az élettől, és másoktól -
vagy az is lehet,
hogy mi magunk, magunkat pofozzuk,
a csalódás sohasem kívülről jön,
hanem belülről jön kifelé,
messziről rózsát lát az ember,
s hogy megszagolja, elindul felé,
de közelebbről kiderül,
mit rózsának remélt távolról, az csak egy karó,
olyankor elbizonytalanodik az ember,
mintha a karó akarta volna becsapni,
pedig nem a rózsa, nem a karó,
ő adott bizalmat érdemtelenül,
bizalmat, amit senki se kért tőle,
hogy nem rózsa,
arról a karó nem tehet,
sokszor csalódik az ember,
mást talál közelről,
mint látni vél messziről,
s ha sokszor téved, elveszti ingatag hitét,
bizalmatlan lesz, bizalmatlanságában
a legkülönlegesebb rózsa mellett is elmegy,
pedig már tudhatná, nem tévedhetetlen,
akár meg is szokhatná, oly sokszor téved,
olyankor legyinthetne,
emberi dolog tévedni,
sok a karó, kevés a rózsa,
de annál nagyobb boldogság,
mikor karót látni vél, s kiderül,
valódi rózsa az,
de aki idő előtt elveszti a reményt,
többé a rózsának se hiszi az illatát.

a szerelem mennyei repülés



Azt kérdezed tőlem,
mi a különbség a szeretet, és a szerelem között,
nem is tudom, talán az,
mint az élet, és az örök élet között,
a szeretet alapja a megismerés, célja a növekedés,
a szerelem pedig a csúcs,
túl van a megismerésen, túl a növekedésen,
túl van a szereteten,
a szeretetnek, hogy éljen,
mindennapi szükségletei vannak,
táplálni kell, anélkül elpusztul,
a szeretetet be lehet csapni,
a szeretet esendő,
fontosak neki az ígéretek, a külsőségek,
a szeretet könnyen csalódhat,
megismerése nem tévedhetetlen,
a szeretetnek feltételei vannak,
a szeretet a mulandó élet,
a szerelem az örök élet,
a szeretet földön járó boldogság,
a szerelem mennyei repülés,
nincs szüksége tapasztalásra, bizonyításra,
semmire sincs szüksége ahhoz, hogy éljen,
a szerelem napról napra szüli önmagát



2009. május 16., szombat

Valami éltető fény



Valami éltető fény talán
örökre elsuhogott messzire,
lassan távolodva, lebbenő homályba..., -
nélküled itt minden állóképpé torzult,
és belesimult halk bánattal
a nagycsöndű hegyek ölelő karjába.
Április van, már majd' minden perc tüzes:
meglehet, még éjszakánként fázom,
(ahhoz szoktam, hogy szíveddel melegítesz)
de jól tudom, bárhogy is van, -
mégis az én évszakom ez.
Most még az...
de ki tudja, holnap mi lesz?
Vajon beletartozom-e ebbe a tájba?
Van-e még szükség a magamfajta, őszinte,
bolond prófétára...?
...úgy érzem, teljes valóm
oldódik át most egy mélyebb, rút világba.
Tudom. Tudom én jól...
Az április a jázminokba illatot cseppent,
és szirmot bont az orgona minden sír felett,
- de azt is tudom, (s ez néha megment)
csak az kínlódik ily konokul, ki önzetlen' szeret.
[...]
Így hát...
...hiába lobban rózsaszínt a tulipánfa,
és lábamhoz bókol sok apró bokor, -
mire jó?
...ha nincs előttem járható út,
és már mögöttem sincs, - sehol.


Mint a tarka mező virága ...



Tudod, arra gondoltam,
hogy az idő folyamán sokat sérült az ember,
talán legkevésbé sérült, aki tudja magáról,
aki nem zárja be a szemit, aki nem harcol maga ellen,
aki nem akar sötétíteni, aki elfogadja magát...
vagy ő már nem is sérült, mert meglátni annyi, mint meggyógyulni,
sokan harcolnak önmaguk ellen,
sebeiket, hogy begyógyítsák újabb sebeket ejtenek,
ők a látszólag boldogok, akik elérték, kifelé már azok,
hogy belül mi van, az láthatatlan,
azt a zajt, azt a belső káoszt elnyomja a külső,
a külső zaj, a külső káosz, hogy biztosan zaj legyen,
az embernek valamit mindig tenni kell,
anélkül nem tud élni, önmagában elveszik,
soha nem tud, nem akar megpihenni,
mindent megtervezni, mindent megcsinálni,
történni nem történik soha semmi,
esetleg, ha az utcán egy cserép a fejére esik,
az ember állandó mozgásban van,
figyelemelterelő mozgásban,
önmagát, mint egy lezárt dobozt erőszakkal nyitogatja,
hogy elég nyitott legyen a világ felé,
mindig csinál valamit, ne történhessen magától semmi,
az ember folyton nyüzsög, hogy elfelejtse a hiány okozta sebeit,
amik attól még léteznek, és növekednek,
a sok tervtől a pillanat tehetetlen marad,
soha nem ő dönt, mindig a múlt határoz,
soha semmi sincs véletlen,
az ember mindent szabályoz,
nehogy valami meglepetés érje,
talán egy kis csönd, ha lenne,
ha titkolt sebeit kívülről láthatná, talán meg is gyógyulna,
az állandó rohanásban végre megállhatna,
akkor valami vele is történhetne,
ha engedné, magától is nyílhatna,
szép lehetne ő is, mint a tarka mező virága,
vagy a felkelő Nap háza.

.kaktusz

.Vágy




A legmélyebb és legigazibb vágy, annak a vágya, hogy közel kerüljünk valakihez.
És ettől kezdve elindul a láncreakció, a férfi és a nő elkezd játszani.
De ami előtte volt, -a kölcsönös vonzalom, ami egymás felé
lökte őket, az megmagyarázhatatlan.
Ez nem más, mint az érintetlen, tiszta vágy.
Amikor a vágy még ebben a tiszta állapotban van
a férfi és a nő beleszeret az életbe, minden pillanatát
a legmélyebb bódulattal élik át, és izgatottan várják,
mit ünnepelhetnének meg legközelebb.
Az ilyen emberek, nem sietnek, nem hajtják
az eseményeket meggondolatlan cselekedetekkel.
Tudják, hogy a szükségszerű úgyis bekövetkezik,
hogy az igaz mindig megtalálja a módját, hogy megmutatkozzon.
És amikor elkövetkezik a pillanat, nem haboznak,
nem hagyják ki a lehetőséget, nem vesztegetnek el egyetlen
mágikus pillanatot sem, mert tisztában vannak
minden egyes pillanat fontosságával.”


Talk to me softly



Talk to me softly
There's something in your eyes
Don't hang your head in sorrow
And please don't cry
I know how you feel inside, I've
I've been there before
Something changin' inside you
And don't you know
Don't you cry tonight
I still love you baby
Don't you cry tonight
Don't you cry tonight
There's a heaven above you, baby
And don't you cry tonight
Give me a whisper
And give me a sigh
Give me a kiss before you tell me goodbye
Don't you take it so hard now
And please don't take it so bad
I'll still be thinking of you
And the times we had, baby
And don't you cry tonight
Don't you cry tonight
Don't you cry tonight
There's a heaven above you, baby
And don't you cry tonight
And please remember that I never lied
And please remember
How I felt inside now honey
You gotta make it your own way
But you'll be alright now, sugar
You'll feel better tomorrow
Come the morning light now, baby
And don't you cry tonight
There's a heaven above you, baby
And don't you cry
Don't you ever cry
Don't you cry tonight
Baby maybe someday
Don't you cry
Don't you ever cry
Don't you cry
Tonight

2009. május 15., péntek

Te vagy az én álmom



Te vagy az én álmom,
Mely végtelenül átsző,
Fellegekig elrepít,
Ott, hol a Nap virít…
S az éjben, Te vagy
Minden csillag,
Melyek akkor, csak
Nekem dalolnak,
Szívből jövő szavaid,
Átölelik múltam…
Jövőm sem létezik
Nélküled… nemhogy
Virágok a réten,
Értünk nyílnak szépen,
Te vagy lelkem lágy szele,
Szívem legszebb vihara,
Melyben vágyam felhevül,
S ha elér a Vég szava,
Szép emlékeddel csendesül,
Hallgat el majd végleg,
… karjaidban, örökszerelemben…


A magányos sziklánál olykor megállok



A magányos sziklát
arcul csapják a vad szelek,
nem érti, mit locsog a tenger,
nem érez hideget, meleget.

Ostromba tömbbé formálták az évek,
zengett körötte ének,
majd tankok zaja verte fel a csendet
s az élet értelmetlen filmje
pergett, egyre tovább pergett.

A szikla közömbös, fenséges, kemény
hívalgás nélkül áll a helyén.
Azt mondják: csodás!
Azt mondják: torzó!
Majd jő az éjszaka és eltakarja,
ekkor senki sem zavarja.

Álltam én is forró nyári napban,
tetőket szaggató esztelen viharban.
Voltam lelkes, közömbös, kemény,
hullott rám az átok,
trágár szó és szentbeszéd,
mert mertem élni,
nem ragadtam röghöz
s a fodros felhőket akartam elérni.

A magányos sziklánál olykor megállok
-köröznek felette gyors röptű sirályok-,
társam ő az esti csendben,
de nem kerget álmokat,
ahogy én kergettem.
Zord idők tanúja, kirekesztett árva,
egykedvűn néz a tivornyás világra.
Hűvös és rideg, hisz magányos szikla,
de úgy érzem, neki is van titka:
melyben bent ha fázik rejtett lelke,
ő is vágyik gyengéd szeretetre…

Hallod-e még fájó zokogásom...




Hallod-e még fájó zokogásom
szigetelt csöndedben, az éj közepén
tömjén szagú gyászos kiáltásom
mely áthalad a város kőkezén?

Hallod-e még zarándok sóhajom
mely szelek szárnyán feléd menekül
bánatba dermedt néma sikolyom
mely komor ajkamon szüntelenül kiül?

Hallod-e a mezítlábas csöndet
mely fojtogat, és gyilkos csatát vív
hallod-e az alkony sötétjében
hogy szívem szüntelenül Téged hív?


A magánynak is lehet vége!?



Körülöttem csend, mely béklyót köt szívemen,
Szorítja a magány, s könny tolul szememben.
Fázom a hidegtől mit lelkem áraszt
Nem lelem melegét a boldogságnak.
A félelem, mint villámok
cikáznak bennem,
nincs kihez bújjak előlük,
csak az üres tér van körülöttem.
A szoba is üres, akár ha a szívem lenne
szívem félelemmel és magánnyal tele.
Nincs azonban senki, ki megértene engem,
Én sem teszek semmit, hogy ez ne így lenne.
Bármerre nézek, semmit sem látok,
Kereslek titeket, de senkit sem találok.
Vak vagyok, egyedül, s néma,
Hiába kiálltok, senki sem hallja.

Szeretném, ha mellettem lehetnél,
Mindent, mit tettem elfeledhetnél.
De ez lehetetlen.
Zaklatott vagyok.
Félek...
Egy féregként élek!
Utálok így élni!
Mikor fog az élet véget érni!?
...
De NEM! Nem szabad feladnom!
Az életben tovább kell haladnom.
Keresni a kiutat a végtelen ködből
Erőt meríteni a sok örömből.
S ha meglátom a sugarat, belekapaszkodni,
Teljes erőből ragaszkodni!

Tovább megyek, hátra se tekintve...
ÉLVE!
Egyszer a magánynak is lehet vége!

Hap-Doke

2009. május 11., hétfő

…tudod, Édes



…tudod, Édes, ha egyszer alvó szemeimet megkoszorúzza a végső csönd, és betonná kövül bennem a felismerés, hogy magadra kell hagynom, ne félj...a tegnapok porából föltámadva, magamra öltöm a hold félig sötét, félig ragyogó karéját és az éjszaka kárpitját fölhasítva, az üres univerzum hullámain keresztül, alvadó látomásként szegődöm hozzád éjszakánként, hogy legyen kivel megosztanod égő titkaid. Hiányod árnyékából szőtt fátylammal takarlak be finoman minden áldott este mielőtt elalszol, álmos pilláid tövében ringva, nincs-ízű regéket mesélek, s amíg a hajnali fény magába nem ölel, szívemen ringatva, álmaid visszfényét vigyázom…
Moha

Ha most kérdeznél...


Ne félj, majd tovább visz az út...



Ha szíved dobbanása elhalkul,
és csak az Isten fogja majd a kezed
ne félj, majd tovább visz az út
mely egyszer hozzám újra elvezet
Mert eddig is volt már milliónyi ösvény
mely keresztezte folyton életünk
szívünk fölött, a mellünk közepén
hordozzuk kincsként örök szerelmünk
És lesz majd iszonyú, mélységes sötét
de főnix porunkból gyúlunk újra létre
elmúlást lehelő mocsarak ölén
várjuk hogy szülessünk a másik örömére


Ott leszel akkor is

...S ha nem leszek már, verseim majd
felelnek akkor is:Jelen!
S mint életemben jóba-rosszba,
ott leszel akkor is velem.
Együtt ragyog vagy halványul
a te neved s az én nevem-
egyek vagyunk örökre, mint a
költészet és a szerelem.

Benjámin László

Voltam és leszek



Szunnyadó parázs voltam,
mit egy átok felélesztett.
Tűzviharként tomboltam,
de a lelkem csendesebb lett.
Néma völgyben csend voltam,
egy kiáltás felébresztett.
Majdnem mindent feladtam,
de a szívem nem engedett.
Kiszáradt patak voltam,
melyben élet nem csörgedez.
Nyári zápor a porban,
a patakmeder éledez.
Kandallóban tűz leszek!
Szelíd, fényesen pirosló,
Testet, lelket melenget,
nyugalmat és álmot hozó.
Hangos madárdal leszek!
Rigófütty és pacsirtaszó!
Néma kiáltás helyett
boldogan dúdolgató.
Áradó patak leszek,
vidám, élettől duzzadó!
És záporeső leszek,
égi szivárványt rajzoló!

Hajdú Mária

2009. május 9., szombat

Van az úgy, hogy...



Van az úgy, hogy az ember valaki más bőrébe bújik, és annak helyébe képzeli magát. Próbálja átérezni, átélni annak a másiknak a szívével az életet, vagy egy-egy élethelyzetet.
Most én egy kis kutyakölyöknek érzem magam, kit a gazdija nem tud gondozni, és kiteszi egy erdőszélén. Nem öli meg, hiszen sajnálja a kis csöppség életét, de teljesen magára hagyja. Szíve mélyén talán abban reménykedik, hogy a kutyakölyök túléli, majd valaki megsajnálja, majd valaki hazaviszi. Még marad egy kis ideig mellette, könnyfátyolos szemmel simogatja a csöppség bundáját, szinte megállás nélkül azt suttogja, már-már saját maga megnyugtatására, hogy higgye el, jobb lesz így neki…
Át tudom érezni, át tudom élni azt az elhagyatottságot. És azt megérteni is képes vagyok. Kutyakölyökként, odasimulok gazdimhoz, ahhoz a gazdimhoz, aki magamra készül hagyni…fürkészem a tekintetét, tudtára adom, hogy nem haragszom rá, nyalogatom az engem simogató kezét…majd figyelem távolodó lépteit, nézem Őt, majd rettegve nézem a mögöttem húzódó félelmetes erdőt, és akkor, abban a pillanatban félni kezdek. Mint még soha ezelőtt…

Vörös Liliom


hagyom, hogy lelkem barangold…


luna_sorge.gif

Miután lenyugszik a nap
és lassan felkúszik a hold
az érzéseid elindulnak
s hagyom, hogy lelkem barangold…
Álomként takarj be, ha fázom
s maradj velem hajnalig
légy álmomba hű valóságom
mely szívemet így élteti!