Fogadd el azt, ki verseket ír Néked, A vallomása, felülmúlhat Téged. Fogadd el azt, aki sírni tud érted, Azt, aki mindig örülni tud Neked.

2011. augusztus 27., szombat

Áruld el, hogy miért!




Pedig tudom,
leírtad nem egyszer,
elmondtad ezerszer,
hallhatta a vak is,
bizonyítottad is!
Mégis ez a miért?
Mert mégsem hiszem.
Mily szép is e
vakító szerelem.

Ahogy elmész
már utánad vágyom,
egy ürességben
terül el az álmom.
Nem halad a fejem,
Áll a gondolatom,
mint száradó csónak
víz nélkül a parton.

És épp ez a szép.
Tébolyos nappalok,
varázslatos esték.
Én halkan kopogok,
megnyitod az ajtót,
fátylaid húzod szét.
Halkan lüktető
szíved kamrája.
Im már nincs többé
hét lakatra zárva…


Megvárom a hangod




Megvárom a hangod, megvárom a szemed.
Egy fehér tó ölelésével
felhozzák a mélyvilági bánat-termet
tekinteted zöld ligetének.

Ahol a te hangod arcodat kívánja,
várlak a mozdulatlan szélben,
ajkamat megnyitom szédítő veszélynek,
ahogy az arcom távoli hangodat kivárja.

Kívánom a lépted, kívánom a kezed.
Tekinteted zöld ligetében
indulok feléd mint bibliai kezdet:
várja a kezemet lépted éje.

Ahol a te ajkad elhagyja az arcod,
állok a bibliai szélben,
arcomat elhagyom ajkad özönében,
s megnyílik a bánat-termed s mélyvilági hangod.

Balaskó Jenő

Akkor is vágylak



Sorsom immár sorsodhoz kötődik.
Látod? Már létem léted része lett.
Mosolyom napfényként beléd szövődik
s te ragyogsz rám a csillagok felett.

Szavad zenéje incselkedik velem,
s csengő kacagásom kísért, ha alszol.
Öledben hálok minden éjjelen,
mert akkor is vágylak, ha haragszol.

Lelked derűje a fénylő napom,
s szívem békéje az éjed csendje.
Öleljen lágyan szerelmes dalom,
hogy életed sebeit befedje!

Sorsom keresztezte az utadat,
lényed beivódott az életembe.
Hiába keresel ebből kiutat
mindig találkozunk a végtelenbe.

Harcos Katalin


Hazavárlak



ölelnélek,
mint lázas beteget
a megnyugtató kar,
vagy arctalan édesanya,
féltőn
őrizve,
ameddig napkeltét
vált a napnyugta
távolból vagy
karjaim közt,
és mindenünnen vigyáználak
szívem puha bilincsét
finom teherként
kattintanám rád
csak ameddig
megnyugodni látlak,
vagy elsimítani lelked körül a barázdákat
és
tenyeremben tartva
dobogó szíved,
szivárgó érzelmeid
cseppjei közt
vergődő alakod
karcolnám retinám falára,
hogy mindig emlékeztessen rá,
sebezhető vagy…
…nem nyugszom
csak ha érinthetlek,
akkor hiszem létezésed,
ha érzem szerelmes csókjaid
siklását
résnyire szűkülő ajkaimon,
mely utánad nyüszít,
mint kivert kutya teszi
a gazda
ajtaja előtt
önmaga testébe marva…

…mert hívatlan vendégként
kopogtat a végtelen üresség-érzet,
amikor napok
véget nem érő perceiben
hazavárlak Téged…


Moha

2011. augusztus 24., szerda

Szerettelek





Szerettem a mosolyt,
Mi ajkadon ébredt, ha rám néztél.
Ölelő karod
Lüktető, lázzal telt melegét,
A csillogó fényt,
Mit arcodra festet a boldogság,
Csókod ízét,
Mit édessé tett az ébredő vágy…
Szerettem a szemed
Haragos méregzöld tekintetét,
A könnyező csendet,
Vitáink után, ha elmentél.
Az égető reményt,
Mit kegyetlen szíveddel itthagytál,
A kegyetlen szívet,
Mit örökre nekem adtál…
Szerettem a napot, az árnyat,
A lombtalan fákat,
A viharrá dagadó szelet,
A jéghideg esőcseppeket…
A melletted ébredő álmot,
Az általad teremtett világot…
Szerettelek.

Hiányod hűsége




Hiányod mindenhova követ,
Beszélek hozzá, de nem felel,
Megérinteném, de nincs neki
Teste, így szája sincs, hogy
Megcsókolhatnám, mégis
Mindig itt érzem a közelemben,
Ott van a gondolataim mögött,
Nem akar elszakadni tőlem,
Nem hagyja, hogy végképp
Egyedül maradjak, hűséges
Hozzám, kitart mellettem,
Amíg csal élek.

Tóth-Máthé Miklós

Mint az ősz...






A lélegző csendben
hasztalan kereslek,
magány köszön, mint
régi ismerős,
nyomában hiányod
ballag át az úton
s mellém szegődik,
halkan mint az ősz...

Kormányos Sándor

Remény




Óh, megannyi rabságban töltött év,
vágyak börtönében, szenvedélyek hálójában
vergődő kismadárként.

Óh, ha látnám én az égre szivárványt festő
reményt, mely átölel és felemel,
miként kék az ég!

Óh, remény jöjj hát és takarj be a tengerek
mélységével, a felhők könnyedségével és
karodban lágyan ringatózva mesélj...

Mesélj, hogy nélküled sivár dombok és
kietlen pusztaság a lét.

Mesélj, hogy a színek vakító fényében
meglássalak én, óh remény!

Smitnya Enikő

MY SECRET LOVER




I SIT HERE LONGINGLY LISTENING TO OUR SONG
KNOWING WITH YOU MY DEAR IS WHERE I BELONG
THE WORDS ARE MEANINGFUL AND FEEL SO RIGHT
I CAN ALMOST FEEL YOU TOUCH ME,HOLDING ME TIGHT
I MISS YOU SO MUCH MY EYES THEY SHED A TEAR
SENSING YOUR PRESENCE I FEEL YOU SO NEAR
I CLOSE MY EYES AND FEEL YOUR LIPS KISS MINE
WITH DEEP AROUSING PASSION IT FEELS SO DIVINE
WE KNOW IT'S HARD TO KEEP THIS SECRET LOVE ALIVE
IT'S INTENSE AND EXCITING KNOWING IT WILL SURVIVE
WE DIDN'T THINK THIS LOVE WAS REALLY GOING TO LAST
IT TOOK HOLD OF US BOTH AND MOVED ALONG SO FAST
ONE DAY DARLING NOTHING WILL KEEP US APART
IT'S TRUE LOVE THAT IS FELT,DEEP WITHIN THE HEART

2011. augusztus 18., csütörtök

Sóvár hold



… és jött az este.
hűvös teste köré
mélykék brokátot
csavart, mire
előző éjjel
kedvtelésből fénylő
csillagokat varrt
karcsú nyakán
holdfényből
szőtt selyem,
lágy és rebbenő,
s mint leány,
kiből férfi láttán
születik a nő,
párduc módra
nyújtózott
a sóvár Hold előtt.

… és jött a hajnal,
hajában fénnyel,
vöröslő arannyal…
s az este a mohó
szemeket már
a tegnapban kereste..
Netelka


Csokorba szedném...



Formálnám, faragnám
a gyönyörű rímeket
csokorba gyűjteném
a legszebbeket,
legszínesebbeket
és feléd küldeném…
Hogy tudd, hogy lásd,
hogy érezd
hiába az enyém,
minden vallomás
miattad született!
Varázsod ihletett
s minden azóta,
hogy megszerettelek!


Mihai Eminescu IDŐM AMINT SZÁLL...



Időm amint száll, egyre jobban
Hevül szívem a kedvesért,
Mert lényében varázs, titok van,
"Kitudja, mi", s "ki tudja, mért".
Egy pillanatnak műve volt tán,
Hogy elbűvöltek szemei?
Hisz asszony ő is - és nekem, lám,
Mégis be más - "ki tudja, mi".
Egyetlen ő nekem, tudom jól,
Akár hallgat, akár beszél;
A tiszta összhang ő, mikor szól,
S ha hallgat is! - "ki tudja, mér".
Rabságom így már - hordozom hát,
Nyűgében ott tart valami,
Mi tűrni hajt varázs-hatalmát:
"Ki tudja, mért", s "ki tudja, mi". 

(1955/1972)
Kacsó Sándor fordítása 


Homokba írtam kedvesem nevét


Homokba írtam kedvesem nevét

Homokba írtam kedvesem nevét,
de jött a hullám s rajzom elsöpörte:
leírtam újra minden betűjét,
de jött a dagály s munkám eltörölte.
Hiú ember, hiú vágy - szólt pörölve
a lány - megfogni a pillanatot,
hisz magam is így omlok egykor össze
és nevemmel együtt elpusztulok.
Tévedsz! - felelte: - híred élni fog,
ami porba hal, az csak földi lom,
szépséged a dalaimban lobog
s dicső neved a mennybe fölírom.
S ott szerelmünk, bár minden sírba hull,
örökké él s örökké megújul.

(Szabó Lőrinc fordítása)



2011. augusztus 15., hétfő

Szemhéjam alatt pihennek az álmok




Szemhéjam alatt pihennek az álmok
végtelen tereken vándorol a lelkem
markába szorít a valóság, mint álnok
komor ridegsége ráncot vet felettem.
A lélekragyogáson átvérzik a jelen
szívem viskója ismét összeroskadt
itt fetrengek árván, teljesen összetörten
s az idő marja szét a régi álmokat…

HA MEGKÉRDEZNÉL...




Ha megkérdeznél
Azt mondanám: Téged szeretlek.
Ahogy begombolod a kabátom és vitatkozol velem,
Ahogy a nyakamba bújsz, és a könnyeid
végigfolynak mellemen,
Mert szeretsz.
Ha megkérdeznél
Azt mondanám: a kezedet szeretem.
A tenyereden állva, ha szédülök hirtelen,
Markod bezárul, vonásaidba ágyazva alszom védtelen,
Mert megóvsz.
Ha megkérdeznéd
Azt mondanám: a szemedet figyelem.
Ahogy arcom elsuhan benne egy szombat reggelen,
Ahogy fáradtan lecsukódik a világ minden éjjelen,
Mert benne élsz.
Ha megkérdeznéd
Azt mondanám: túl bonyolult nekem.
A hangodba bújva, ha egy pillanatnyi csend terem,
Megnyugszom, nem akarok más ember lenni
Mert benned élhetek.
Ha megkérdeznéd
Azt mondanám: nem kérdezel sosem.
Mert szeretsz - ahogyan én szeretlek,
Mert megóvsz - ahogy én is óvlak,
Mert hiszel bennem - ahogy még én sem hiszek."

Ana BLANDIANA-MEZTELEN VIRÁGOK




Milyenek vajon a virágok,
amikor senki sem néz rájuk,
s titokban levethetik bátran
minden ruhájuk?
Mint mutat vajon a kamilla,
aranyos övét ha megoldja,
s mit sem törődve azzal, hogy látják,
lerúgja fehér szoknya-virágát?
Hát a nőszirom milyen látvány,
mikor harisnya sincs a lábán,
s amiben éjjel-nappal tanyázik,
kék ingétől is megválik?
A bársonyvirág milyen lehet,
ha ruha nélkül didereg,
s csipkés szoknyája sincsen rajta,
pedig ugyancsak fázós fajta?
No és milyen a cinnia
karcsú derekát látni, ha
vörös katrincáját ledobja
egyenesen a porba?
Milyen a rózsa mindenek fölött,
ki a bál után levetkőzött,
s szirmokból varrt ünneplő ruháját
a virág-hercegek is megcsodálták?
De jó lenne, ha csak egy percre,
amit még senki se látott,
titokban meglesni, milyenek
a meztelen virágok!

(Cseke Gábor fordításai)

2011. augusztus 14., vasárnap

Mihai Eminescu VÉN VADON...




- Vén vadon, mért ringatod
Lombodat a földre már?
Nincs eső és szél se jár!
- Hogyne ringatnám, midőn
Múlik már az én időm!
Fogy a nappal, nő az éjjel,
Lombom holt avarba vész el -
Hogyha szél csap ágra, gallyra:
Dalnokaim messze hajtja;
És ha csélcsap szél viháncol:
Itt a tél s a nyár be távol.
Mért ne hajlongjak, ha már
Elrepült a sok madár!
Fönt, hol lombhegyem mered fel,
Fecskék szállanak sereggel.
Elviszik jó álmomat
S minden boldogságomat.
Elrepülnek rendre végül
Még a nap is elsötétül.
És a távozó csapat
Elszáll, mint a pillanat,
S itt hagy engem megkopottan,
Dermedőn, fakón, aszottan,
Hogy vágyammal társtalan,
Búsan áltassam magam.


(1960/1968)
Franyó Zoltán fordítása

Minden bánattól megnő az ember itt bent egy kicsit, itt bent (...)



-, itt bent, érted. Megnő az ember, meglombosodik, mint a fa. Megtanul valamit. Mint a fa, a lombja által. Több napfényt magába szívni, ameddig süt a nap, és félretenni belőle valamit a levelekbe... érted? Jobban örvendeni az örömnek, érted? És félretenni belőle valamit. Ehhez kell értsen az ember. És erre való a bánat, hogy megtanítsa.


Wass Albert

járd végig az utamat.....



"Mielőtt elítélsz, vedd fel a cipőmet és járd végig az utamat. Járd végig a múltamat, érezd a könnyeimet, éld át a fájdalmaimat, az örömömet. ...
Tedd meg a lépéseket, amelyeket én megtettem és botladozz meg minden kövön, amelyen én megbotlottam. ... S mindegyik botlás után állj fel és menj tovább, úgy ahogy én tettem.
Csakis ezután ítélkezhetsz rólam, felettem. Akkor mondhatod, hogy ismersz!"

2011. augusztus 13., szombat

Úgy szeretlek



Úgy szeretlek,
ahogyan a folyó
lágy simogatású
habjaival
a csobbanó követ.
Úgy szeretlek,
mint fakéregre
hajló lenge szelet.

Úgy szeretlek,
hogy belőlem
ízekre szaggatva
tudom merre lépsz…
Hisz belefonódtál
testem szövetébe,
s nem tudom,
mettől vagy te,
és meddig én.

Arcod
lázas ívét
tenyeremben
dajkálom,
de hiába kereslek
a nálad nélküli,
hosszú éjszakában.

hegedű

Fodor Ákos: SOSE BÁND



a hang… a hangot a csend szüli meg
és észre talán csak úgy veszed,
ha már vele-száll, vele zeng
szíved…

a fényt a szem fura mágusaként
úgy zárja keretbe a vaksötét,
hogy élesen álljon a kép
eléd!

sose bánd
azt, hogy ilyen, amilyen ez a földi világ
csupa rész az egész,
bánat vagy nevetés, amíg élsz,
de ha lenn, de ha fenn szívedet követed hazaérsz!

míg hazaérsz,
itt ragyogunk s vacogunk a csodák közepén,
vagy a lét peremén, hol a hang
meg a fény elenyész,
sosem árt, ami ér, sem a rossz
sem a jó
sose kész…

a csend… a csendet a hang szüli meg
és észre talán csak úgy veszed,
ha hozzásímulsz,
s veletart szíved

sose bánd
azt, hogy ilyen, amilyen ez a földi világ
csupa rész az egész,
bánat vagy nevetés,amíg élsz,
de ha lenn, de ha fenn szívedet követed hazaérsz!

míg hazaérsz,
itt ragyogunk s vacogunk a csodák közepén,
vagy a lét peremén, hol a hang
meg a fény elenyész,
sosem árt, ami ér, sem a rossz
sem a jó
sose kész.

sose bánd
azt, hogy ilyen, amilyen ez a földi világ
csupa rész az egész,
bánat vagy nevetés,
amíg élsz,
de ha lenn, de ha fenn szívedet követed hazaérsz! 


Vörös Liliom Karodban aludnék



Karodban aludnék, szelíd békében,
mint vad kiscsikó anyja közelében.
Megnyugodnék karod oltalmában,
nem félnék többé a nagyvilágban.

Melletted szelídülnék, csitulna lelkem,
mint csendesedik a szél, tavaszi kertben.
Hozzád bújva szépeket álmodnék,
s nem lenne többé riasztó álomkép.

Karodban alszom, szelíden békében,
mint búzakalász az aranyló kévében.
Nem félek, boldog vagyok veled,
Hisz mellettem vagy, s fogod kezem.


Tudod, arra gondoltam,



Tudod, arra gondoltam,
hogy az ember felépíti magának
az életét, azt hiszi, a sajátját,
több ilyen nem létezik,
de egyszer,
egész véletlen
meglát egy kis hibát,
egy tévedést,
már a kezdetnél elkövetett tévedést,
amire felépítette az egészet,
a fán, amit oly biztosan
élőnek hitt,
talál egy hamis levelet,
aztán, ha jól figyel,
kiderül,
hamis a fának minden porcikája,
mint egy program,
olyan az élet,
a vége már az elején be van kódolva,
nincs kilépés,
nincs semmi váratlan benne,
semmi ismeretlen,
emberről emberre ugyan az,
az unalomig ismétlődik,
legyen vidám, vagy bánatos,
a vég mindenig szomorú,
ez a program nem saját,
rengetegen ezt használják,
annyira beleéli magát az ember
a játékba,
hogy elhiszi,
az igazi életet éli,
pedig csak egy véges,
vaktában lövöldöző játék
a végtelen világban,
nem is sikeres játék,
unalomig ismételt játék,
fárasztó egy játék,
robog a vonat a szakadék felé,
de vajon a szakadékon túl mi van?
talán,
ennek a kilátástalan játéknak
a vége,
van, aki már előbb kiszáll
a szellemvonatból,
mert a kincsről kiderül,
mind hamis volt,
eltakarta előle
a végtelen világot,
nem történt más,
csak egy mesterségesen
felfújt labda kipukkant,
az ember látja már,
tévedés,
az egész egy nagy tévedés volt,
csak azt nem tudja,
hogyan tovább? 

2011. augusztus 10., szerda

A Te utad



Ha egyre ismeretlenebb
lesz a táj,
senkit előtted nem látsz,
-nincs tanács-,
csak menj tovább!
… Felbukkan egy, egy
csalogató hely…
ne gondold mindjárt:
Lesz tőle szebb…
Ragadd meg!

Találd fel magad,
ez a Te utad!

Nézz szembe
ha,
magányod meredek hegye
fagyosan mered rád,
megbolygatott békéd,
nyugtot nem talál…
-s a szorongó perc
saját zajától fut majd el.
Ne hordjon,
álljon meg rajtad a szél,
-nehogy ´átfújjon´-,
legyél kőkemény.

… és ha itt, ott
az érdek határához érsz,
kerüld el környékét.
Ne érdekeljen,
mit adnak el,
mit dobnak el…

… Egyéniséged
mindig értékesebb lesz,
kicsomagolja Benned
az érdemest.

newyear