Fogadd el azt, ki verseket ír Néked, A vallomása, felülmúlhat Téged. Fogadd el azt, aki sírni tud érted, Azt, aki mindig örülni tud Neked.

2009. február 28., szombat

Yanni - Enya - Avrils Dance



Lelkem néha messze száll a végtelenbe.
Sugarasan, körberagyogva fénnyel,
az égbolt ragyogó azúrkékjével.
Ringató érzéssel lebeg feléd,
messziről intve, örök szerelemmel,
vágyóan, vadul vagy szelíden.
A lélek húrjain dallam kél,
finom hárfán játszó érzésekkel,
ringatóan, a szerelem ölén..
Lelkembe zárva a fényt, a sugarat
az álmaimat, az életet, a létemet.
Mert hisz érdemes élnem
Érted, temiattad , - kettőnkért.
Az angyalom vagy, a fényem vagy
Bársonyos tündéri szemekkel világítasz
Az őszi estek melengető szeretetében.

Szomorúfűz

Szenvedély



Honnét e vágy, mely ily későn elragad?
Mely testemben vibrál,nyugton nem marad
Ölembe dugja fejét a szenvedély
Lelkem rezdül, testem kéjesen mesél

Csábító szavad izgatón megzavar
Érzéki csókod édesen felkavar
Forró ölelésed felhevít hamar
Féktelen kíváncsiságod kitakar

Melleim domborán kezed elakad
Ajkad mohósága szinte elragad
Éledő vágyam már semmit nem tagad

Hullámzó tajtéka mélységből fakad
Ívében megemel, majd kettészakad
Lágyan elterülve part felé halad


zsolzsoma



hajnalnak álmodlak
hogy, elűzd az ébredő magányt.
érints, hogy átéljelek,
akár egy látomást.
most imára hajtom fejem,
hozzád bújok csendesen.
nem kérek tőled semmit,
csak fogd meg a kezem.
bennem az arcod ragyog,
mosolyod zsolozsma.
érintésedbe burkolózva
tudom jól, álmodlak.

Fülöp Katha


Ringatón ölel


elmlt.gif

Szemedet őrzi szemem
Aranylón tekint rám, s szelíden.
Elkísér örök vándorutamon,
Velem élsz végtelen suhanón.

Átölelő, simító alkonyi sugarak,
Bennem a szó már elakad.
Ringatón ölel az álmok birodalma,
Elhoz hozzám minden éjszaka.

Szomorúfűz





Free file hosting from File Den!

Nem váglak ketté...



Nem váglak ketté lélekre meg testre
oly éles késsel, ahogy Te teszed
ki lelkedet rábíznád tenyeremre
de kolostorba zárnád testedet.

Vadabb vagyok. Fülem örvény:
felissza lélegzeted fúgáit
s ha hamis szégyenkezésem
nem tartana vissza
végigfogdosnám árnyékodat is.

De ha mind az öt érzékemet menesztem:
mindjárt cikázni kezdesz a fejemben
és nem vagy többé se lélek, se test.

Én szüllek meg magamnak, mert kívánlak
és mert kívánlak, élvezem a vágyat
mely engem betölt; Téged elereszt.

Vágy nélkül még nem volt szerelmes senki.
Vágy nélkül csak az Isten tud szeretni.

Faludy György


2009. február 25., szerda

Dsida Jenő: KOPOTT ÁLOM


lennk.gif

Lelkemet mintha messzire sodornák
régi borongó, ismerős dalok,
mikor zenél a monoton eső
és felsírnak a csobogó csatornák.

Ázottan néznek egymásra a hársak,
végigfakul a lila nyári köd
a szekfű-szagú színes kerteken,
s a folyókák cikcakkos gödröt ásnak.

Most nincs, ahol az ablakot kitárnák.
Úgy merednek a házak mereven,
mint sok-sok nyirkos hideg álmodó,
s minden lépésre cuppognak a járdák.

Fekete felhők játszanak az éggel,
s vállamon komor, fekete köpeny:
borzongva, fázva összeszorítom,
mintha valami kincset rejtenék el...

Nagy álmot rejtek, szomorút, kopottat
(jaj csak valaki észre ne vegye!),
- és a lombok közt zizeg az eső
és kalapomon csendesen kopogtat.





Radnóti Miklós: ÁLOMI TÁJ



Clemens Brentano emlékének

Ha az éjszaka korma lecsöppen,
Ha lehervad az alkonyi, égi szeszély:
fonogatja fölöttem a mélyvizi csöndben
csillagkoszorúit az éj.

Ha a hold feje vérzik az égen
s gyürüző köröket ver a tóban a fény:
átkelnek az árnyak a sárga vidéken
s felkúsznak a domb peremén.

S míg táncra libegnek az erdőn,
toppantva, riadtszivü fészkek alatt,
lengő levelek szeme nézi merengőn
a tükörre csapó halakat.

Majd hirtelenül tovalebben,
nagy szárnyakon úszik az álomi táj;
sodródik a felleges égen ijedten
egy féleleműzte madár,

s a magány szelidebb a szivemben
s rokonabb a halál.


Szabó Lőrinc: SZÁMADÁS



Kik gyötörtek meg leggonoszabban?
Az emberek.
Legjobb gyönyöreidet kik adták?
Az emberek.
Mit tehetsz most? Szíved, agyad egyre
rendetlenebb!
Mit tehetek? Késő van. Lehajtom
a fejemet.



Áprily Lajos: HÓFÚVÁS




Szilaj fehér ménes: vihar
robog völgyünk felett, az élen.
Szorongsz? Gyengül a szív s a kar.
Lesz-e erőd birokra télen?

A hó utat, nyomot temet
s a szél hajnalra új fagyot hoz.
De nézd a csepp ökörszemet:
milyen hetykén jön ablakodhoz.

Illeg-billeg, magot keres,
s a hóba bátran visszarebben.
Nem csügged a félelmetes,
viharos téli rengetegben.

Posted by Picasa

2009. február 23., hétfő

Tudod...




Tudod, arra gondoltam,
hogy mi valamit mindig legyőzünk,
mindent erős akarattal teszünk,
nem magunktól ébredünk,
mi felébredni akarunk,
nem lassú, lusta ébredéssel búcsúzunk az éjszakától,
hanem akaratunkra vekker parancsol ki az ágyunkból,
nem áramlunk, hanem kemény harccal előbbre jutunk,
ha mennénk is, erőszakot teszünk,
inkább helyben maradunk,
akaratlan, csak rossz felé megyünk,
akaratlanul csak elesünk,
minden mást erőltetünk,
a virág a reggeli harmattal fényre nyílik,
nem rendel ébresztőt,
a Nap nyugtával, a sötétre csukódik,
nem, mert csukódni akarna,
nem tesz erőfeszítést, hogy nyíljon,
hogy csukódjon, csak mi állunk örökösen,
kivont karddal harcban valamiért,
valami ellen,
talán szíved szerint Te is elindulnál,
de legyőzöd szíved vágyát,
ha mégis indulnál,
ahhoz is csak akarat kellene,
a lélek az nem harcol,
indul, ha indulnia kell,
ne harcolj Te se értem, se ellenem,
kísérd el útjára a lelkedet.

Magadhoz ölelsz



Távolból szókezeiddel
magadhoz ölelsz
érzem finom érintésed
érzem miként szeretsz.
Érzem szíved lüktetését
érzem imádatod
végtelen rajongásod
örök hódolatod.
Érzem izzó vágyad
lelked rezdülését
bőrömön az ajkad
vérednek keringését.
Érezd Te is távolból
lelkem rezdülését
köréd font karjaimnak
szerelmes ölelését.

Éjszaka érkezem



Éjszaka érkezem.
Halk lépteimmel űzve el a tegnapot,
S pillantásommal szárítva fel
A szobád faláról lecsöppenő magányt.

Éjszaka érkezem.
Szádból kicsókolom a múlt bűnös ízét,
S tenyerem redőibe zárom
Kínzón nyirkos tested lázas remegését.

Éjszaka érkezem.
Kéjes sóhajjal a bőröd alá siklok,
S a tíz körmömmel kaparom ki
Vonagló szívedben őrzött, véres titkod.

Éjszaka érkezem.
Tűzzel lepem szivárványszürke lelkedet,
S hajnalban, mielőtt elmegyek,
Csapzott hajadba suttogom a nevemet.


Szeretlek




Kimondom újra meg újra,
és sohasem kopik el
e szó varázsa…
Sőt,
minél többször
helyezem tenyeredbe
kendőzetlenül e szót,
annál biztosabb,
hogy félénk, ám szerető szíved
fészket rak
én bennem!


Törődj velem





törődj velem...
nézd
rám kérgesedett álmaim
már alig bírom
gyakran sírnom kellene
de nem emlékszem a könnyekre

törődj velem...
elfognak
falhoz állítanak
a lesből támadó félelmek
a múltból érkező
jövőt-ölő kétségek

törődj velem...
halld meg
a némaság mögé bújt sóhajokat
a porladó percek szétszóródó hangjait
amint szitálva hullanak körénk
és elfednek mindent ami szép

törődj velem...
érezd
amikor összeszoruló lelkem
szűkölve bújik bensőm legrejtettebb zugába
hogy ne lásd fájdalmát
inkább eltűnik önmagába

törődj velem...
megbénítanak
ezer lakatot aggatnak rám
a szégyellt vágyak
és a meg nem értett érzések
évek alatt közönnyé válnak

törődj velem...
tárd szélesre
ki nem mondható titkaim nehéz ajtaját
ismerd meg áldott és átkozott énem
elhazudott igazságaim
lásd hogyan kellett és hogyan kell élnem

törődj velem...
öleld át
fájdalmakat üzenő sóhajom
nehéz lelkem hangtalan vergődését
most nem értem a szavakat
csak egy őszinte test ölelését

törődj velem...
fogadj magadba
engedj eltűnni benned
had oldódjak csendes lélegzetté
váljak egyszerű társból
a Mindeneddé

törődj velem...
válj semmivé
ezután csak bennem élj tovább
a külön-külön most megsemmisül
csak az Együtt létezik ezután
...és a Világ elcsendesül

Komáromi János

2009. február 22., vasárnap

Rád gondolok



Rád gondolok, ha nap fényét füröszti
a tengerár;
rád gondolok, forrás vizét ha festi
a holdsugár.
Téged látlak, ha szél porozza távol
az utakat;
s éjjel, ha ing a kis palló a vándor
lába alatt.
Téged hallak, ha tompán zúg a hullám
és partra döng;
a ligetben, ha néma csend borul rám,
téged köszönt.
Lelkünk egymástól bármily messze válva
összetalál.
A nap lemegy, csillag gyúl nemsokára.
Oh, jössz-e már?!

Johann Wolfgang Geothe

(fordította: Szabó Lőrinc)


Nézz rám!



Nézz rám!
látatlan világban
Akarj!
megfoghatatlan valóságban
Higgyj!
megtört álmaidban
Remélj!
kerek holdvilágban
Szeress!
könnyáztatta ajkakon
Álmodj!
fénysugaras hajnalon
Nézz rám!
őrizlek szívemben
Akarj!
kulcsold ár lelkemet
Higgyj!
hangomnak,testemnek
Remélj!
tekintetemben
Szeress!
érezd létemet
Álmodj!
mint én veled.


Szabaddá tettelek



Mintha éveknyi fájdalom
Tört volna fel benned...
Meghitt szeretkezésünk
Tisztává mosta az elhagyott álmokat,
Szabaddá tettelek
S Te általam, önmagad.

Válóczy Szilvia


Hófödte hegycsúcsok





Hófödte hegycsúcsok, jeges szélben hajlongó fák,
Az égbolton titokzatos fények, félelmetes,
Kísérteties az Isten háta mögötti, zord világ.
Emberi hang nem hallatszik, csupán a süvítő szél,
Hangjain át felsejlik egy keserű jajszó,
Mely kétségbeesve, meggyötörten segítséget kér.
Régi korok asszonya jajgat, szomorú hangja messze száll,
Csüggedten hívja szeretett urát, kit egy ködös hajnal óta
Hiába keres sírva, zokogva, nem talál….
Évszázad is eltelt már, mióta eltűnt hitvesét keresi,
Fehér fátyol libben a komor, zord fenyvesben,
Nem nyugodhat békességben, míg elvesztett urát nem leli…
Elfáradva lehajol, megpihen egy fa törzsén,
Bágyadt, erőtlen a vacogtató hidegtől, de szívében
a remény él…
S nem hiába a hit, melyet egy fejét simogató,
rég elveszett kéz bizonyít…

Héja

2009. február 20., péntek

Az egész



Ismerlek. Tudom, mit jelent, amikor így nézel rám. Láttalak már ezer és ezer pillanatban, ezer és ezer helyzetben, hangulatban. A mozdulataid, az arckifejezéseid mind-mind nyitott könyv előttem. Sokat nevettem és sírtam miattad - ahogyan te is miattam. Sokszor meg kellett küzdenem veled és most már tudom, hogy olyankor magammal is küzdöttem. Nem mindig voltam nyertes, amikor nekem lett igazam. Formáltuk egymást, miközben próbáltuk megőrizni önmagunkat. Erre mondják a nagy öregek, hogy összecsiszolódás. Mennyi mindent rejt ez a kifejezés... Benne van az erő, ami a makacs, ellenálló köveket is lágyítani, alakítani képes. Egymásra hatnak, egymást formálják, mígnem összesimulnak és végül teljesen összeillenek.
Két félből így születik meg az egész.

Szilus

>Tudod



Tudod, arra gondoltam, az életben vannak örök igazságok, amik a felszínen jól hangzók, de a mélyen talán nem is annyira igazságok, újra elgondolkodtam a hűségről, mint az egyik legszebb erényről, hogy mikor van szükség őrá, a hűségre, talán, mikor kiderül a tévedés, mert ha én téged szeretlek, akkor nincs szükségem hűségesnek lennem, mert ha akarnék, se tudnék tőled messzire elmenni, nem kell semmit se tennem, elég egyszerűen csak szeretni, nem azért vagyok Neked, mert ilyen a természetem, a maradásom szeretetből fakad, ehhez nem kell akarat, az ember sok minden mellett kitart, az erényes embernek kitartó a természete, kitart mindhalálig a tévedése mellett, kezdetben nincs is szükség a hűségre, a hűség harc a hűtlenség ellen, miért is lenne valaki hűtlen, míg hiszi az eszmét, bízik a saját kimondott szavában, az egyedül üdvözítőnek hitt vallásában, ehhez még nem kell hűség, hűségre akkor van szükség, amikor bizonytalan lesz a biztosnak hitt, amikor a feje tetejére áll minden, s ettől minden olyan bizonytalan lesz, később már biztos a tévedés, szíve szerint változtatna az ember, mikor kiderül, tévedés volt az őszintének gondolt szó, téves volt a hit, vallásának egyedül üdvözítő voltában, ilyenkor fordul a hűséghez, azt hiszi, önmagához hűséges, mikor kitart a tévedése mellett, nem is gondolja, a felismert tévedéshez való ragaszkodás már nem tévedés, hanem valódi hazugság, hazugság kitartani amellett, ami már nincs, a hűség akkor kap főszerepet, mikor elfogy a Hit, a Remény, és a Szeretet, amik nélkül hazugság a maradás, a rosszul választott úthoz ragaszkodás, az ember azt hiszi, ha törik, ha szakad, már azon kell végigmenni, legyen az göröngyös, szeretetlen, csak mert egyszer tévedésből arra tévedett, hogy hű maradjon önmagához, eggyé válik az úttal, azzal, amelyik nem is a része, csak kísérője, pedig, ha utat cserélne, levetné, mint a rossz kabátot, nem önmagához, csak a tévesen választott úthoz lenne hűtlen.

.kaktusz

Farkasokkal táncoló pps_diavetitésem







Van egy dal,csak róllad szól,
azt üzeni nagyon hiányzol
,Ha hallod ezt a dallamot,akkor csak rád gondolok,
Ha hallom ezt a dallamot csak rád gondolok,
Leszáll az est,s a csillagok,
Egyikében most Te ragyogsz
Lelked bennem él tovább,
Odafentről vigyáz rám
Nem bucsúztál csak itthagytál
Most az égből figyelj rám
A homályon át esthajnalcsillag ragyog
Mellette világlik a Hold,s a csillagok
Utolsó érintés,utolsó pillantás,
Millió emlék mit örökre itt hagytál…
Álmodozva nézek a végtelenbe,
Ragyogó,fénylő szemeid látom benne
Érted sír most a szívem,
Gyere vissza,s csak álom lesz
Egyszer talán újra látlak,
Mindennap én visszavárlak.
Hol jársz,vajon merre vagy?
Szívemben mindig ott maradsz.
Éjféli dal a lényed nekem,
Mindig visszahív e dal.
Mindig vissza vágyok hozzád,
Hiszen szíved engem akar.
Éjféli dalnak édes szárnyán,
Olvadt testünk össze lassan,
Minden ritmus dobbanásra,
Táncba fogunk,lassan,halkan…
Éjféli dalnak vége…vége…
Testem most is lázban forr
Úgy táncolnék most is veled,
Veled most is,csakis veled,
Hiszen zenénk nekünk szól…
Még mindig a lelki szemeim előtt látlak…
Ahogy simogatod le rólam a végtelen
Szomorúságot…

Music by Oliver Shanti and Friends

Music title:Wilderness

Design by Ernest



http://data.hu/get/1218459/wolf.ppsx

Keresem azt, aki engem keres




Keresem azt, aki engem keres,
Kellene az, hogy mindig szeress,
Hogyha fázom, és rosszat álmodom éjjel,
Velem legyen az arcod tiszta égő Fénnyel,
S én is ragyogok majd a csillagok hátán, a hold túloldalán,
Ott talán már vár rám Ő,
Akiről álmodtam, aki a sors nekem,
Akinek a sorsa lennék, igaz szeretetben,
Ahol magányom és az Ő magánya egybeért
És e Kettő egy lett, egy boldog Egyedüllét..


A gondolatok a fejedben szépek...


Bárhogyan is hosszan nézlek,
vágy kergeti rajtad szemem,
ahogy az õrült s vad kéjben
megint kimondod a nevem.
Homlokodon kölcsönös ráncba
szalad a szemöldököd,
miközben tested szerelmes tánca
árulja el minden gyönyöröd...

Forró vágyam érted könyörög...
Odaadod nekem mit én is...
érzed a percet, és mégis ...
mégis újra vágyod bennem ,
hogy benned önmagamat
holnap is felfedezzem...

hajlítsd a csípőd köré szavaimat




ha nem tudtam más ajándékot hozni
ha nem tudlak mással megajándékozni
ha nem tudlak megajándékozni magammal
hajlítsd a csípőd köré szavaimat
ahogy a kezem körébe hajol
borítsd őket a melledre
ahogy az ajkam ráborul
szorítsd a lábaid közé
ahogy a combom közébük szorul
ha nem tudlak magammal megajándékozni
fogadd magadba sóvár nemlétemet


Hol szerethetlek, szabadon




Innen gondolok rád.
Tudatom legmélyebb kútjának alján
játszadozom a lehetőség variációival.
Szeretlek, kötöttségek nélkül, szabadon.
De felfelé kapaszkodva a kútgyűrűk érdes
falán, megcsappannak a változatok,
s a külszíni világ szigorú rendje
erkölccsé nyesegeti zabolátlan vágyaimat.
Elküldi hozzám követét, hogy oktasson:
„hazugságokra ne építsd érzelmeid házát,
mert bizony megroppan az, ha tükörbe nézel.
Ahol álságos a te lakod fundamentuma,
ingatag ott a reárakott pompa.
Ne szakítsad másra a szomorúság függönyét,
mert megöli boldogságodat a lopott öröm”
Szégyent éget lelkemre a napfény.
Bűntudatot ad őrzőmül az ég.
Idekint fegyelmezett, hű szolga vagyok,
ám néhanap lustán elheveredek
tudatom legmélyebb kútjának alján,
hol szerethetlek kötöttségek nélkül, szabadon.
S innen gondolok rád.

Egy Kéz felsegített




Egy Kéz felsegített, amikor elestem,
egy Kéz megérintett, mikor keseredtem,
egy Kéz a falra írt, s boldog jövőt ígért,
ha hűen végigjárom a földön
a keresztek tengerét.
Egy Kéz kezemhez ért,
s éreztem csuklóján
a seb melegét.
A Kéz akkor innen eltávozott,
a seb azóta erővé változott,
hogy velem, veled, velünk legyen,
hogy a mi kezünk az Ő keze legyen!
hogy bennünk lakjon az Ő szíve,
szelíd pillantása, megváltó szelleme.
Így vált formáló erővé a szeretet,
s mozgat egy gigantikus ember-kezet,
mely felsegíti azt, ki elesett,
mely útra visz,
ha úgy érzed, lelked elveszett.
Mely akkora, hogy felér az égig
és munkál, mint az Ő Keze,
a világ végezetéig!

2009. február 17., kedd

Már nem igaz…





Már nem igaz a szó
már nem igaz
a két cigaretta között
kiérdemelt csók,
már nem igaz a sírás,
s az írás sem igaz,
már nem igaz az sem
mi félelmetes, mi nagy,
már hazug a beteg
gyógyulását ígérő vigasz,
már a hallgatás is hazug,
már a hazugság sem igaz…

Gyötör
a sohaseholsehogysemjó
fáraszt
a bezzegmásokboldogabbak
vakká tesz
a befalazott jövő-ablak…

Könnyeid síromat ássák
rá keresztfát farag
a harag

Nincs döntés,
nem készülök végső harcra
nem fogom a reményt
átvinni a túlsó partra…

Már nem igaz a szó
már nem igaz
a két cigaretta között
kiérdemelt csók,
már nem igaz a sírás
s az írás sem igaz
már nem igaz az sem
mi félelmetes, mi nagy,
már hazug a beteg
gyógyulását ígérő vigasz,
már a hallgatás is hazug,
már a hazugság sem igaz

…nem igaz már semmi,
csak az
(vagy már az sem igaz?!)
hogy nélkülem is velem
s
már
velem
is
nélkülem
vagy…

Katona Balint
Posted by Picasa



Sokan vannak, kik esőre várnak,
hogy ne kelljen egyedül sírniuk...
………………………………………………..
Posted by Picasa

Ilyen vagyok!




"A saját félelmeid azok, amik nem hagynak.
Az önmarcangolásod.
Miért nem
nézel velük szembe, miért csukod be szemedet, miért nem fogadod már el
végre önmagad olyannak, amilyen vagy?

Most, hogy újra életed mélypontjához érkeztél, kérlek, gondolkodj el egy kicsit!

Megint ziláltak az idegeid, lelkivilágod gyenge talapzaton áll.
Január eleje óta túl vagy pár pánikrohamon, erõs szívdobogáson és
remegésen, ájulási rohamon (pedig citromfû tea minden mennyiségben).
De
te is tudod, nem más ez, mint menekülés önmagad elõl.
A saját félelmeid
azok, amik nem hagynak.
Az önmarcangolásod.
Miért nem nézel velük
szembe, miért csukod be szemedet, miért nem fogadod már el végre
önmagad olyannak, amilyen vagy?
Miért hiszel másnak, ráadásul annak,
aki rosszat mond rólad?
Azért, mert te mindig õszinte vagy?
Csak a
saját mércéddel mérd magad, és akkor nem fogod leverni a lécet! Miért
gondolod, megint, hogy megbuktál?
Csak azért mert vége egy férfi
kapcsolatodnak, mert vége lett egy szerelemnek?
Hidd már el végre, hogy
nem mindenki tart ott, hogy egy kapcsolatban az Istenit, a maximálisat
tegye le.
Szolgálni, akkor is, amikor a szerelem már elmúlt,
felelõsséget vállalni a másik gondjáért-bajáért, felvállalni a nagy
felelõsséget, hogy jóban-rosszban, mindig a másik mellett állok, ez nem
mindenkinek megy.
Láthatod, hányan megbuktak ezen.
Nem is mindenki akar
mindenáron szoros kapcsolatot.
Nézd, van, aki felvállalja ezt, és nem
kap pánikrohamot attól, hogy megint nem felelt meg egy férfi
elvárásainak, esetleg az általa felállított értékrendnek. Ki mondta
neked, hogy rossz ember vagy, mert nem szolgálod, és teljesíted a párod
kívánságait, hidd már el, hogy nem csak neked nem megy, sok más
embernek sem.
Sok más embernek viszont igen.
Ismerd el, hogy ez még ma
nem megy neked.
Majd valamikor igen, meg tudod tenni, de most nem, és
lehet, hogy még jó ideig nem, no és akkor mi van?
Miért gondolod, hogy
megbuktál, hogy kevesebb vagy evvel?
Ez egy út, ez egy cél, hogy az
ember egyre jobbá és jobbá váljon, nem holnap lesz, de el fogod érni,
ha nem mindjárt, akkor életed végén, ha nem ebben az életben, akkor a
következõben.
Miért félsz?
Ki mondta neked, hogy te nem teljesítetted a feladatodat, hogy selejt vagy, élhetetlen, gyenge? Akik ezt mondták,
milyen szerepet töltöttek be az életedben, gondolkodtál már ezen? Miért
nekik hittél? Miért nem magadnak hiszel? Ha egyedül akarsz élni, akkor
vállald ezt fel! Ha nemet akarsz valakinek mondani, akkor mondj nemet.
Ha jógázni akarsz, relaxálni, akkor tedd meg, ennyire egyszerû, és ne
érezz lelkiismeret furdalást ezért. Ha valaki azt akar kelteni benned,
akkor ne hagyd.
Tudd, hogy a mások elvárásai nem mindig egyeznek a magadnak felállított elvárásokkal.
Minden ember más, ha ezt elfogadod, akkor máris könnyebb lesz az életed.
Ne kreálj magadnak problémát, kérlek, vedd könnyedébben az életet!
Nincs háború, nem éhezel, hidd el, hogy nincs semmi baj, és hogy a lelki bajok, csak a te hozzáállásodon múlnak.
Ne félj annyira!
Az életnek vége lesz egyszer, akkor, amikor.
A minősége a fontos, ha állandóan rettegsz, félsz és vádolod magad, az
életed elvesztegetett, és értéktelen.
Élvezd az életet!
Az Istenért! Beszéltél a félelmeidrõl valakinek?
Kértél segítséget valakitől?
Miért gondolod, hogy te vagy a legerősebb, hogy neked
egyedül kell szembeszállnod minden gonddal, bajjal, minden lélek sötét
erőivel.
Pedig már annyian segítettek és mindig segítenek, higgy, már
legalább a tapasztalatodnak!
Egyáltalán: HIGGY!'

/Yamuna: Levél önmagamhoz/

...az utaknak értelmük van




"Az utakat sokáig nem érti meg az ember.
Csak lépdel az utakon és másra gondol.
Néha széles az egyik út,aszfaltos, néha rögös, barázdás, meredek.
Az utakat sokáig csak alkalomnak tekintjük, lehetőségnek, melynek
segítségével elmehetünk a hivatalba vagy kedvesünkhöz
vagy a rikkantó tavaszi erdőbe.
Egy napon megtudjuk, hogy az utaknak értelmük van:
elvezetnek valahová.
Nemcsak mi haladunk az utakon, az utak is haladnak velünk.
Az utaknak céljuk van.
Minden út összefut végül egyetlen közös célban.
S akkor megállunk és csodálkozunk, tátott szájjal
bámészkodunk, csodáljuk azt a rejtelmes rendet a sok út
szövevényében, csodáljuk a sugárutak, országutak és
ösvények sokaságát, melyeken áthaladva végül
eljutottunk ugyanahhoz a célhoz.
Igen, az utaknak értelmük van.
De ezt csak az utolsó pillanatban értjük
meg, közvetlenül a cél előtt.”

(Márai Sándor)

Sorsod..



"A sorsod mindig játszani,
és mindig veszíteni,
De mindig Tudni újból elkezdeni.
Távoli tiszta világra vágyva
Elmenni akarni,
- és kínok között, emberré feszülve
Mégis maradni!"

Fuchs Éva

Vándorolsz,míg Élsz!



“Azt hiszed, házat építettél, s pályád büszke ormairól elégedetten szemlélheted a világot?
Nem tudod, hogy örökké vándor maradsz, s minden, amit csinálsz, az úton haladó vándor mozdulata?
Örökké városok, célok, életkorok és változások között haladsz, s ha megpihensz, nem pihensz biztosabban, sem tartósabban, mint a vándor, aki megtöttyed az útszéli almafa árnyékában egy fél órára útközben.
Tudjad ezt, mikor terveket szövögetsz.
Utad értelme nem a cél, hanem a vándorlás.
Nem helyzetekben élsz, hanem útközben.”

Márai Sándor

2009. február 16., hétfő

Miért?




Minek kéred a kezemet,
Ha egyszer úgyis elengeded?
Minek kéred a szívemet,
Ha egyszer úgyis megrepeszted?
Minek kéred, hogy melletted legyek,
Ha Te sosem állsz mellettem?
Minek kéred, hogy veled legyek,
Ha Te csak testben vagy a Kedveseddel?
Minek kéred, hogy örökké éljek,
Ha Miattad csak szenvedés lesz az élet?
Minek kéred, hogy meséljek,
Ha sosem hallgatsz meg?
Minek kéred mosolyomat,
Ha mosolyra sose fakaszt?
Minek kéred, hogy örüljek,
Ha úgysem örülsz az örömömnek?
Minek kéred, hogy szívem érted verjen,
Ha a Tied csakis más szívéért ver?
Minek kéred, hogy éljek,
Ha Te is tudod, csak veled létezek?
Minek kéred, hogy kitárjam szívemet,
Ha te is tudod, hogy csak érted élek?
Minek kéred, hogy szeresselek,
Ha Te sosem szeretnél meg...

Puskás Ágnes

2009. február 15., vasárnap

Hiányod




porrá zúzott könnycsepp
sikít arcomon át,
ahogy hangod után kutatom
szobám minden apró zugát.
szívemben rekedt elkésett vallomás
a felejtés muszája tépkedi újra
egy újabb darabkáját.
lassan tele lesz vele
bolondok csarnokában faliújság.
szíved dobbanása mögé bújtam,
de kiszakadtam rejtekemből.
minden robbanni készül…
hiányod felfal,
elevenen.
félek.
hiányodtól terhes a csend,
de szívemben a legnagyobb
ahogy a hold sápadt fényével
rajzolgatja szobám falára arcod.
egy pici pók sző bánatból hálót,
hagyom…
sötét van…
halványuló árnyékod ül az asztalon,
kérdi tőlem, hol lehetsz?
mikor szemedbe lógó hajtincsed
lelkünk ködfátylában elveszett.
nem-léted szigorú ostorát
körberágja egy feledésbe zárt gondolat.
nevetéseddel együtt a csillagok
fénye is elhagyott.
és most,
utolsó mosolyoddal a párnám alatt…
…elalszom

sz.j.t
Posted by Picasa

Elindul a vágy






Feléd száll ismét gondolatom
S lelkemből elindul a vágy
a pillanatok varázsával
szívemben az érzés megtalál

Könnyem folyik arcomon
s megpihen a barázdák között
érintésed hiányzik nagyon
mely szeretni hozzád szegődött.

Szomorúfűz

Formáltál engem örömödre




Formáltál engem örömödre,
két könnyű lábbal, szinte szállnék,
s ha hirtelen kinőne szárnyam
nem lenne váratlan ajándék,
mert aki lát meglátja rajtam;
ez itt az Isten kedvelt lánya,
akit a szelek körüllengnek
s kinek a tavasz új ruhája.

Formáltál engem örömödre,
de ékesíts fel most csodákkal!
szivárványt küldj sötét szemére,
ha lát, lásson hétszín varázzsal.
Hadd lásson tündéreknél szebbnek,
éjjel nevemre felriadjon,
mint akit kékes villám keltett
s utána szédülten virrasszon.
Ha jön a reggel minden fényben
harmatban hőben felidézzen,
ha nem lát értem sóvárogjon,
és hogyha lát, hát megigézzem.

Formáltál engem örömödre,
de öltöztess most illatokba!
lépéseim füröszd zenében,
s csillagokat bűvölj hajamba.
Tedd meg most legnagyobb csodádat,
segítsed meg most kicsi lányod,
mert ha nem látom érte sírok,
s ha látom majdnem holtra válok
Tedd, étlen-szomjan engem várjon,
és sírjon értem apadatlan,
s boríts el minden édességgel,
hogy mindezért megvigasztaljam.

Hajnal Anna

Posted by Picasa

...mardosó hiányod




...mardosó hiányod szögezi földbe a szívem,
a remény vakvilága,
a nincsből vert tükrök között ragyog,
de fényéből mit sem érzek Nélküled…
A fennmaradt
lomha órák poklába hullva vergődöm,
és miközben vággyal hintem be
lábaid nyomát,
magamhoz ölelem a jövőt,
mely azt ígéri,
ha türelmesen várok,
ha nem siettetem,
egészen biztos,
hogy visszahoz Téged hozzám…

Posted by Picasa

Rohan velünk az idő...




Rohan velünk az idő, évről évre kevesebbet találkozunk egymással, testvérek, rokonok, ismerősök, barátok. Ha összefutunk az utcán, örülünk: ,,Milyen régen láttalak!" röviden elmondjuk, ki miként van: gyerekek, család, munka, öröm, bánat, betegség, egyéb gondok. Mind belefér csupán öt mondatba. Aztán sietve elválunk, és megígérjük, majd meglátogatjuk egymást, ha ezen és azon túl leszünk. Mert most nincs rá idő. Most nincs. Legtöbbször ez a válasz. Telnek a napok, hetek, hónapok. Még mindig sodródunk, és az élet forgatagában elvész az ígéret, a barát, a testvér, a rokon. Eszünkbe jutnak, gondolunk rájuk, mégiscsak egy telefon néha-néha egymásnak: most nem tudok menni... ezért... és azért... jól vagytok? Puszi! A halvány, szép emlékek csak magunknak maradnak meg. Nem tudunk szeretettel nosztalgiázni, további szép emlékeket gyűjteni, mert nem szakítunk rá időt. Marad a ,,majd", és egymás nélkül múlnak a napok, pedig összetartozunk, emlékek és szoros szálak kötnek össze. Aztán cseng a telefon, vagy jön a távirat. Megtudjuk a megváltozhatatlant. Meghalt. Hirtelen. Váratlanul. Vagy még azt sem tudtuk, hogy beteg volt. S marad a síri csend, döbbenet, a fájó emlékezés. Már az utcán sem találkozunk. A hangját sem halljuk többé. Már nem tudjuk elmondani, amit akartunk, már nem tudjuk éreztetni, amit jelentett, mert már végleg nincs idő. Csak a koszorú a síron, a néma fájdalom, könnycsepp az arcokon. Szerettünk, hantodnál sírjuk el magunkat. S bánjuk, hogy mindig siettünk, s csak a magunk bajaira gondoltunk. De már késő. Nincs viszontlátásra, csak szívünkben az űr, a vád, miért nem értem rá, miért nem találkoztunk, mikor még volt rá idő...

Kiss

Posted by Picasa

2009. február 13., péntek

Van egy nő, kiről álmodok



éjszakánként róla ábrándozok,
elképzelem miként érinteném
hogyan is becézgetném,
kezem vágytól remegve túrná
illatos selymesen dús vörös haját.
Kezemmel bebarangolnám teste
minden zeg-zugát
érintésünk hol perzselő, hol jeges
fagyos nyomot hagy hátra,
testünknek vágytól gerjedő tánca
hisz szerelmünket átjárja.

Szerelmes harmatos lágy csókjától
vérpezsdítő ágytáncától, ki tikkadva
ölelésében megpihennék,
s nézem, nézem, hogy ö az talán?
Igen ő kit Isten is használhatna kaptafának
mert benne s, testének vonala
pont az mit Isten is jónak találna.

E mámoros gyönyörű álomból felébredni
nem kívánok én,
mert félek elveszítem
és nem jön álmaimba többé.
De felébredek félve,
már szomorúságtól remegve,
mit hoz s tesz elém a reggel.
Magam mellé nézek, s megpillantom Őt
nem tudom, ez még álom…?
Nem, nem álom! Ő az kiről álmodom
mellettem van, ébren is a nő,
mit Istennek köszönök, hogy már nem álom.
Belenézek smaragd zöld szemébe
fürkészem tekintetét, vajon ő kiről álmodik ép?
Rólam? Vagy csak ábrándjai közt keresgél még!


Magával ránt a szél-himbálta sorsom




Az álmos lámpafénynél nőttön-nő az árnyék
a félelem tőre döfi át a lelkem
rémekkel csatázva, megnyugvásra vágynék
az árnyékok terjednek egyre csöndesebben…

a csörömpölő rezgéstől megremeg a szívem,
mely cselekedni gyáva és félőn nyöszörög
halandó gyarlóságom folyton követ, s híven
rám tapadva eggyé válunk, hiába vergődök,

hiába állnék ellent, a nyirkos mély lehúz
magával ránt a szél-himbálta sorsom
rám vicsorog és látom, ha úgy akar, legyőz
poshadt közöny áradata, építi otthonom.


ne hidd...



Nem, ne hidd, hogy szomorú vagyok,
de valami mániákusan hiszem,
hogy gyönyörű ez a mi világunk,
csak talán el vagyunk varázsolva,
talán egy gonosz varázsló
az utakat keverte össze,
a szemünket vakította el.
A lényeglátó szemünket.
Talán az egyforma mosollyal,
talán az egyforma szavakkal
téveszt meg bennünket.
Talán azért van,
hogy nem ismerjük fel egymást.
Mert egyformák vagyunk.
De ez csak valami csúf varázslat lehet,
Ennél sokkal többnek kell lennie
az életnek.
Jelnek kell lenni azokon,
akiknek közös az útjuk.
De valamiért nem látjuk.
Fel kellene ismerniük egymást,
Azoknak,
akik nem azért haladnának együtt,
mert jól tudnak alkalmazkodni,
mert tulajdonképpen nem is rossz így,
hanem azért,
mert egymásnak útjelzői,
mert közös a medrük,
mert egy folyók.
Biztos sokan indulnak el
rossz úton,
akár, mert jó szándékkal
rossz felé irányították,
akár,
mert nem ismerik fel a segítőt,
a saját útjelzőt.

.kaktusz

Valahogy így volt...



Ezer éve tán, vagy még régebben volt,
a vízparton lágyan halk muzsika szólt,
felettünk víz, alattunk csillagok,
vagy talán fordítva volt,
mert a hold épp szerelemről dalolt...

Csak ketten voltunk, mást nem érzékeltünk,
mi voltunk a Minden, s az egész világ bennünk...
sziklák, köves partok úsztak el mellettünk,
így, vagy talán fordítva volt,
mert a hold épp szerelemről dalolt...

Messzi lett a közel, közeli a távol
- azóta is így van, lehetünk akárhol -,
s a fény végén már az alagút is látszott,
valahogy így, vagy talán fordítva volt,
mert a hold épp szerelemről dalolt...

Andras


2009. február 12., csütörtök

B. Radó Lili: ESTI DAL



Oly jó ilyenkor este már,
mikor az izzó nap leszáll
s a csillag csillog csak nekem.
Elgondolom az életem.

Ami elmúlt és ami lesz még,
mit rég megúntam s amit szeretnék,
messziről nézem és nyugodtan,
ami után egykor futottam.

Mire az izzó arc lehűl,
a szív is békés lesz belül.
Öröm, kétség oly messzi cseng
és jól esik az esti csend.

Jó így mégegyszer szemlehúnyva
mindent végiggondolni újra,
a lélek könnyű, mint a pára
s csend van. Elalszunk nemsokára.