Fogadd el azt, ki verseket ír Néked, A vallomása, felülmúlhat Téged. Fogadd el azt, aki sírni tud érted, Azt, aki mindig örülni tud Neked.

2012. november 12., hétfő

Egybeforrva - Euterpéhez






 Mondd, leszel-e a múzsám,
 rezdülés estéim átsejlő blúzán,
 hajnalban pisla lámpafény,
 mielőtt a Hold lábra kél, 

 kacér szellő a vállamon, 
gödröcske durcás államon, 
fülcimpán csókok ujjbegye,
 bűnömre az Úr kegye,

 vagy inkább imám szólama,
 kórusból (ki)csengő szózata,
 koldus költőnek falat kenyér, 
ellenségének nyitott tenyér? 

Ó, legyél a csend! A végtelen. 
Helikon csúcsán védtelen
 alvó tudatom kútfeje, 
ha bőrömön átfut a bús zene. 

 Legyél a szóm, ami átitat 
embert, világot, s lám áhítat 
cseppen ajkamról eléd. 
A remény, hogy Isten malmából erény 

 szitál fejünkre port, kevés,
 hát sok kishitű költő téged kér: 
Húzd öledbe ez árva főt, 
vezesd kezét, ezt várja ő. 
 Ne hagyd magára, légy támasza,
 magányos cédrusnak ágyasa.
 - Fuvoládról, ha dallam száll, 
emelj magadhoz,olvadj rám! 

 2011.07.04. Zsefy Zsanett

Károly Nyárády:Hajnali Tangó




Ha próbáltad valaha hajnalban
 Tangóba fojtani testedet, akarva-akaratlan 
Akkor tudod, milyen az, mikor a szerelmed 
csúcsra lépik, s életre pattan te veled! 

 Derekad feszes, s büszke a fejed
 tartása és lépésed is délceg 
Nődet tartod feszesen, ki lépésed 
Követi hűen, a parketten most veled!

 Egybeolvadva fordul, pörög neked
 Rózsaszállal ajkai közt incselkedik veled 
Elkapod, megfordul, és itt van előtted
 Izmos teste rándul, tudod, ő most tied! 

 Dalra kelve sírdogál harmonika
 Benned van és ég fél Argentína
 Persze akkor, ha lenne hely, s elférne még!
 Tüzes nőd mellett, aki a parketten úgy ég! 

 Vén zongorista mosolyog, s ujjai futamra szaladnak
 Lábaid lendületet vesznek, s hatalmast lódulnak 
Hűséges nőd veled rándul, s forró teste tapad, izgat
 Lakkcipője koppan, tűsarka kattan, s padlót koptat 
Fordul utánad, ahogyan a dal ritmusa pörög-ugrat 

Szemed lehunyod, s érzed, kifordulva teszi 
Miközben rád bízza magát, s testét elereszti 
Tudja, kiben bízhat, te vagy ringben férfi 
Tartod mint kincset, míg a ritmust tartja 
Húzza hűen zenekar, s ő szemét behunyva
 Karjaidban akar lenni, nem figyel ő másra!
 Szédítő tangót lejt veled szíved választottja!

Wass Albert:A világ szép és jó




A világ szép és jó. Csillagok, virágok, fák, kék egek és esős éjszakák, a mosoly embertársunk arcán, a gondolat, mi örömöt és boldogságot fogan -mindez így együtt a világ. Mikor az útját járjátok, emlékezzetek rá: nincs semmi egyéb körülöttetek, mint Isten, meg amit belőle visszatükröztök. Ha olykor-olykor úgy érzitek,hogy sötét árnyak vesznek körül,jusson eszetekbe, hogy csak a magatok árnyékát látjátok, és a sötétség abban nem egyéb,mint a fény hiánya. Munkálkodjatok ezeken a magatokban rejlő sötét foltokon, és akkor megszabadultok a gonoszság, a betegség, a szomorúság árnyától, és minden egyébtől, ami megrémíthet. Legyen menedéktek a szeretet, és jobb lesz a világ, amelyben éltek.

Tudod arra gondoltam...




Tudod arra gondoltam, az élet színház, de csak az egyik fele az, a másik a valóság, hogy az ember játssza, vagy éli, maga választja ki… a színház az könnyű és bohókás, a siker, a taps érte jár, de az elültetett mag nem kell ki soha, s ha lemegy a függöny, az űr ott marad… igaz, nincs komoly következmény, új nap, új darab, de aki színészként, darabok szereplőjeként csinálja az életét, az valójában nem él… az igazi élet nagy odafigyelést kíván, ott az örömök, a fájdalmak valódiak, ott minden a mélyről, a lélekből jön, és minden oda megy, a fájdalom, az öröm is addig hatol... gondolja meg jól, mielőtt valaki vele szóba áll, mert vele lehet ajándék minden lépés, de ha az ember mégse hallgat rá, az maga a pokol… lehet része minden a játéknak, s lehet mélyről jövő, örök érvényű, valódi: semmivé lesz, ami a darabban történik, de ami a lélekből érkezik, a lélek munkája az valódi alkotás, a kívülálló, ha a színész jó, a kettőt összetévesztheti könnyen, de a becsapott mégis az igazán, aki becsapja önmagát, nem vesz részt a valódi életben, ami végzetes veszélyeivel együtt nem játék, de ha az ember követi utasításait a léleknek: valódi ajándék.

2012. május 24., csütörtök

Rád emlékezem...




Fájdalmas arcú, tettető madonnám,
Kiről epedve annyiszor daloltam
S akitől csókot sohasem raboltam,
A te emléked elszállott ma hozzám.
Füstös kávéház asztalánál ültem,
Valami fojtó mámor szállt agyamra,
Dehogy hallgattam víg muzsikahangra,
Ott ültem némán, csendben, elmerülten...
Amíg rikoltva, vígan szólt a nóta,
Sűrű, nehéz köd fogta át a lelkem,
Szívemre lelni nem tudok 
azóta...
De mikor vád lett a cigány vonója
S vádolva, sírva zokogott a nóta:
Rád emlékeztem s a szívemre leltem...


Ady Endre


Mint jó szót a mostohák




Bambán, mosolyogva ébredek,
 mint aki kábult
 Szédülök, elszálló percekért élek.
 Tenyered vonalai nevetnek, -
 kergetik egymást szemeden az árnyak.
 Tested a takaróm, s fehérlik.
 Lassan kinyílnak bennem a mélyrezárt vágyak.
 Bőröd pórusain át lélegeznek a fák.
 Combjaid szorítását kívánja testem,
 mint jó szót a mostohák.


Szomorúfűz

Még mindig






 Már többé nem találkozunk; 
még vissza-visszatérek hozzád gondolatban
 - bár mások előtt rólad nem beszélek: 
ott élsz minden kimondott szavamban.
 Bennem élsz mert feloldódtál 
dacos testem idegszövetében, 
és minden percben újra perbe foglak 
és minden percben visszahódít énem. 
Próbáltalak már másban felfedezni - 
van úgy hogy néha csal a szem - 
nem élhetsz másban, 
sehol senki 
nem tud 
meghamisítani nekem.
 Kereslek mégis minden nőben, 
kutatlak térben és időben
 reménytelenül 

Lackner László

Kicsiből éled...





Kicsiből éled... 
Lelkem asztalát,
 Isten előtt terítem meg, 
hogy minden morzsáját 
magával vigye 
zarándokútjára a Fény,
 s ha holnap is a szeretet
 örököse lehetek,
 mentsváram lészen 
„a kicsi is éppen elég," 
mert befoltozza a lét 
kopott lényegét. . 

/Forró Hajnalka/


2012. április 13., péntek

Utánad




...hogy van-e élet utánad?
Nincs.
Oda minden levegőm.
Sodródok kábultan,
konok lábak elé omlok
remegőn.
Elsírtam minden utolsó
könnyem,
felfaltam összes szeretőm.
Lelkedbe kapaszkodva,
de nem remélek.
Nélküled holtan élek.

Serfőző Attila

Nem a szívemet takarja majd szelíd mosolya




félek: fogom-e még hallani
egyre halkuló sóhajod
mert tizenkét napja
már csak a telefon susog helyetted
az is csak akkor ha én hívlak fel
te egyszer sem kerestél…
félek: fogom-e még látni egykor ragyogó arcod
vagy költözöm valami titokzatos égi tájra
hol nem találnak rám a nappalok éjjelek
félek: átölelhetlek-e
még szorongás bűntudat nélkül
megtanulod-e
hogyan kell megbocsátani szeretni
félek: gyűlölnöd könnyebb leszoknod róla
nehezebb és visszavonhatatlanabb
mint bármely élvezetről italról
kávéról cigarettáról drogról…
félek: a bárányok közé farkas somfordált
a búza közé konkoly gyom bogáncs
félek: „a köldökig érő pipacs-tengerben gázolva”
már meg sem próbálok átjutni szerelmedért
mit régebben naponta megtettem volna
mert kiszáradni látszik
medre durva kövek olcsó kavicsok
horzsolnák véresre mezítelen talpaim
félek: kereszten fogom végezni fejjel lefelé
mint Péter apostol önként fogom kérni józanul
tisztán félelem nélkül nyakamban Mária a medálon
nem a szívemet takarja majd szelíd mosolya
hanem nyugodt égtiszta megbékélt szent homlokom.

Ketykó István


Itt téged írnak a betűk (töredék)




Ahol éppen nem vagy, mindig hiányzol onnan.
Hívlak, mint a papírra a verset, önmagamban,
és öntudatlan is, akár a sejteket a sejtek.
Úgy írom, mint csillagot az éjszaka: szeretlek.
...
Mint kívülem a csontjaimra szabott egyedüllét,
te légy eszméletemre tapadva bévül a hűség,
és ha kiállítanának egymagad a Sarkcsillag alá,
nem hagyom, hogy kikezdjen veled a halál.
...
A betűkhöz betűket írsz. Itt téged írnak a betűk.
Most ahol jársz, ahol állsz, a Nap idesüt.


Bihari Sándor


2012. április 12., csütörtök

Most követellek magamnak




Ereimben boldog tüzek szaladnak,
Harsány szívvel követellek magamnak,
Mint régen-régen:
Az egy-igaz Fiatalság nevében.
Már nincs joga állott, tegnapi könnynek,
Sorsunk fölött csak sorsunk, aki dönthet
S már nem rivallnak
Halál-sikolyos félszek és tilalmak.
Kedved ha másult, már hiába másult,
Tartom szived úgy, ahogyan reám hullt
Vérbe-veszõdve,
Sorsához nõve és sorsába nõve.
Vágynak bűn volt, de itt vagy s ez valóság
S a valóság mindig a legfõbb jóság,
Se bűn, se szégyen:
Az egy-igaz Fiatalság nevében.

Ady Endre

Kovács Daniela Tanulnom kellene...




Tanulnom kellene a tiszavirágtól,
mily illanó az élet szépsége,
a pillanatnak élni ezentúl,
és kézen fogva lépni közös révbe.

Tanulnom kellene, mit mesél a szél,
érteni a szavát a hajnali csendnek,
ó mily kín a vágy, annak, aki él,
mélyében szüntelen álmok rezegnek.

Tanulnom kellene a ragyogó Naptól,
hogy meg kell halnom, hogy újjászülessek,
s ha álmaim porán a szerelem lángol,
izzó hamvaiból erőt merítsek.

Tanulnom kellene a Hold szépségétől,
hogy van titok, mit senkivel sem osztok,
s hogy nem leszek már sosem egyedül
még akkor sem, ha magam maradok.



2012. április 7., szombat

Easter is a time of love



Easter is a time of love,
of family, and of peace.
It is a time when we say
a quiet thanks for all that we have
and for all that the future holds.
Easter is a feeling in our hearts
of hope and faith and trust.

It is a day of miracles;
a day when our dreams seem a little closer;
a time of retrospection for what has been,
and anticipation of all that will be.
And it is a time for remembering
with love and appreciation
the people in our lives
who make a difference...
people like you.

Harmadnapra



Ismét rügy fakad az ágon,
friss szellő küld tavaszt újra,
adj hálát most, Húsvétkor,
emlékezz a réges-régi múltra.

Emlékezz a véres Golgotára,
a gyalázatból tákolt keresztfákra,
volt ott hazug átok, igaz áldás,
s ott volt maga, a megváltás.

Ott volt fenn vérző sebekkel,
Ő, ki tiszta és örökre áldott.
Keresztjéről némán letekintve;
Isten-fia, már rég megbocsájtott.

Összes bűnünk minden szennyét
lemosta Jézus szent és tiszta vére,
elhozta a bűnös lelkeknek a tavaszt,
máig élő hitünk a bizonyság érte.

Isten fiának szíve hiába volt halott,
hiába ölték meg a gaz zsoldosok,
mint hideg tél után a tavaszi rügy,
harmadnapra... mégis feltámadott!

Húsvéti köszöntő




Üdvözlégy Húsvét!
Virágos kedvvel köszöntünk
hímes tavaszi ünnepünk.
Te vagy a kikelet,
elűzted a telet.
Te vagy a megváltás,
Istentől eredő testi-lelki áldás.
Pezsdül, éled az élet,
dermesztő téli álmából ébred
a tetszhalott Természet.
Pattan a fákon a bimbó,
füttyent a sok rigó,
Magok csíráznak, kihajt a barka,
fészket rak a gólya, pacsirta.
Színpompás kikelet - életet vet,
termékenység-ünnep.
Szerelmet ébreszt,
párzásra késztet minden állatot,
virágnak ad méheket csábító illatot.
A hosszú téli böjt után,
sonkás lakoma vár,
Sok kedves népszokás,
vidám locsolkodás, nyuszi-ajándék,
piros és hímes tojás kínálás
Gyermekek öröme: kirándulás, kacaj,
duhaj legényeknek másnapi macskajaj!
Aki vallásos, menjen misére,
aki nem, fusson a rétre,
locsoljon lányokat,
adjon csókokat.
Legyen az ünnep méltó megújulás
lelki bűnbocsánat, felszabadulás,
Zúgjon a sok harang szava:
győzzön a béke!



Húsvét elõtti gondolatok




Elmémben sokszor a Nagypéntek eseményeit forgatom,
s felkiált bennem a gondolat:
"Hogy tehették ezt Veled, Uram!?"
Megkorbácsoltak, megköpdöstek,
keresztre feszítettek,
Téged, a bûntelent.
De rögtön magamba nézek, s látom
én sem vagyok különb náluk.
Bûnbánó lélekkel jövök Hozzád, Úr Jézus,
mert szavaimmal, tetteimmel
hányszor én is megfeszítelek.
Sokszor gyors vagyok a szólásra,
mikor hallgatnom kellene,
s hallgatok, ha beszélhetnék Rólad.
Az érzéseim és vágyaim csapdája les reám,
máskor fogságba ejt egy gondolat.
De ha Terólad elmélkedem, Uram,
a szívem újra felvidul,
mert tudom, hogy Nagypéntek után
Húsvét vasárnap következik.
Betölti szívemet a hála,
hogy feltámadtál, Uram,
s általad van bûnbocsánat.
Kérlek, mosd le minden vétkemet,
és segíts, hogy legyek
örökké hálás, hûséges,
szolgáló gyermeked.

Zsótér Mária

Máté Evangéliuma 26. fejezet







17. A kovásztalan kenyerek első napján pedig Jézushoz menének a tanítványok, mondván: Hol akarod, hogy megkészítsük néked ételedre húsvéti bárányt?
18. Ő pedig monda: Menjetek el a városba ama bizonyos emberhez, és ezt mondjátok néki: A Mester üzeni: Az én időm közel van; nálad tartom meg a húsvétot tanítványaimmal.
19. És úgy cselekednek a tanítványok, a mint Jézus parancsolta vala nékik; és elkészítik a húsvéti bárányt.
20. Mikor pedig beesteledett, letelepszik vala a tizenkettővel,
21. És a mikor esznek vala, monda: Bizony mondom néktek, ti közületek egy elárul engem.
22. És felettébb megszomorodva, kezdik mindannyian mondani néki: Én vagyok-e az, Uram?
23. Ő pedig felelvén, monda: A ki velem együtt mártja kezét a tálba, az árul el engem.
24. Az embernek Fia jóllehet elmegy, a mint meg van írva felőle, de jaj annak az embernek, a ki az embernek Fiát elárulja; jobb volna annak az embernek, ha nem született volna.
25. Megszólalván Júdás is, a ki elárulja vala őt, monda: Én vagyok-e az, Mester? Monda néki: Te mondád.
26. Mikor pedig esznek, veszi Jézus a kenyeret és hálákat adván, megtöri és adja a tanítványoknak, és mondja: Vegyétek, egyétek; ez az én testem.
27. És veszi a poharat és hálákat adván, adja azoknak, ezt mondván: Igyatok ebből mindnyájan;
28. Mert ez az én vérem, az új szövetségnek vére, a mely sokakért kionttatik bűnöknek bocsánatára.
29. Mondom pedig néktek, hogy: Mostantól fogva nem iszom a szőlőtőkének ebből a terméséből mind ama napig, a mikor újan iszom azt veletek az én Atyámnak országában.

2012. április 3., kedd

A szemed




Csak a szemed vigasztal engem
ha gondjaim súlya a földre nyom,
ha álmaim romjain görnyed a jelen,
a szemedbe nézek és folytatom.

Csak a szemed vigasztal engem
erőt ad,és új reményt
hogy a sötétségben újra meg újra
megtaláljam a tiszta fényt.

Kormányos Sándor

Érintsd lelkem




A horizonton kúszik már az este
Szürke homály lapul a fák felett
Az égbolton halvány csillagfény gyúl
Körülöttünk árny és titok leng

Hadd hajtsam válladra fejem
Ölelj át Kedves, ringass szelíden
Feledhessem fájó bánatomat
Érintsd lelkem lágyan, csendesen

Emeld fel gyengéd kezeddel bús fejem
Töröld le arcomon pergő könnyeim
Hűsítsd lázam, múljon a reszketés
S hozzanak békét, nyugalmat álmaim.


Fazekas Margit



Álom...




mint patikus a gyógyírt,
az éj méricskéli a tűnő álmot,
parányit, hogy meg ne ártson,
és majd ha a hajnal jön
-a józanító reggel minden bajával, örömével-
nyelvem alatt édes-keserűn,
sejtelmes ködbe takarva, mint messze tűnő emlék,
ismeretlen arcod, ízed még velem marad...


Kaskötő István

Ajándék vagy




Nekem szép vagy. És kívül-belül tiszta,
felszikrázóan igaz, mint a fény.
Úgy hullsz reám a magasodból vissza,
akár betegre a gyógyító remény.

Nekem jó vagy. És simogató szellő
ömlik a légbe lépteid nyomán.
Szikes földszívem általad lesz termő,
véled telik meg elhagyott szobám.

Messze vagy még, ám én megérzem jöttöd,
kívánásom okosságoddal őrzöd,
Szuszog szívedben megszelídült szándék.

Ajkad nyílik, ezer csengője árad,
Magamhoz vonlak, megérintem állad,
Mert ünnepemhez te vagy az ajándék.


Hámori István Péter




Minden megtudható egy emberről, a jelene, a múltja, jövője, tán a fontosabb titkai is - csak az nem, hogy mitől lát benne csodát egy másik. Hol rejlik benne a reménynek az a megtestesülése, amitől egy léleknek egyszer csak érdemes lesz élni.


Szuromi Pál

ezerszer súgva



lágyan marok beléd,
ahogy szavaid tépnek...
szemed szilaj vágya
ékszerként ragyog.
ujjam mohó akarása,
hátad ívén, botladozó
jeleket karcol...
tested így lesz oltár,
s, én most neked áldozok.
eléd rogyva,
karodba bújva
sóhajod morzsolom.
ezerszer súgva:
jöjj, kedves,
a tiéd vagyok...


Fülöp Kata

2012. március 26., hétfő

Üzenet "odaátról"




Hát nem tudod, hogy folytatni kell ?
Én benned élek tovább !
Szemeden keresztül nézem,
Az élet minden szép csodáját.

Magadra nem hagytalak,
csak letelt időm itt e porvilágban,
testemből kilépve úszok fényárban,
de ittlétem emlékét rádbíztam.

Neked még tenned, élned kell tovább!
Őrizd együttlétünkből a szép csodát.
Én nem bánatot, Örömöt hagytam Rád !
Találd meg ! és lépj tovább !

Nekem ennyi volt.
Most új világban élek,
gondolataid között még
árnyalakként visszatérek.
s, hogy szerettelek azt jól tudod,
nem akarom látni
szomorú homlokod !

Nélkülem kell most már,
a Szépet megtalálni,
Életed !ÉLNI ! kell tovább,
nem döbbenten állni.
S mit együtt kezdtünk,
hittel végig kell csinálni.

Kováts Péter

elmúlásod




csókjaid illatod ölelésed
szép kezed finom részleteid
mosolyod hangod
egyedi bejegyzések
lelkem emlékkönyvében
az idő mint egyetlen tolvajom
könyörtelen mozdulattal tép ki belőlem
ha hagyod

Encs Ilona

Ezer év




Még mindig a fülembe cseng az a régi
csend, akkor este, ott a járdaszélen,
honnét csak karnyújtásra volt a végtelen.
És mi –akkor este éppen- átöleltük
a csendet, mintha soha nem is akarnánk
elválni tőle. Elbúcsúzott a karnyújtás,
mielőtt még elérhetett volna bennünket.
S mi csak álltunk összefonódott
gondolatainkkal a csöndes járdaszélen…
Emlékszem… (pedig tegnap volt éppen
ezer éve.) S most, újra itt járva, itt a járda,
itt a csönd, a régi érzés is visszaköszön,
csak az idő szaladt végtelen karnyújtásra…

Káli László

Gyertya érted




Gyertya ég. Örökké. Érted.
Haldokló gyertyacsonk
füstje fest rólad képet.
Csak néznélek újra.
Mily végtelen birodalmat
leheltél az útra.
Rabságban voltál szabad,
mert féltél, hogy
elveszíted korlátaid.
Holt vákuumban
hulló falevélként
lebegnek szavaid.
Párnába mélyedő
téboly-agy
némán kérdez:
mondd, hol vagy?
Csak néznélek újra.
Csonttá öregült türelmem
sodor vissza a múltba.

Petra

2012. március 6., kedd

Egy csésze fekete...



"Az életben sokszor megbántottam azt, akit nagyon szerettem. Az efféle vétek olyan, mint a szentlélek ellen elkövetett bűn; sem ezen, sem a túlvilágon nem nyer bűnbocsánatot. Sem eltörölni, sem elfeledni nem lehet. Néha hosszú évekig csendben van, mintha kihunyt volna a szívben, mintha elveszett, eltűnt volna a nyugtalan életben. Egyszer csak azonban az öröm percében, vagy éjnek idején, mikor az ember rossz álomból riad fel, a súlyos emlékezés ráhull a lélekre, felsajdul benne s olyan erővel égeti, mintha abban a pillanatban követte volna el a bűnt. Minden más emléket könnyen elkergethetünk, mosollyal vagy jótét gondolatokkal - ezt azonban nem űzhetjük el. A sötét árny örökké ott marad a szíven.
Az ember örömest ámítaná saját magát: „Hiszen ez nem is úgy történt! Nyugtalan agyad a napos oldal árnyékából is sötét éjszakát csinál! Jelentéktelen semmiség volt az egész; hétköznapi eset, amilyen reggeltől estig százával, ezrével előfordul!"
A vigasz csalfa: az ember saját maga is keserűséggel érzi, hogy csalfa. A bűn bűn marad, akár egyszer, akár ezerszer követtük el, akár naponta, akár pedig még nem is tudunk róla. A szív nem büntető törvénykönyv, hogy a kihágást a bűntettől, a gyilkosságot az emberöléstől megkülönböztesse. A szív tudja, hogy „aljas ember a tekintetével öl, a hős pedig karddal", s hamarabb bocsátja meg a kardot, mint a tekintetet. De nem is katekizmus a szív, hogy a halálos és bocsánatos bűnök között különbséget tegyen; hogy szóban és külső jelben megkülönböztesse őket. A szív igazságos és tévedhetetlen bíró. A titkos és szinte öntudatlan mozdulatból ítél és ítélkezik egy futó tekintetből, melyet senki sem vett észre, a kimondhatatlan s a homlokon alig felvillanó gondolatból; sőt mi több, egy kopogtatásból, egy lépésből, egy kortynyi teából. A katekizmusban nagyon kevés bűn van feljegyezve, s azok sem főbűnök. Ha a szív lenne a gyóntatóatya - a gyónás hosszú volna és rettenetes!
Megbocsátható az a bűn, amely szóban elmondható, s bűnbocsánattal eltörölhető. De súlyos és túlságosan súlyos s az élet utolsó pillanatáig véres az a bűn, amely csupán mint emlék maradt a szívben, szavak nélkül és alaktalanul. Az ember csak önmagának gyónja meg ezt a vétket, ha álmatlanul mered az éjszakába s ha mellén nehezebb a paplan, mint a kő.
„Nem loptam s nem is gyilkoltam, nem is paráználkodtam: az én lelkem tiszta!"
Hazug! Hát nem hámoztál-e almát, miközben az éhes ember mellett elhaladtál s röstelkedés nélkül néztél rá? Rosszabb volt ez, mintha loptál, gyilkoltál vagy paráználkodtál volna! A szív, ez az igazságos bíró, hamarabb megbocsát a gyilkosnak, aki a vesztőhelyre indulóban megsimogatott egy síró gyermeket, semmint neked, a tisztának! Mert a szív nem ismeri sem a jelentéktelen semmiségeket, sem a paragrafusokat...
Tizenöt esztendővel ezelőtt hazamentem s három hétig otthon maradtam. Egész idő alatt nyomasztó hangulat uralkodott rajtam. A házunk sivárnak rémlett, valamennyiünkben volt valami súlyos, visszataszító, mintha nyirkos árnyék nehezedett volna ránk.
Az első éjszaka a szobában aludtam; többször is felébredtem, és láttam, hogy édesanyám felkel az ágyból, és az asztalhoz ül. Csendben, mozdulatlanul ült, mintha aludna; tenyerét homlokára szorította, fehér arca ragyogott, holott az ablak csukva volt, s odakünn sem holdfény, sem csillagfény nem világított. Figyelmesen hallgatóztam, s mindjárt tudtam, hogy nem az alvó lélegzetvételét hallom, hanem nehezen visszafojtott, csukló zokogását. Fejemre húztam a takarót; de a paplanon át, sőt még álmomban is hallottam anyám nehéz sírását.
A padlásra költöztem a szénára. Meredek, töredezett, létrához hasonló lépcsőfeljárón kúsztam fel szállásomra. A szénában fekhelyet készítettem magamnak, s az ajtó előtti kis térségre asztalt helyeztem. Ablakom egy szürke, repedezett falra nézett. Kedvetlenül, nyomasztó hangulatban és sötét gondok közepette írtam első szerelmes elbeszélésemet. Erőszakkal tereltem gondolataimat a fehér országutakra, a virágba borult rétekre és illatozó mezőre, hogy ne lássam magamat és az életemet.
Aztán egyszerre nagyon megkívántam a feketekávét. Nem tudom, hogy jutott eszembe; megkívántam. Lehet, csupán azért, mert tudtam, hogy odahaza még kenyér sincsen, nemhogy kávé. Az ember gonosz és könyörtelen az elképzeléseiben. Édesanyám kerekre tágult, ijedt szemmel nézett rám, és semmit sem válaszolt. Siváran és rosszkedvűen, egyetlen szó és köszönés nélkül mentem vissza a tető alá, hogy tovább írjam, hogyan szerette egymást Milán és Bréda, s milyen nemes, boldog és jókedvű teremtések voltak.
„Kart karba öltve, fiatalon, a reggeli nap fényözönében, harmatban megmosdatva..."
A lépcsőn halk lépteket hallottam. Édesanyám jött; lassan és biztos léptekkel haladt, kezében egy csésze feketét hozott. Most emlékszem: soha az életben nem volt olyan szép, mint abban a pillanatban. Az ajtón át beragyogott a déli napfény sugara, egyenesen az édesanyám szemébe; még nagyobb s még tisztább volt ez a szem, a mennyei fény tükröződött belőle, a mennyei jóság és a mennyei szeretet. Ajkán olyan mosoly ült, mint az örömteli meglepetést hozó gyermekén.
Én pedig megfordultam, s kaján hangon azt mondtam:
- Hagyjon békén!... Már nincs kedvem hozzá!
Még nem ért fel egészen, csupán derékig láttam. Mikor a szavamat meghallotta, szeme sem rebbent; csak a csészét tartó keze remegett meg. Rémülten nézett rám, szemében kialudt a fény. Szégyenemben arcomba csapott a vér, gyors léptekkel felé indultam.
- Adja ide, édesanyám!
Elkéstem, szemébe már nem tért vissza a fény, sem ajkára a mosoly.
Felhajtottam a kávét, s vigasztalódtam:
„Majd este megmondom neki azt a szót, azt a kedveskedő szót, amivel adósa maradtam, s hallgatásommal elárultam szeretetét."
De nem mondtam ki azt a szót sem este, sem pedig másnap, sőt még a búcsú percében sem.
Három vagy négy évvel később, idegenben, egy idegen asszony csésze feketét hozott szobámba. Összerezzentem akkor, s valami olyan erősen a szívembe szúrt, hogy csaknem felkiáltottam fájdalmamban. Mert a szív igazságos bíró, s nem ismer jelentéktelen semmiségeket.


Ivan Cankar ,Csuka Zoltán fordítása

Bíztató



Biztatlak: Örülj!
Örülj a világnak,
Örülj a kinyíló virágnak,
Örülj a rikkantó madárnak!
A zöld lombos erdőnek, a viruló mezőnek.
Örülj a hasadó hajnalnak,
Éjben az égen ragyogó csillagnak!
A szép napra ébredő reggelnek,
A neked köszönő embernek,
S minden ártatlan gyermeknek.
Örülj a feléd küldött mosolynak,
A hozzád szóló szavaknak!
Örülj, ha egy ajtót neked kitárnak,
Ha valahol éppen tereád várnak!
Örülj, ha megfogják a kezedet,
Tanítsd meg örülni gyermeked!
Örülj és te is tárd ki szívedet!
Az öröm széppé teszi lelkedet és vidámmá kedvedet.
Örülj az ősznek, a tavasznak,
A fakadó rügyeknek, a lehulló lomboknak!
Nyáron a rekkenő melegnek,
Télen a hóval borított hegyeknek.
Örülj, ha jön egy zivatar,
Ha örülsz, akkor nem zavar.
Örülj a megkonduló harangnak,
A felröppenő sok-sok galambnak!
A felhangzó zenének!
Örülj minden csendes estének!
Örülj a farkát csóváló kutyának,
Örülj az egész világnak!
Hiszen annyi jó és szép van, aminek örülhetsz,
Örülj, ha valakivel törődhetsz!
Lásd meg mások örömét, örülj, ha bárkit öröm ér!
Örömöt adj minden kicsi örömért!
Az öröm az egy jó dolog,
akik örülni tudnak, azok boldogok.
Te is az lehetsz, ha akarod!