Fogadd el azt, ki verseket ír Néked, A vallomása, felülmúlhat Téged. Fogadd el azt, aki sírni tud érted, Azt, aki mindig örülni tud Neked.

2010. február 28., vasárnap

Láz




A szoba minden szegletéből
Furcsa árnyak néznek
S én e végzetterhes órán
Most velük beszélek.
Csak a cigaretta halvány tüze
Parázslik az éjben
S megjelen a Hold is végre
Talpig feketében.
A láz gyötör…
Szívemben táncolnak a kések.
Mondd életem,
Ugye akarod, hogy éljek?


Oceania - Kotahitanga




Csend-hegedű




Miattad lennék csend halott tájon
kietlen pusztaságon szomjas virág
fénytelen éjjelen félve síró gyermek
álmod őrző vágyaidban tündöklő világ

Gyűlölhetsz engem mégsem hagylak el
szebb és jobb világot remélek neked
mert kívánlak testtel és lélekkel
tisztának, hűnek, csend-hegedűnek

Édes, borzongó varázst remélek
mohón és reménykedve...ugye értesz?
csókod vágyva egy szebb, s jobb világra
jöttödre, holt vizeknek, sűrű rengetegnek

Repíts el, szárnyalnék veled végtelen
csak egy szót szólj... szólj hozzám
Teérted, minden csak teérted szól
némán sír a hegedű, zokogva dalol

Hamis gyémántok fénylenek csillogva,
s hajlong a sok míves színes virág,
ne lásd meg kérlek, az álmok nem hazudnak...
virraszd át velem e néma éjszakát

Sillingi Julianna

Ne félj kedves!




Ne félj kedves! Hiszen apálykor minden oly csendes.
S a homokban hagyott csigák között egy szerelmes.
Látod, kövecskék sem málladoznak a szikláról,
mikor rajtuk csücsül sok kis rák kíváncsiságtól

tágra nyílt szemekkel. Amikor a Nap felkel, és
megduzzadnak az alsó vizek, midőn feledés
homályából, a nedves homokból előbújva
egymásra lel két reszkető szív újra, meg újra.

S ha árnyékomon egy piciny csiga reményre vár,
Te csak markold őt a vízbe, ahogy szívemet már
körül ölelted tengerednek sós könnyeivel,
...és már látom, ahogy színekre hullnak a vizek!

És már engem sem gyötörnek kínok nagy gályái,
ha árnyékodban megmártózva EMBERÜL állni
hagynak a hétköznapokból előcsalt révészek.
Mert tudják, lehet apály, vagy tán dagály, SZERETLEK!

Bartalovics Zoltán

Mondd, mi lesz...




...Mondd, mi lesz, ha megtalál az érzés?
Mondd, mi lesz, ha hív a messzeség?...
Mondd, mi lesz, ha érzem: mindez kevés?
Mi lesz, ha menni akarok - hozzád! veled!
Mondd, mi lesz, ha csak álmodom kezed?
s az utat, mely feléd vezet?...
akkor meghalok
csendben, szótlanul
elmegyek oda, ahol a madár se jár
és várok a feltámadásig
mert ott mindenki vár
és beszélgetek velük
elmondom életem
mindent, ami történt velem
és beszélek rólad is
arannyal csillogót
gyémánt szivárványt
tűzzel lángolót
mert szeretlek itt is
ha bár csak lélek vagyok
s mindent láthatok
mi szép és kedves nekem
de homályban van a világ
csak téged lát szemem
nincskezem nyújtom feléd
nincshangomon suttogok neked
ott messze lent, hol éled életed
hátha áttör a zajon a szerelmes
gyenge hang
hátha úgy hallod meg
mint imára hívó harang
és elindulsz felém
úttalan utakon
sohanemvolt vágyakon
legyőzve mindent, mi utadba áll
s közben a hívó harang szava
előtted jár
és vezet
és egyre hangosabb...
és egyszer csak megváltozik
s akkor szívedbe béke költözik
mert szavakat hallasz harangszó helyett
és megérted: most már mindent lehet
engem is! -
és felém nyújtod szent kezed
és nekem adod drága életed
és feléd nyújtom vankezem
és neked adom életem
mindenem...
örökkön örökké
ámen

Őri István

2010. február 27., szombat

Fáradtan




Csak egyszer meglazítni
a féket ami nyom,
magamat elveszítni,
lebegni szabadon,

csak egyszer elterülni,
mély vizekbe merülni
s csak álomban örülni,
hogy nincs sem út sem nyom.

Hogy nem kell már akarni
s indulni nincs miért,
hogy köd lett minden célból
s a kin hogy véget ért,

ott csak a víz morajlik,
a távol ég hajnallik,
a szél fölébem hajlik
s egyik sem kérdi mért.

Nem kérdnek, nem felelnek,
ott elaludt a szó,
nem mérnek ott időket
és nincs sem év, sem hó

s akik ott találkoznak,
többé nem hadakoznak,
egymásra álmot hoznak
és nincs többé való.

Csak szótlan csókok vannak
és kábult halk mosoly
és ég és víz s a másik
minden egymásba foly,

mintha a szél ringatna,
az ég karjában tartna
s nem tudod kinek ajka,
ki csókol és hogy hol.

Nem tudsz, nem kérdesz semmit,
nincs más csak szerelem,
álom-karok kinyúlnak
s ölelnek nesztelen,

bódult szíveknek álma,
nincs dobbanás, sem lárma,
sem vágynak sóhajtása,
csak teljesült jelen.

Egymásba nyílt szemekre
alig jön rebbenés,
százados szomjúságra
iszunk ott enyhülést

s a sápadt ég derengve,
sorsunkon elmerengve
reánk borul kerengve
mint boldog szédülés.

Félholtra van csigázva
e hősi akarat,
a gát mely eddig védett,
inog, recseg, szakad,

s rám csapnak áradások,
oly édes szomjúságok,
hogy menekvést nem látok
sehol az ég alatt.

Hol van most cifra gőgöd?
hogy sorsodat legyőzöd,
végzeted megelőzöd,
ha tudod védd magad!

S hogy végre szabaduljak,
bőségembe ne fúljak,
magam is elárullak
börtönőr akarat.

Hajnal Anna


Mondd Édesem, ha hirdetni akarlak...




A márciusi hajnal csábos bíborában
dallá ringatom asszonyvágyamat
szóba elegyedek az integető fákkal
de téged elrejtelek, meg ne lássanak.

Dús gyönyörünkről mesélek a szélnek
s visszacsillog elevenen arcomon a tűz
a foszló sötét örül a vágykeltő beszédnek,
majd lágy fuvallatként karjaidba űz.

Szél-pengette hangján kíváncsian faggat
folyvást rólad kérdez a százszínű világ
mondd Édesem, ha hirdetni akarlak
gondolod, hogy titkunk hevét kibírják?

Vörös Liliom

Úgy ölelj, hogy költemény legyen




Ma csak a szád kell és a kezed,
a szavak most nem hoznak lázba,
napoljuk el a költészetet
nézd, a testem mennyire árva.

Rád csókolom, mit elmondanék,
bőrödbe sütöm a szavakat
holnap lehet, majd meg is írom,
ha lángra gyújt újra a gondolat.

Lobbanj fel bennem, mint szószegett
napok után a csavargó ihlet,
ereimben lüktetve zakatolj,
eméssz fel, akár percet az élet.

Úgy ölelj, hogy költemény legyen
a vágyódó, lázas mozdulat.
Szeress, mint még sosem szerettél
s én minden sorommal megáldalak.


Gyere...hadd öleljelek maganhoz...



Ha a tavasz későn jön és keserűn,
ha minden dal hamis a hegedűn
-add a kezed!
Ha rövid és szomorú lesz a nyár,
ha a tél is leszegett fejjel jár
-add a kezed!
Ha csak tükröm mondja az igazat,
minden más csupán olcsó kirakat
-add a kezed!
Ha utamon túl sok a mély gödör,
ha kiköp a sors, aztán feltöröl
-add a kezed!
Ha félnék, hogy elsodor az élet,
mielőtt még elveszítenélek
-add a kezed!

Halgassuk szívünk sóhaját , a csendes éjt...
Magamhoz ölellek,...nem vagy már egyedül
Aranyod itt van......neked nagyon örül !
Szép álmok..tegyenek boldoggá,
mosolygós napok tegyék valóssá !
Millió csókom....azt mit most adhatok,
Örömet, boldogságot, ha elfogadod....


Tudod, arra gondoltam,




Tudod, arra gondoltam,
akkor is jó élni,
ha úgy látszik,
keserű a világ,
rosszak az emberek,
egyik pofon után a másik ér,
ha körülöttünk minden elromlott,
akkor is érdemes élni,
küzdve is, betegen is,
fáradtan,néha elkeseredten is,
addig, míg él bennünk az öröm csírája,
az öröm csírája pedig nem pusztul el,
míg van valaki,
akár csak egy ember is él ezen a világon,
akinek fontos az életünk.

.kaktusz

2010. február 26., péntek

Bárhová is nézek, Téged látlak meg




Rólad szól minden gondolatom
Csukott pilláim mögé Te rejtőzöl el
Ott égettelek el retinám falán
Bárhová is nézek, Téged látlak meg




Mike Oldfield. Blackbird.




Mint repedezett föld, a frissítő esőt...



Lelkem, mint száraz repedezett föld
a frissítő esőt, úgy szomjaz Téged.
Mérhetetlenléptékű szelíd vágy hullámai
csapódnak az idő sziklaszirtjeinek,
s omlanak szét látni vágyó szemem fátylán
érted hulló aranyló könnypáraként.
Idáig érzem én szíved rezdülését,
felém sodorja a szél bánatos sóhajod.
Óhajod az enyémmel karöltve halad
ereimben, szívem tűztermében keringőt
lejtenek az egymásba lobbanó lángnyelveink.
Az idő a távolság dimenzióit átlépjük
a gyönyör árjával mérjük szerelmünk mélységét.
Egy rózsaszín kagyló vagyunk mi ketten,
két héjban egy igazgyöngyöt nevelünk.
Szerető szemeinkkel csillagot nevetünk
a kopár, kormos, éji égre,
az ébredő Nap szülte hajnal lesz reményünk fénye...

Alexander

Visszakapnám örökre...




Csacsogó ajkaidat figyelném
ahogy formálják az ékes szavakat
majd karjaid közt összekuporognék
s innám azt a drága hangodat…
szemed csillogásába belemerülnék
átitatnám vele vergődő szívem
erős válad ívébe belesimulnék
visszakapnám örökre könnybefúlt hitem.

Az a levél nem is én voltam




Tudod, tegnap írtam neked
egy el nem küldött
hosszú levelet,
olyan utálatos,
sérelmekkel teli levelet,
ezer évre visszamenőleg
tódultak felém
az el nem varrt szálak,
úgy áll ott a múlt,
mint ki takarításra vár,
csúnya levél volt,
az a levél nem is én voltam,
talán csak
az énem csúf maradéka,
leírtam,
s mikor újraolvastam,
kezdtem kihúzogatni sorra,
nem fontos,
ez se fontos,
milyen pitiánerség tőlem,
ilyen semmiségekre
emlékeznem,
végül
ott állt a papír
üresen és hófehéren,
semmi nem volt fontos,
elküldetlenül összetéptem,
azóta,
ha eszembe jut valami,
ami fáj,
vagy valaha fájt,
azt mondom magamnak,
mint annyi más,
ez se fontos,
összetéptem, amit írtam,
és elküldtem neked
a tegnapi versemet.
Köszönöm.

.kaktusz

2010. február 25., csütörtök

Reszketve


Reszketve érzem; - elveszítlek, …
eltűnsz, mint nyári napsugár,
ahogy az égre búsan gyűlnek
gomolygó felhők, s zord a táj.
Lelkemből esőd el nem mossa
emléked; - bennem megkövült
e szép szenvedés. – Sokszorozva
érzem a múltat, a derűt.
Reszketve érzem; - elveszítlek,
s felhőbe vonod alakod,
de bús szívemben édes kínnal
emléked mindég felragyog.

Kemenes Kálmán


Narancsvörös szélben…




Hajnali kócos ébredés
Suttogja holnapod…
Belém égett egy ölelés,
S oly magam vagyok.

Az éjszaka könnyein át
Kutatom leheleted,
S az elengedett édes vágy
Még simogatva keres.

Ujjaid redőcskéi,
Még érintik forró testem…
Puha ajkaid méz-íze
- Tűzliliomként bennem.

S bíborszínű álmom
Lepke-fodron táncol…
Kéjes szenvedélyem,
- Narancsvörös lángon
Hagyd égni!
Ó, egyszer
Csak még egyszer,
Hagyj elveszni
Fény-édes remegésben…
Arcod kéj-gyönyörében.
Csak még egyszer!
Lágyan - hagyj…
Utolsó mozdulat…
S a tengerparti horizont
Kéklő ölelésében,
- A narancsvörös szélben

Orkán-szívem megszakad…

Lilla

félszavak




jó lenne ma
valami varázsosat képzelni
ebben a nagyon hidegben
egy csepp meleget belőled
hogy magamra tekerjem
és csak lenni benne
halkan - egyedül.

Csurai Zsófia

2010. február 24., szerda

Hadd legyek...



...édes könny, szemlátomás, csodás varázs,
Hanyatló én, ki messze tőled mégis oly közel,
Szemedben gyúló fény, szívemhez ér.
S te csodás és való, életem szép reménye,
Engedd, hogy álmodjam arcod,
Lelkeddel vívott égi harcot,
Csendes jó éjszakát, gyermeteg kacajt és sírást,
Szívemben álmatag tompa bírást.
Engedd, hogy életed és csended legyek,
Hallgatag mély türelem, ki ért,
Szerelmes szenvedő, ki indul és érkezik,
Ki karjaidba hull, s szíveddel könnyezik,
Én legyek a vigasz s te a minden,
Élet, elfelejtett reményeinkben

Mister

I Want To Know What Love Is - Foreigner - Lyrics




Partravetve




Ezer véletlen összecsengett
hogy éppen Te és éppen Én...
Hány kavics fekszik együtt,
mégis árván, a tenger fenekén?
...És melyiket sodorja ki a hullám
eléd, a partra
s ha arra jársz, a napfény csalfa fénye
épp akkor megcsillan-e rajta?
Tengernyi víz és homoktenger
és kavicstenger...
jaj miért tűnik el az ember
ebben a szédítő tömegben
árván, magányosan és megtaláltan
és újra, mindig újra elveszetten...

Kamarás Klára


Kulcslyukon át osonok be hozzád...




Mikor szép fejed álomra hajtod
Tudom, nincs veled senki sem
Leeresztett redőnyöd, zárt ajtód mögött
Altatódajkád csak a gyötrelem

Mikor bús fejed álomra hajtod
S a köddé folyt időbe néz szemed
A fájdalom is csak egy imbolygó folt csupán
Te nem tudod, de én ott vagyok veled

Kulcslyukon át osonok be hozzád
Szellemszárnyon, mint a képzelet
Megigazítom rajtad gyűrött takaród
Gyengéden megsimogatom fejed

Egy pillanat, s újra itthon vagyok
Sugárzik, melegség járja át szívem
Ha te nem is érzed, öröm, hogy én tudom
Veled a fényt sikerült ma megérintenem

Mert senki vagyok, ha nem szerethetek
Poshadt vizű tó csak egész életem
De ha van, ki szomjazza érintésemet
Kristályvizet adó forrás lesz szívem


Tér-hatás




Halvány fényjelek
Pulzálnak a magasban
Szívdobbanás
Döngeti a kaput
Csillagmezők felett
Nincs már képzelet
Elnyelte egy fekete lyuk
Elaludt a vigyázó
Szabad az út
Fogd meg a kezem
Most én vezetlek
Csak használd a képzeleted
Besurranunk sok titok közé
Szikrázó ablakok mögé
Meglessük a holnapot
Kikacagjuk a sok bolond
Futkározó koboldot
Azután tovább megyünk
Tovább futunk
Négy dimenzió közt
Tovább álmodunk…

Ecsedi Éva

Tudod, arra gondoltam




Tudod, arra gondoltam, milyen kár,
hogy az ember nem tud olyan lenni,
mint amilyen a Nap, olyan rendületlen,
mindig csak mosolygó, boldogságot sugárzó,
mint a Nap, ki nem vár visszajelzést,
nem kedvetlenedik el, amikor felhő takarja előle a Földet,
nem búvik maga is a felhő mögé, ő vár türelmesen,
ha egyszer kinyílnak a felhők ablakai,
ne kelljen őt keresni, ha már lehet,
időt nem veszítve tudjon áramolni,
ne kelljen őt keresni, szólongatni,
sajnos én nem tudok ilyen Nap lenni, mikor nem látlak,
mikor pedig tudom, ott vagy valahol a felhő alatt,
most lenne a legjobban szükséged rám,
olyankor én mégsem tudok mosolyogni,
olyankor nincs bennem adható boldogság,
olyankor semmilyen boldogság nincs bennem,
olyankor olyan leszek, mint ki nagy beteg,
mint aki rászoruló, maga alatt levő,
pedig akkor kéne leginkább fent lennem,
magamon felülről kéne boldogságot sugároznom,
ha egyszer végre kinyitod az ablakod,
vidám, szeretettel teli kép fogadjon,
lásd, nincs semmi baj, ha nem látsz is rád ragyogok,
nem sajnos, ha nem talállak, nem tudok mosolyogni,
belebújok a felhőidbe, ahelyett, hogy elkergetném,
vagy legalább megvárnám, míg elfújja őket a szél,
akkor tűnök el, mikor legjobban szükséged van rám,
olyankor van leginkább szükségem rád.

.kaktusz

2010. február 22., hétfő

Áldozattal felmagasztalt nász




Áldozattal felmagasztalt nász
Voltál nékem - mondhatatlan vágy -
Éji lámpás és hajnal mosoly
Egy régi álom színpadon –
Te szép szerelem komédiás
Csábító holdfény csoda-varázs
Lennél kerítő holdas istenasszony?
Sóvár hajnal – S csak mindig alkony?
S lennél fájdalomban elmúlt láz(?)
Csábító holdnővér ragyogás –
Lennél nékem mondhatatlan vágy:
– féktelen szerelem zakatolás?
És éji lámpás csak és holdfény mosoly*
Kerítő vágy volnál csak - csókos fantom -
Soha hajnal – csak mindig alkony
Egy régi régi édes asszony -.
Kit ölelésem megostromol –
Áldozattal elvarázsolt nász*
Voltál - Éji lámpás és felhő mosoly
S lettél nékem - mondhatatlan vágy
Egy égi álom színpadon –
Te szép szerelem komédiás
Elvarázsolt Eldorádó és kéjes Babilon
Bűbájos kerítő csalfa Istenasszony
Csábító holdfény-
Varázslat kagylós kívánság parton
Sohasem hajnal csak mindig az alkony!
És voltál nékem - voltál
Megsiratott nász
Vágymarta Kerítője
Voltál tűnt vágy -
Mondhatatlan Hárfa zokogás –
Felhő-mosoly-édes-asszony –
Voltál nékem, voltál mosoly
Álom játék a vágyamon -
S lettél Kerítő drága ragyogás:
Éji lámpás és felhő fodor –
Nász voltál nékem egykor -
Csókos mámor *
Éji lámpás és kéjes fodor
Kerítő édes
Hajnali vágy – és szerelem alkony
Nász voltál Édes –
Játék - mosoly és kéjes fodor
Emléke most Kerítő kínzó vágy – tűnt szerelmi alkony
Halálos láz: varázslat parton -
Fogadj magadhoz
Örök Szerelmem édes Istenasszony


Tarja Turunen



Sötétben is megtalál ölelő karom....




Magára húzta az éj a teliholdat,
Ezt az ezüst-hideg selyemtakarót.
Ezt az apályszülőt és víztükördagasztót.
Ezt a csillagok közt bolyongót.
Húzd magadra Szerelmem Te is a paplanod,
Hogy beszökhessek hozzád ez éjen,
Hagyd résnyire nyitva az ablakod.
Fújd el gyertyád pislákoló fényét,
Sötétben is megtalál ölelő karom.
Aludj és álmodj szépeket.
Egyetlen szerelmes csókodért,
Hajnalra festek új égi képeket,
Aranyba öltöztetem a most feketébe bújt eget.


Komáromi János: ...és közeledett a szád




nyári fények


játszottak égő

falevelek között

minden álmom

egy szempárba

költözött



...és közeledett a szád...



illatod átölelt,

eltakart,

mint ábrándos

karod,

láttam és éreztem,

hogy akarod



...és közeledett a szád...



pillanatokba

vesztek távoli

évek,

izzani kezdtek

elszáradt napokkal

fedett remények



...és közeledett a szád...



bőröd sima

bársonya sikoltott

ujjaim alatt,

hajam szálai

érintették

vágy-piros arcodat



...és közeledett a szád...



forró lüktetéssé

nemesedett

a hétköznap

most is érzem

bizsergő számon

ahogyan csókollak


Tudod, arra gondoltam




Tudod, arra gondoltam, van-e olyan, hogy abszolút szeretet, van-e teljesen tiszta, vég nélküli szeretet, amelyikben egy apró homokszem sincsen, és hogy az ember képes-e ilyen szeretetre, képes-e az isteni szeretetre, milyen is lehet az a szeretet, amikor a szeretet az Isten, vannak-e feltételei, hogy valaki eggyé váljon vele, maga legyen a megtestesült szeretet, kettő biztosan van, talán többre nincs is szükség, elég hozzá, az abszolút szeretethez az a abszolút bizalom, és a teljes félelemnélküliség, ki tudja, talán addig maradunk ebben a tisztítótűzben, míg el nem érjük azt a paradicsomi állapotot, de hát olyan nehéz bizalommal, félelem nélkül szeretni, mikor az ember arcán álarc van, kell az álarc, mert bizalmatlan magával, és mással, ha kiderül, milyen is a valója, örökre magára marad, bizalmatlan az ember, azt hiszi, őt nem lehet szeretni, hát hazudik valami szépet, s ettől él félelemben, hogy majd kitudódik, örök körforgás, a szeretetben mindig ott a homokszem, ami nem engedi, hogy az ember szeretetté, vagyis Istenné váljon.

.kaktusz


I Miss by annie09




I miss the way you looked at me,
I miss the way you touch my hair.
What happen to the days
when you wanted to kiss me.
I look out the window I see a pretty blue sky
But I still don't feel happy, why is that?

I miss the way you got me what I wanted.
I loved the way you made me stop crying
I wish I can bring back the time.
I try to think of the mistakes I made
But nothing seems to come up, why is that?

I miss the way you look in my eyes
I tried to explain that I have change
But you never listen so now we are away
It hurts to say this
But I miss you so much,
I wish I have never left you behind.


2010. február 21., vasárnap

meztelen




Meztelen gondolatok
szemérmetlenül
sétálnak bennem…

Bőrömön érzem
ujjaid gyengéd játékát
- élő a holttal
lágy táncot lejt -
finom érintéssel
simítod le a tegnapot
s leheled rá a
méz-ízű holnapot.

Olyan hirtelen lett
tele Veled minden
és én fuldoklom…

Ne mentsetek meg!…
az ég szerelmére még ne!



Schubert - Serenade





Egyszer majd szép lesz minden



Egyszer majd szép lesz minden,
a telet s az őszi
félelmet, hidd el,
szerelmünk levetkőzi.

Úgy állunk majd a fényben,
mint a virágzó ágak,
büszkén viseljük szégyen
nélküli koronánkat.

Sötétben sem kell félnünk,
útjaink beragyogja
hajdani szenvedésünk
virrasztó teleholdja

Kányádi Sándor

2010. február 20., szombat

Tudod, érdekes fintora az életnek,



Tudod, érdekes fintora az életnek,
hogy mikor már rég nincs itt az ideje,
az ember elkezdi falni az életet,
nem érti, mi is történik vele,
ilyenkor ez már nem szokás,
ilyenkor már belefáradni szokás,
habzsolni a fiatalok joga, az éretleneké,
ők is hamar eltelnek vele,
hamar megfekszi a gyomrukat az élet,
túl sok a sötét folt, túl sok az árnyék,
kezdetben minden csillogóbbnak,
minden könnyedebbnek látszik,
fárasztó a vetés, és gyenge az aratás,
az élet hamar lesz örömből csalódás,
csoda, ha mégis megmozdul az állóvíz,
elkezd mozogni, élni, folyóvá változni,
mintha a halottból születne meg az élő,
aki addig nem látott semmit,
mintha köd borította volna a világot,
egyszerre látni kezd, mert jön valaki,
aki szeretetével lerántja
a világ szépségét takaró sötét hályogot,
s teljes pompájában megmutatja az alkotást,
az örömtől megszólalnak a szívbéli fanfárok,
hát ilyen a világ, hol volt eddig,
vagy én hol voltam, hogy eddig nem láttam,
nem kell hozzá más, csak egy barát,
aki szerelem is, testvér is,
akinek szavától megszépülnek a reggelek,
még a kertben a madarak is azt trillázzák,
a világ tele van csodával, a világ maga a csoda,
de benne legnagyobb csoda az ember,
aki szeretetével bevilágítja a sötétet,
aki rámutat arra, ami eddig is ott volt a szemnek,
de a szív számára sötétben maradt,
hogy a világ egy különleges csoda,
de a legnagyobb csoda, aki életet lehel bele,
a szerető szívű ember.

.kaktusz

Dreaming by Carmelo



Come along with me, take my hand
Let’s dream together, reach for the stars
Hand in hand, together we’ll stand
These feelings, these dreams are ours

Close your Eyes and take a journey with me
To a place we’ve never been, never seen
Let your spirit soar, set your soul free
You’ll see there is a place so real, so serene

Open your heart let your feeling flow
You’ll see there’s no sorrow, no pain
You’ll find I’m here, just let your love grow
I’ll promise you it won’t all be in vain

So come along with me, let’s fly away
To where the stars meet the heavens
Let’s join the angels and where they play
And forever I can be with you in heaven


Magatartás



Semmiről sem akarlak
meggyőzni
élj szíved törvénye szerint
szorongás és pátosz nélkül.

Légy jóban önmagaddal
ez a legfontosabb.

Lásd
én is egyedül élek
csónakom farában ülve
evezők nélkül
csurgok lefele a folyón
mely zátonyok és szigetek
között
siet a tengerbe.

Kassák Lajos


Lara Fabian un ange




Hétköznapi józanság




Csak apró vágyakkal él az ember.
Beéri azzal, ha ágyát megvetik,
ha az éjre ráköszön a reggel,
s ha ősszel eső, télen a hó esik.

Mert mivégre az ezernyi álom,
hogyha újra és újra ébredni kell?
Hiába lépne át minden határon,
kivel a sorsa egyre felesel.

Megtanul hát örülni a fénynek,
a nyugvó Napot két szemébe zárja,
tenyerében még érintések égnek
emlékezve néhány régi nyárra.

Megérti, mit susognak a hársak,
s miről zakatolnak messzi vonatok,
hinni tud tükre szelíd mosolyának,
s nem bánja meg sosem a tegnapot.

Míg apró vágyakkal él az ember,
s nem feszítik az elérhetetlenek,
egy esőcseppben elférhet a tenger,
és egy ébredésből álom is lehet .

Netelka

Még érzem...




Még érzem öled illatát
Lepedőnk nászunktól gyűrött
Mély csóktól alélt testem
Arcod simítom
Kezeim között

Puhán liheg a forró lég
Felidéz minden örömöt
S most, hogy egyedül lettem
Hangod dajkálom
Kezeim között.

Kiss Péter

Tudod, én nagyon hiszek a szeretet erejében




Tudod, én nagyon hiszek a szeretet erejében, de nem hiszek abban, hogy az eljátszott szeretet még csak egy homokszemet is megmozgat, vagy gyógyítaná a sérült lelkű beteget, vagy hogy harag helyett békességet teremt nem hiszek a szeretetterápiában, nem hiszem, hogy az orvos által felírt szeretet egyenértékű a valódi szeretettel, inkább olyan, mintha a hideg télre mondanák, hogy ő a virágzó, pillangót csalogató tavasz, az arcra adott csók, amelyik nem a szívből indult, ki tudja miért, viszketést okoz a bőrön, a szeretet nem olyan, mint a vitamin, ha kevés a gyümölcs, helyettesíthető, mesterségesen is előállítható, nem, a szeretet nem pótolható semmiféle mű szeretettel, talán még a szeretetlenségnél is ártalmasabb, mert hiteget, a koldussal elhiteti, hogy dúsgazdag, a gyógyírnak szánt csók legfeljebb olyan, mint a narkó, csak addig hat, míg kábít, utána sokkal mélyebb lesz az amúgy is meglévő űr, a hamis szeretetnél, a hamis csóknál, sokkal inkább hiszek az őszinte, feltáró szavak begennyedt sebeket tisztító erejében.

.kaktusz

2010. február 18., csütörtök

Bármerre jársz, ott vagyok Veled...




A messze távolban is fogom piciny kezed,
Bármerre jársz, ott vagyok Veled,
Mellkasom emelkedik, mikor lélegzeted veszed.
Kacagásod öröm zene,
Csillagok csilingelve kelnek táncra benne.
Öled a selymek selyme,
Tündérek illatos virágoskertje.
Az én gyönyöröm a Te gyönyöröd árnya,
Hétágának egyetlen maradványa,
Örömöd mosolyom országa,
Fájdalmad szívemnek születő ránca.
Mikor szemedben egy könnycsepp csillan,
Szívemben ezernyi villám villan,
Kóbor lelkem sötétéjen át is hozzád illan...

Alexander07


mike oldfield airlines




Eleget vártunk




eleget vártunk

ne várj tovább!
tüzek lobognak
ne várj tovább!
az izzás már kevés

égni kell most!
elhamvadni akár
tüzet gyújt benned
minden égető érintés

miért reszketsz?
a félelem még megbújik benned valahol
miközben tested
már a szabaduló vágyról dalol

minden mozdulatunk
egymásba fonódik
minden tiszta szavunk
suttogó sikollyá oldódik

megszűnik a külön vált
létezés átka
elég volt!
eleget vártunk már
az egyesülés mámorára

érints meg Te is!
ne törődj semmi mással
minden más hazugság
a szó
a remény
a vágy
és még a szerelem is

tűz kell most!
vadul égni kell!
tested a testemhez közel
Te is tudod már
nem baj ha elveszel
önmagad nem őrizheted meg
a féktelen lobogásban
megszűnsz
feloldódsz a lüktető harmóniában

anyagtalan ritmussá leszel
az örök létezés hulláma fut át testeden
azért ölelünk
hogy a kettőből egy legyen

nem számít ha fáj
nem számít ha kegyetlen
nem számít ki volt már
most Te vagy
most Én vagyok az Egyetlen

örvénylő kéj vagyunk
teremtő erő
így formálódik a Mindenség
az Egy sokkal több
mint a kettő

ki vagy?
nem tudom...
ki vagyok?
nem tudod...
de ölelésünkben újjá született az Élet
megtisztult a Világ
a szeretet újra élni kezdett
a szerelem ismét gyöngéd lett
egy mindent elsöprő
minden gátat széttörő
esztelen és dühöngő egyesülés után

koma

Ilyen mostoha, téli éjszakákon...



A hold aranyméze lecsurog a fákra
föld szívére száll a némán fénylő hó,
minden csillag egy-egy kifent dárda
és a ködön túl a semmi hallható…

Pogány mámortól ittasulva várom,
hogy felém kússz, lopva, zajtalan,
hogy ilyen mostoha, téli éjszakákon
langy-öledbe bújva elsírjam magam.

Vörös Liliom

Koosán Ildikó Szerelem




Leveszem feszes asszonyruhám,
vágyaim selymébe öltözök,
legyek most ledér szeretőd,
vagy szent asszonyod a nők között!
Lehajlok hozzád, lásd milyen
fesztelen gőggel engedem
útját érzéseimnek, itt vagyok!
Űzött ma hozzád a vágyam,
légy ringató puha ágyam,
lényeged titkára szomjazok!
Nyírfaág karokkal fonom át
pillanatunk gyönyörét,
s lankadó tűzébe hamvadok...

2010. február 17., szerda

Mért oly hosszú




Mért oly hosszú az út a szívtől a szájig,
Hogy lüktető lelkem sosem jut odáig,
Hogy a mindenségtől úgy el vagyok zárva.
Csendes békés szerrel nem jut napvilágra.
Életemnek fáját erősen rázzátok,
Hadd hulljon gyümölcse ujjongva reátok.
És mint dió burka, mely hull napos ágról,
Repedjen meg szívem a nagy boldogságtól.
Törjétek fel zárját az énálmodásnak
Hogy elepedt lelkem od' adhassam másnak,
Másnak, másnak, másnak, ki megváltsa tőlem
Aki rezgő hangszert formázhat belőlem,
Ki valóra váltson, megitasson vérrel...
Megetessen könnyes szerelemkenyérrel.


Michael Bolton - All For Love(O Clone).mpg




Vallomás




Ha érdekelne valami mindebből és meg akarnád érteni, amit most kifejezni próbálok, akkor nézzed az éjszaka kitörő nagy vihar előtti alkonyat lángnyelveinek kicsapódását, és aztán lezuhanyozásért merülj bele a virágok illatába. Akkor talán megértenéd a láz és a tűz törvényeit, és tetten érnéd a viszonylagosság törvénytelenségét, a tűzbe és az illatba hulló eszméletet.
Azzal a tudattal ébredtem, mintha álmomban találkoztunk volna. Aztán gyorsan rá kellett ébrednem a valóságra, már nem vagy nekem. Nem mintha nem léteznél, valahol vagy.Vagy és éhgyomrom vagy.
Elég sokat tudok már rólad, a múltadról, valamennyit a jelenedről, s megfejthetem jövőd egyes elemeit. Érzékellek. Dacára, hogy nem tudom, fizikai valóságodban hogy nézel ki. Talán már nem is fontos, nem is számít. Mert erőként vagy jelen. A viszonytalan viszony, a határtalan képzelet és az erő dinamikájában. Beszélhetnék az erő és a képzelet viszonyáról, hogyan korbácsolsz fel, hogyan mélyíted szenvedélyem szintjeit, hogyan próbálom ezeket az erőket és szenvedélyeket összhangba hozni, a megmenekülésemért, hogy az erő jelenléte ne tegyen tönkre, nem mészárolja le a képzeletemet, és hogy élhessek szavaimban, bár már az olyan szavak határai, mint a szerelem, barátság, szeretet ilyetén jelenlétedben összemosódtak.
Látod, ilyen erős vagy bennem, nekem.
Megélhetlek. Érzékelhetlek.
Megélhetlek verseimben, és meg is éllek. A szavak kifejezhetőségén keresztül. De a szavakban történő kifejezhetőséged, kifejezhetőségem korlátolt. A szó gyermeteg eszköz, hisz hisz vannak megfejthetetlen sejtések, illó érzéstöredékek, légies sujtások, nyilallások, amelyek kifejezésére a szó elégtelen, ezek a meg nem írható versek mélységei, meg nem írható versek, tehát a valóság száműzése
A légiesség megnyerése. De nem csak légiesség van, hanem fájdalom is. A légiességben ott van a homály.Itt meg a végre megértett fájdalom.
A megnyert teremtő fájdalom körképét könnyű megfogalmazni, meg is tettem, és megteszem, hisz bizonyosság.Az a bizonyosság, hogy fájva és szenvedve megteremtesz. Megteremtesz.A tőled nyert belső tűz gyökeréről érzések és érzelmek, hitek, vágyak, indultok sarjadnak és burjánzanak el bennem, és sokszor átcsapnak fölöttem, mert erősebb vagy, mint én, én a tüzedből nyert saját tüzem. Mégis óvom ezt a tüzet, vigyázok, ne emésszen meg, mert erős vagyok. Megpróbálom, hogy ne emésszen föl. Persze óriási részeimet fölemésztett már, hisz sejtemtől a lelkem legtitkosabb rezdüléség felforgattál, hisz égem, égve szerveződőn.
E tűznek megvannak a saját belső törvényei, amelyek heve sodor, a még megmaradt világrészeim magmáit örök vándorlásra késztették. Persze megpróbálom e belső égést szabályozni, hogy magam fölé helyezve, fényre váltsalak. Olykor sikerül, de vannak kövületek, mint a démoni erők, amelyek ellen még erőtlen vagyok. Mint a birtoklásodra törő elemi szükséglet. Itt talán a szerelem egyes sajátosságai aktiválnak, de ez az egész nem szerelem, mélyebb, hisz az egyesülés lehetősége immár túlhaladott, és fölösleges is.
Nem barátság, mert a lecsillapodás és a megbékélés, tehát az újjászületés eleve elveszejtődött. Ez nem szeretet sem, mert a gondozás és a szelídítés megvalósítása áthatolhatatlan korlátba és az emésztő és egyben teremtő tűz falaiba ütközött. Ami van, az képzelet átélt tüzei és a valóság elégése.
Szellemi, intellektuális lényem ezt tagadja, de ugyan mit ér a szellem és az intelligencia ebben a világégésben, amit a valóságom felperzselése jelent? Úgyis csak formulákként léteztek. Maga a szellem és az intellektualitás a tűz nélkül alaktalan, meddő.
Elkezdődött énem megkettőzése. Nem azért, mert vagy, mert lenned kell, létezel vagy immár nem létezel. Hanem azért, mert akarom. Ha nem akarnám, végem lenne, s ezzel, egyik részed. Ezt nem akarom. Te akartad. Mert erősebb vagy, mint én. És talán nem is tudod ezt, mert az erőnek csak a formuláit ismered. Nem a formulák, a tűz ereje szakadt rám. Ha nem leszek egyenértékű ezzel az elemi erővel, eléget. De erősebb akarok lenni. És puhább mint a tűz. Mert nemcsak égve égek, hanem fel kell fedeznem a belső tüzedből fakadt belső lángolásom törvényeit, s ez puhaságra kényszerít. Nem azért, hogy az értelem vagy akár az önvédelem, az önzés nevében felszámoljam, mert azt is meg lehetne tenni. Azért mert de nem akarok kiégni. És azért, hogy a pislákoló tudatom lángjában új fényt és új értelmet nyerjen bennem történő égésed. Nem azt akarom, hogy az értelem legyen úrrá fölöttem. Mert nem a szív vagy az ész hordaléka vagyok. Az vagyok én, ahogyan égsz bennem. Nem tagadhatom. Őszinte kell lennem magamhoz. Mert egyre nagyobb annak valószerűsége, hogy tüzednek fénye van. És akarom azt tisztítótüzet, amely fényedhez emelhet. Semmi bizonyosságom nincs arra vonatkozóan, hogy sikerülhet. Mert nem lehet ismerni a tüzek fölött keletkező fény törvényeit. Nem a teljesség vezérel, hanem az égés.
Mi lehet tisztább és épebb mint a tűz?
Mi lehet hidegebb és szebb a hullócsillagok fényénél?

art-túr