Szomorú vagyok, nehéz sóhajok
tépnek, mindig sírhatnék:
kinek hódolok,
semmit sem adott
epedő szerelmemért.
Amit vágytam rég,
s amit vágyok még,
már valóra nem válhat.
Engem, a szegényt,
itt hágy, ami szép,
kedv és javak elszállnak.
Amikoron látlak,
gőgöd sajgó bánat,
vígasságom elveszett.
Hiába ha vágylak,
inkább a halálnak
ajánlom meg testemet.
Hetvenkedhetek:
érted szenvedek,
amióta ver szívem.
Szánd meg hát beteg,
gyötrött lelkemet,
már örömöt adj nekem.
Álvaro De Luna
fordítta Tímár György
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése