A vágy itt feszül, ujjaim hegyén,
s míg szempillámat lomhán zárom Reád,
Te nyújtózz csak szívem nyitott tenyerén,
én majd lelkemet göngyölöm alád.
Kényelmes így? Nézd az örök omlást!
Ha látlak, semmim nem maradna ép.
Szeresd bennem a szép szavú romlást,
s hogy éltem légy Te a hű bizonyíték.
Én majd vigyázlak, véremmé iszom,
a hited, az üdvöd, a csókod, a szád
Te éltető gyönyör, Te pusztító iszony,
ha álom vagy, engedj álmodnom tovább.
Vörös Liliom
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése