Ahogy telnek az évek,
mind szorosabban ölel a felejtés,
a tekintet a semmibe réved…
Az ember végülis szerencsés.
Őrizni minek sok bántó szót,
hamis ígéretekkel védett perceket?
Kiöltünk lelkünkből minden jót,
napjaink egyformán, lassan peregnek.
Hangjainkból foszlányok maradnak,
szürkévé fakulnak egykor színes képek,
újra nekiütközünk falaknak,
melyek talán magunktól is védtek.
Éveink ahogy telnek,
a felejtés egyre puhábban karol,
őrült pillanataink nyugalmat lelnek.
Nehéz csendünk az elmúlásról dalol.
Faházi Andrea
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése