Fogadd el azt, ki verseket ír Néked, A vallomása, felülmúlhat Téged. Fogadd el azt, aki sírni tud érted, Azt, aki mindig örülni tud Neked.

2011. november 9., szerda

Elengedni? Lehetetlen…




Mert meg kellett tanulnom idomulni
remegő tenyeredbe simulni,
haragodba csendesült zápor ha lettem
öledbe hullottam rémült tehetetlen,
s csúsztam, mint könnyű sós lé
lassan hűlve a föld felé.
A bőröm mi emlékszik rád
forró kiáltás csupán a nyár
szikkadt repedésben a nyom,
mit szemérmes ajkad hagyott,
hosszú ujjad varázsolt borzongó pihét
forró lázad nem csitult leheletét.
Tenyerem érzi a vér zakatolta kínt,
a szégyenlős csók ragasztotta pírt
lüktető arcodon.
Látod?
Megtanultam a leckét, tán még időben
hogy lásd, megadom magam, erőtlen
alázat hajlít lábaid elé
örököm feladva érintésedért,
mint pondró görbülök magamba
szomjazom ajkadról csorduló szavadra
egy csepp, egy elhaló sóhaj csak az élet
kifeszített szárnyakkal leszek készen,
hogy ujjad hegyéről az első langyos szél
ragadjon fel, fel a felhők fölé.

Brada Ági





1 megjegyzés:

  1. Szeretettel jártam nálad kedves Ernő és volt miben gyönyörködnöm:)

    VálaszTörlés