Te vagy az én lelkem mása...
A kéklõ ég kacagása
visszhangzik, ha nekem dalolsz,
ha gyengéden fölém hajolsz..
Nincs éjjel, és nincsen nappal,
mégis, mint az új tavasszal,
a szivemben virág nyílik...
nekem talán nem is illik
ilyen nagyon boldog lenni -
csak feledni...Elfeledni
mindent, ami szép és jó volt.
Az örömet, mint egy kóbort
messze ûzni, ne kísértsen,
újabb bánat ne érintsen.
De te jöttél. Elfeledtem
hogy szivem rég eltemettem..
S bár néha még most is havaz,
mosolyodtól elolvad az...
Fecske dalol, kék az égbolt!
Ez az álom jaj, de szép volt..
Csak virradat sose lenne...
Eloszlik az álom benne,
és odakint megint tél lesz..
Hogy éljek, ha mindent érez
már a lelkem...szivem dobog,
s bennem minden lángol, lobog,
jégcsapokban is elégek...
Mig álmodom, addig élek...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése