Tudod, arra gondoltam,

Tudod, arra gondoltam,
az embernek utolsó óráján két dolgot fájhat,
(több is, de most ez a kettő jutott az eszembe)
az egyik, amit élete során nem ért el,
hogy nem érte el az önmaga által,
és a mások által számára kitűzött célt,
hogy a szerep, amit játszott nem volt tökéletes,
hogy nem mutathatta meg a világnak,
még milyen sokra képes,
a másik, hogy miért is akart annyira megfelelni,
hogy elvesztegette miatta azt,
ami könnyedén meglehetett volna,
miért is akart annyira tetszeni,
miért más véleménye volt a fontos,
miért nem a magáéval törődött,
miért más szemében akarta látni a megelégedést,
miért akarta, hogy vállon veregessék,
bravó, ez aztán a teljesítmény,
miért fogadott szót minden elvárásnak,
miért nem arra ment, amerre a szíve vezette,
miért az eszére hallgatott,
miért a produkció volt a fontosabb,
miért nem táncolt az utcán,
amikor táncolni lett volna kedve,
miért nem térdepelt le akárhol,
ha hálával volt tele a szíve,
miért nem ölelt, mikor ölelni vágyott,
miért mást ölelt, mint akire vágyott,
miért azt nézte, kinek a magassága illik hozzá,
hogy mit szól majd a világ,
miért mosolygott,
mikor sírni lett volna kedve,
miért lépett fel arra a színpadra,
ahol csak taps a fizetség,
s ha legördül a függöny, nem marad más,
mint a sötét magány,
ha már egyszer fellépett, miért maradt ott,
miért is okozott fájdalmat
minden mások előtt látható szeplő,
miért gondolta,
hogy öreg szívnek illetlen a szerelem,
s miért fordított hátat neki,
mint egy tévedésnek,
miért vesztegette az idejét
a siker hajszolására,
miért nem élte játszva az életet,
miért csak játszotta azt, hogy él.

.kaktusz