Gligorics Teréz - Gondolsz-e még rám ...

Nyugszik, s a nap már nincs tovább,
gondolj majd rám. Az illatos estben
magányom ezerszer mostohább…

Mikor az égen ezernyi csillag
ragyog, s a szívedben zeng egy dal,
olyankor lelkem a felhőkben ballag,
s tudom víg dalod szerelmet vall…

Érzed-e azt, ha boldogan nevetsz,
valaki másnak a könnye hull…
S amig te másokat ölelgetsz, szeretsz,
ő életén könnyen adna túl…

Amikor életed gondtalan, boldog,
s lelked egy percre messze száll,
én itt a semmiben magam bolyongok,
s néha a szivem meg-meg áll…

Gondolsz-e rám ha megtörten járod
ön-választotta utadat,
s bánt-e a gondolat, hiába várod
vissza eltékozolt multadat?

Látod-e néha még mosolygó arcom
amint szemedbe oly félve néz
egy szóra várva…és reménnyel tartom
a jövőt…mig életem benne vész…

Álmodsz-e néha még? Él-e a muzsika,
vagy vélem az is elveszett?
Él-e a Szemafi, aki a gitárral
álmokat, szerelmet kergetett?

Ha ablakodból a hóvihart nézed,
s nem nyilik más, csak a jégvirág,
a szélben suttogom: szeretlek….érzed?
Nyugtató ez a fehér világ.

Talán egy magányos éjszakán megszűnik
fájni a seb, amit itthagyott
az álom, mely bennem is lassan eltűnik.
Egyszer volt szivem…de megfagyott.

Amikor öltönyöd magadra veszed,
vagy telefonod a kocsidba teszed,
amikor ránézel néha a gépre,
vagy egy-egy régi, elfakult képre,
s a kétdollárost ha felveszed,
kedvenc dalom ha felteszel,
vagy néha épp a zongorán játszol
és érzed, szivedben nem minden pászol,
ha látod, hogy életed elveszett,
gondolj a szivre, mely szeretett….

S mikor az élet keményet oszt ki,
vagy életedből a szeretted foszt ki,
amikor szemedbe hazudnak gyáván,
s a világba küldenek egyedül, árván,
tudva, a jövőre nincs remény,
s a szem amely néz rád, az oly kemény…
Ha egyszer majd nagyon becsap az élet,
s úgy érzed, senki sem szeret már téged,
és egyedül, némán könnyezel,
szeretsz, de nem hiszi senki el,
amikor fájdalmad végtelen,
megérted mit tettél énvelem…

És mégis szeretlek, álmodok rólad
bár régen kihült a szived, a tollad…
Amikor helyetted más ölel,
még az sem szakithat tőled el.
Lehunyom szemem, s a te csókod érzem,
emléked szivemben még felidézem,
a te karod ölel, a te hangod hallom,
amig a szerelmet másoknak vallom,
s vallani kinek van bőven itt,
Mégis azt kérdem: mért nem vagy itt…
Sok, aki szeret, de semmit sem érzek,
én téged szeretlek, ameddig élek…


Benkő Péter - Mondd, gondolsz-e rám ?????