Cigány, ha egyszer a nótámat húzod,
tavaszi napnak alkonyán,
felhőtlen legyen a csillagos égbolt,
s ne legyen ránc senki homlokán!
Szálljon a nóta, a hegedűd sírjon,
senki ne ejtsen ma könnyeket,
dús lombok között a szél enyhén járjon,
simogassa meg lelkemet…
Emberek, töltsetek abból a borból,
hadd vigasztaljon meg engem is,
hisz ilyen jó kedvem oly nagyon rég volt,
nevet rám még tán az Isten is…
Mulassunk, táncoljunk, nem jön a holnap,
s vigadni sírva nem lehet,
Feledni akarok! Nótát a szívbe!
Kábítsd el, cigány, a lelkemet…
Húzzad csak, cigány, gyógyítasz engem,
bár húrod rajtam új éket üt,
Ez ékbe hegedülj bele egy nótát,
mely nem ismer bánatot, csak derűt…
Szálljon a dal, kopott hegedűd sírjon,
ne bánd a pergő könnyeket!
Talp alá húzzad, te megkopott prímás,
dalolva búcsúzzak tőletek…
DONAT UTON NYILNAK MAR AZ ORGONAK
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése