Hogy én...

Amikor lehunyod a szemedet,
tisztán érezheted, hogy vigyázok Rád!
Ha tehetném, az arannyal leöntött szilárd kerekséget,
olykor alakot válltó estének Urát, alvásra inteném,
hogy a párnára hajtott kedvesem fejét,
ne a fények simogassák,
hanem Én!
Hogy Én hallhassam, hogyan fújja ki a levegőt,
mely sóhajt áraszt titkolózva értem!
Hogy Én láthassam, remegő pilláinak ölelkező
álomba ringatózását!
Bár lehetnék az Ő ágya, mely esténként
tárt karokkal fogadja!
Bár lehetnék az Ő tükre, mely az arcába bámulna,
némán figyelne, torzító képéből kilépne,
eltörölné a hazugságot, s valóságot teremtene!
Bár lehetnék az Ő ajtaja, melynek kilincsén csünghetnék,
fognám dolgos kezét,
megmásznám a jósága útját…

rosszcsont