Tudod arra gondoltam,

Tudod arra gondoltam,
hogy különös erőt ad
az embernek,
ha hiszi,
hogy van valahol,
valaki, aki várja.
Valaki, akit szeret,
és aki őt szereti.
Hogy az a valaki vár,
az megsokszorozza az erőt,
megsokszorozza az akaratot.
Mintha a várakozó ember,
(aki nagyon várja azt a másikat)
varázserővel rendelkezne.
Mintha a szíve mágneses lenne,
olyan vonzerő lakik benne.
Értelmet ad az útnak.
Az ember, aki járja az élet
gidres-gödrös útjait,
már régen feladná,
lefeküdne a hóba,
lesz, ami lesz,
de ha van, aki vár rá,
akkor lázasan is,
félig fagyottan is,
félig holtan is megy tovább.
Mert ott van az a másik.
Aki vár.
Nem másra, őrá vár.
Oda nem érkezhet meg más.
Olyankor
elfelejtkezik a fájdalomról,
a vérző sebekről,
olyankor nincs más,
mint az akarat.
Eljutni odáig.
Lépeget,
(az ember)
azt se tudja hová,
meddig, miért.
De, ha valaki várja,
akkor felgyorsulnak a léptei,
akkor könnyebben veszi
az akadályokat.
Mert van miért, van kiért.
Akkor azon a végső nagy folyón is
könnyű szívvel kel át,
mert tudja, van valaki,
aki türelmesen is
türelmetlenül várja már.