féltelek

én még most is ott kereslek
meghatott percek könnyes vágya
rémisztő álmok határi közt
magamba temetve
féltett magányom
magamért szerelmem
az érted-értem
bonyolult vak miértje
titkait fejtegetve
mert veled szemben
akaratom fegyvertelen
dadogó imáim mind
visszahullnak elém
szótetemek hevernek
porba alázva
s bár tudom távoli réteken
már tavaszt bogoz a szél
ablakom-ajtóm zárva
féltelek
rosszkedvem megalázhat
mosolyomban
ott vicsorog a félelem
szülte konok dac
nem tudhatom
mikor s mitől robban
megbántó alázó mondat
érdemtelen
bonyolult ez így
hát lehámozom
csillagporos varázspalástom
alatta tompán dobban
a kocsonyás sötét

Fehér Miklós