Fogadd el azt, ki verseket ír Néked, A vallomása, felülmúlhat Téged. Fogadd el azt, aki sírni tud érted, Azt, aki mindig örülni tud Neked.

2009. augusztus 1., szombat

Ha szomorú vagyok...



Ha szomorú vagyok, mert messze vagy,
És mert nem mondhatom el senkinek,
mi az, ami fáj,
akkor szoktam a magányt megkeresni.
Elbújunk mi ketten, hogy ne lássák,
hogy ne lássák, és hogy másnak ne fájjon,
ami nekem.
Hosszan elnézem a felhőket, társainkat,
nekem és a magánynak,
akik hol borúsak, hol vidámak,
pont úgy, mint én.
Elnézem, ahogy úsznak az égen,
és úgy hiszem szavak nélkül is értik,
mit érzek, mert vígasztalnak.
Kedvemért átengedik a napsugarakat,
együtt járnak vidám táncot,
és hol ezüstté, hol meg napszínűvé festik
a fák szél borzolta leveleit.
Ettől a kedves bohóságtól
mosolyognom kell,
kisimul bennem a világ,
fényt kapnak és feloszlanak,
az én belső felhőim is.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése