egyszer kavicsot hajítottam
önmagam veremízű
mélységébe,
azóta se hallottam csobbanását
vagy megakadó koccanását
bármifajta érzelemben
…
és ahogy múltak az évek
a kavics nem ért célba
bennem…
…
azóta tudom
nem szeretni születtem
csupán
ágyas
csatlós
szerető
vert
és
megunt
léha
léda
Senkinek…
…
de inkább örök vándorrá lettem
s madártoll-súlyú
tehernek mások szíve táján,
mert aki engem megszeret,
az táncba hívja a Sátánt.
…
és inkább
magam mosolyának
vagyok szomjazó
teremtője,
mintsem
bárkinek
megunt
levetett
megtűrt
ócska
szeretője…
Moha
Gyönyörű ez a vers:)
VálaszTörlésMoha mindig szépeket ír :)
VálaszTörlés