mint patikus a gyógyírt,
az éj méricskéli a tűnő álmot,
parányit, hogy meg ne ártson,
és majd ha a hajnal jön
-a józanító reggel minden bajával, örömével-
nyelvem alatt édes-keserűn,
sejtelmes ködbe takarva, mint messze tűnő emlék,
ismeretlen arcod, ízed még velem marad...
Kaskötő István
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése