A nyár szerelme forró és merész,
de édesebb az őszi napsütés,
a csókja már nem éget, mint a láng
csak simogat, mint egykor jó anyánk,
szívünkre könnyű, enyhe fénye hull...
és mindennap korábban alkonyul,
korábban alkonyul.
Az ősz szerelme, mint a kósza szél,
hol lágy zene, hol vészes szenvedély,
a fény, az árny oly gyorsan változó,
mint életünk, e hullámzó folyó,
még kék az ég, de már is el borul...
és mindennap korábban alkonyul,
korábban alkonyul.
Bús könnyet ont a szürke őszi ég,
zordan borong a felhős messzeség,
egy csonka ágra csapzott varjú száll,
mint Rembrandt rézkarc, olyan most a táj...
csak nézem és szívem elszorul:
jaj, minden nap korábban alkonyul...
korábban alkonyul..
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése