"A saját félelmeid azok, amik nem hagynak.
Az önmarcangolásod.
Miért nem
nézel velük szembe, miért csukod be szemedet, miért nem fogadod már el
végre önmagad olyannak, amilyen vagy?
Most, hogy újra életed mélypontjához érkeztél, kérlek, gondolkodj el egy kicsit!
Megint ziláltak az idegeid, lelkivilágod gyenge talapzaton áll.
Január eleje óta túl vagy pár pánikrohamon, erõs szívdobogáson és
remegésen, ájulási rohamon (pedig citromfû tea minden mennyiségben).
De
te is tudod, nem más ez, mint menekülés önmagad elõl.
A saját félelmeid
azok, amik nem hagynak.
Az önmarcangolásod.
Miért nem nézel velük
szembe, miért csukod be szemedet, miért nem fogadod már el végre
önmagad olyannak, amilyen vagy?
Miért hiszel másnak, ráadásul annak,
aki rosszat mond rólad?
Azért, mert te mindig õszinte vagy?
Csak a
saját mércéddel mérd magad, és akkor nem fogod leverni a lécet! Miért
gondolod, megint, hogy megbuktál?
Csak azért mert vége egy férfi
kapcsolatodnak, mert vége lett egy szerelemnek?
Hidd már el végre, hogy
nem mindenki tart ott, hogy egy kapcsolatban az Istenit, a maximálisat
tegye le.
Szolgálni, akkor is, amikor a szerelem már elmúlt,
felelõsséget vállalni a másik gondjáért-bajáért, felvállalni a nagy
felelõsséget, hogy jóban-rosszban, mindig a másik mellett állok, ez nem
mindenkinek megy.
Láthatod, hányan megbuktak ezen.
Nem is mindenki akar
mindenáron szoros kapcsolatot.
Nézd, van, aki felvállalja ezt, és nem
kap pánikrohamot attól, hogy megint nem felelt meg egy férfi
elvárásainak, esetleg az általa felállított értékrendnek. Ki mondta
neked, hogy rossz ember vagy, mert nem szolgálod, és teljesíted a párod
kívánságait, hidd már el, hogy nem csak neked nem megy, sok más
embernek sem.
Sok más embernek viszont igen.
Ismerd el, hogy ez még ma
nem megy neked.
Majd valamikor igen, meg tudod tenni, de most nem, és
lehet, hogy még jó ideig nem, no és akkor mi van?
Miért gondolod, hogy
megbuktál, hogy kevesebb vagy evvel?
Ez egy út, ez egy cél, hogy az
ember egyre jobbá és jobbá váljon, nem holnap lesz, de el fogod érni,
ha nem mindjárt, akkor életed végén, ha nem ebben az életben, akkor a
következõben.
Miért félsz?
Ki mondta neked, hogy te nem teljesítetted a feladatodat, hogy selejt vagy, élhetetlen, gyenge? Akik ezt mondták,
milyen szerepet töltöttek be az életedben, gondolkodtál már ezen? Miért
nekik hittél? Miért nem magadnak hiszel? Ha egyedül akarsz élni, akkor
vállald ezt fel! Ha nemet akarsz valakinek mondani, akkor mondj nemet.
Ha jógázni akarsz, relaxálni, akkor tedd meg, ennyire egyszerû, és ne
érezz lelkiismeret furdalást ezért. Ha valaki azt akar kelteni benned,
akkor ne hagyd.
Tudd, hogy a mások elvárásai nem mindig egyeznek a magadnak felállított elvárásokkal.
Minden ember más, ha ezt elfogadod, akkor máris könnyebb lesz az életed.
Ne kreálj magadnak problémát, kérlek, vedd könnyedébben az életet!
Nincs háború, nem éhezel, hidd el, hogy nincs semmi baj, és hogy a lelki bajok, csak a te hozzáállásodon múlnak.
Ne félj annyira!
Az életnek vége lesz egyszer, akkor, amikor.
A minősége a fontos, ha állandóan rettegsz, félsz és vádolod magad, az
életed elvesztegetett, és értéktelen.
Élvezd az életet!
Az Istenért! Beszéltél a félelmeidrõl valakinek?
Kértél segítséget valakitől?
Miért gondolod, hogy te vagy a legerősebb, hogy neked
egyedül kell szembeszállnod minden gonddal, bajjal, minden lélek sötét
erőivel.
Pedig már annyian segítettek és mindig segítenek, higgy, már
legalább a tapasztalatodnak!
Egyáltalán: HIGGY!'
/Yamuna: Levél önmagamhoz/
