Fogadd el azt, ki verseket ír Néked, A vallomása, felülmúlhat Téged. Fogadd el azt, aki sírni tud érted, Azt, aki mindig örülni tud Neked.

2009. június 17., szerda

Árnyak



Üres csend méláz szobám falán,
lassuló árnyakba ömlő
hallgatag homály.
Reszketve bújnék beléd,
de kihunyt fények helyén
sötétbe enyésző vonásaid
rejtőzködve néznek vissza rám.
Már nem intek feléd.
Kiszáradt szemem
a múltra hunyom,
fagyott lelkem mélyén
utolsót dobban szíved.

Takács Andrea


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése