nesztelenül érkezem, észre sem veszel, csupán átölelő karom melegségét érzed, lobogó szívemmel körbefonlak, csöndedbe bújva ringatlak…az esőcseppek koppanva futnak tova, és meg nem írt dallamokat dúdolnak a fákra csavarodott szellők, mint megannyi könnyűléptű seprű a fájdalmat próbálják eltakarítani… de mindig megmarad belőle az érzés magja, miként hátramaradó nyoma fénylik tavasz első napján korábban méteres hónak… foltokban felsejlik és bekopogtat az emlékezés…pihenő rejtekét keresi zaklatott lelked, fájdalmas kérését festi meg tengerzöld íriszed… és én mást nem tehetek, csupán csönded rejtekében felkereslek, és szentélyed némaságát magamra véve, hangtalanul vonlak öleléspárnámba…
Moha
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése