Hantolt földre dől a fájdalom özvegye
gyógyult heget szakít fel az idő vén keze
csendes gyávasággal megbújva botladoz,
őrületképek folyamával békétlen álmot hoz.
De félelmed kezeim közt szorosan tartom
az izzón éledő napkorong örökének adom
semmibe veszejtem az ördög győztes kacaját,
örömóda csendülése némítja a kaszasuhanást.
Elsimulnak verejtékes orcád barázdái
életre kelnek élni-akarásod zöngétlen kottái,
fordul a filmkocka, pereg életünk története
ha mocsarába fojtana Sorsod, engem kell legyőznie.
Vörös Liliom
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése