Fogadd el azt, ki verseket ír Néked, A vallomása, felülmúlhat Téged. Fogadd el azt, aki sírni tud érted, Azt, aki mindig örülni tud Neked.

2011. április 30., szombat

ametist - Mondd a tűznek



Mondd a tűznek, hogy ne égjen
áradatnak, hogy kitérjen
mondd a lángnak, hogy kihunyjon
mondd viharnak, hogy csituljon
mondd a fagynak, mondd a szélnek
ne hozzon havat a télnek
mondd a Napnak: ne ragyogjon
lázas elmém megnyugodjon
vándor lelkem ne keressen
mondd, hogy szívem
ne szeressen…


Komáromi János :Arra menni



miért kell arra menni
ahol csak csillagvirágok nyílnak
már behegedt sebeimbe ott ismét
tüzes nyilak vájnak sajgó árkokat
és nem látogat soha
a gyógyírt hozó Sors, a mostoha

miért kell arra lépni
ahol az úton pocsolyák hívnak
ragacsos-lucsok lesz a lába
aki kába álmaiba merül
és szédelegve menekül
mígnem megkönnyebbülve a földön elterül

miért kell arra élni
ahol naponta gyötör meg
a hazudott szeretet hamis mosolya
szívedbe karcolja: már többé soha...
és a megszokás pókfonalába tekeredik
az egész létezés reggeltől estelig

Kasza Marton Lajos - Van nálam valamid



Van nálam valamid, ami csak Te vagy.
Van nálam valamid, ami mindennél többet ér, ami szent,
amitől buzogni kezd a szívben a vér,
amiben nem buzdítható hazugságra a szó.

Van nálam valamid, ami soha el nem lopható,
amely örök a hangodban,
amelyben az életed, s az álmod van.

Van nálam valamid, amit őrzök, amit féltek,
amit magamba falazva védek,
de mégis kitárlak a fénynek, a szélnek:
vigyenek, lássanak és telítődjön veled a nap—
mondják el, meséljenek, milyen a szemed, a hajad,
hangodból miként rögződnek zenébe a szavak...

És köszöntsenek, mert szerelmesek
egymás csókjába oly átható tüzet őrzök tőled,
amivel világgá oldod örömét a boldog szeretőknek.

Életút magasán lépkedsz, figyelik a lépted,
dobbanó szívek ütemében, mint
húrból a hang, kicseng az élet.
Osztoznak kincseden az éhezők, a szomjazók,
szentül hisznek, hiszik a megtalálható jót:
szíved örömében a hihető valót.

Suhanok melletted. Úton és útfélen
követ rendíthetetlen énem,
mert van valamim, ami a kincsed,
amit magamban néked őrzök.

De felmutatlak a szív-, a lélek keresőknek,
újra és újra a vágtázó, örök időnek,
hogy megtaláljak még minden őrizhetőt Tőled.
Ó, kedvesem, viszlek már, viszlek hét-zárú
ünnepek közé, élő emlékeztetőnek

The magic of dreams...

What do you dream of, I often wonder,
Under the magic of starry nights,
Perhaps of torment you collapse under,
Or searching for days you left behind.


Do you see meadows in bloom, so lovely,
Listen to seagull’s lonely cries,
Or do you whisper to four walls only,
A name from the past with tearful eyes.
Do you dream sunshine for tomorrow?
A smile that cures all mournful hearts,
Or laughter that echoes in your sorrow,
Magically transferring wrongs to rights.
Is it so real, that, what you're dreaming,
That visions of magic spring to life,
And when from night the dawn is breaking
They never get shadowed by the light?
Don't leave the magic in the night...

Tudod arra gondoltam,



Tudod arra gondoltam, hogy tél végén a hó virágzik, tavasszal az orgona, a cseresznye csalogatja magához a méhecskéket. A nyári alma virágából júliusban pirosodik az almafa. Nyáron is finom az őszibarack, de őszibarackból az igazi az, amit nyáron csak érlel, bársonyossá simogat a napsugár, amelyik ősszel mosolyog ránk a fán. A dió, a szőlő tavasszal épp csak ébredezik, az eper már nyár elején búcsúzik. Talán mi is olyanok vagyunk, mint a bennünket éltető gyümölcsök, bennünket gyönyörködtető virágok. Egyszer mindenkinek eljön az ideje. Kinek ősszel, kinek tavasszal. Hittem, ha vége a tavasznak, ha a nyár is őszbe hajlik már, akkor az idő lassan lejár. De tudod, most úgy érzem, hogy az én időm az ősz. Tavasszal aludtam, nyáron ébredeztem, az én időm most jött el. Téged az én időm hozott el nekem,Vagy Te hoztad el az én időm. Az biztos, hogy együtt jöttetek. Mint ősszel az őszibarackot,,magamat is most érzem olyannak, amilyennek lennem kell. Úgy, hogy Te benne vagy az életemben. Mintha most fedezném fel a világot, mintha most fedezném fel magamat. Mintha nem is lennék olyan ügyetlen, ,mint tavasszal voltam, mint ahogy azt nyáron magamról gondoltam. Már nem remeg meg a kezem, nem remeg a hangom. Már nem félek az időtől, az idő múlásától. Most keresem magamban, talán van még bennem valami, amit Neked mutathatok. Mintha állandó születésnapod lenne, és én fáradhatatlan örömmel keresném, hogy mi az, amit adhatok neked.
.kaktusz

2011. április 27., szerda

Blogger díj-Képekben róllam



Nagyon kedves játek, és igazán nagyon ötletes. Egy játék amiben 10 dolgot kell magamról elmesélnem, mindazokról amiket szeretek, de nem akárhogy, hanem képekkel, fényképekkel illusztrálva.
Nos, össze szedem magam és megcsinálom az én képes beszámolót az én kedvenceimről :) Íme az én, tízes listám arról, hogy miket és kiket szeretek….
Lehet sokaknak meglepő!Jézus,mert hiszek benne,hiszem,hogy ő vezérli az életem!




 A családom,édesanyám,fiam,testvérem....


Erdély...a magas hegyek


A csodás naplemente

A vidám emberek

Tengerparti séta...


Virágok


A holdvilágos éjszaka


A kutyám,Alex


A női szépség


És még sorolhatnám….
Köszönöm szépen Magdi ezt az aranyos kis díjat!

Cairo : Fogd a kezem!



Hol jársz, mért nem vagy velem,
meddig tart, hogy újra érezzem?
Hidd el, várom már nagyon
És a szívem ajtaját nyitva hagyom.
Te lehetsz, aki ma belép,
Akit a szívembe zárok, ha addig elér.
Mondd hát, mondd hogy mit akarsz!
Ma mindent megkaphatsz!
Fogd a kezem, ma éjjel húzz magadhoz!
Tiéd lehet a szívem, ha úgy akarod.
Belehalok, hogyha átölelsz,
ha átölelsz.
Neked adok egy őrült éjszakát,
Cserébe nem kérek tőled semmi mást:
Vigyázz rám! Látod, gyenge vagyok,
karodba bújva ébren is álmodok.
Te lehetsz, aki hozzám ér,
Akit a szívembe zárok, ha addig elér.
Gyere már, kínoz a vágy,
Hidd el végre: nem kell senki más!

Primerose Hadd legyek



Hadd legyek
-egy hang, mely torkodból tör fel
-egy álom, mely éjjel átölel
-egy pillanat, mely a legszebb estén jön el
-egy érzés, mi testeden át a lelked kapuját veri fel
Hadd legyek
-orkán -ki elragad és tépett levelekkel takarva,
óvva édes valóságod a magasságig felkapva
röptet csodás érzelmekig,
s minden végső húrt megfeszít.
Hadd legyek
egy dallam, mi besurran füledbe
s szimfóniát zengedezve,
mámorosan elvarázsol,
szemeden már játszva táncol
a csillogó boldogság zenéje,
ujjaidban taktus, mely dobol ütemére
S ha csak egy kis röpke gondolat leszek,
s "csak úgy" veszek, homlokod megett,
Boldog leszek holtomiglan,
mint ahogy a gondolat illan.

A bouquet for tomorrow...



If I can store your memories
For tomorrow’s yesterday,
I would collect all the flowers
Blooming on the way,
Gather up the little rainbows
Way up in the skies
And I would bind them all together
With the glitter in your eyes…
Then preserve for eternity
Every happy smile,
All those tender, precious moments
Knowing all the while
That recalling them will be painful,
I’ll shed many tears…
There is thunder in the distance,
Silencing my fears,
Then the rain starts…it destroys
The memories I saved,
And the dreams I now cherish
Will be kept enslaved…

Tudod arra gondoltam,




Tudod arra gondoltam,
hogy a legszebb,
a legszentebb érzés a szeretet
önmagában mégis tehetetlen,
ő tudja okozni a legnagyobb kínt,
amin látszólag semmi nem segít,
hogy az ember életét bearanyozza mégis,
van egyetlen eszköze,
az pedig az örömszerzés,
ami percekre, napokra, évekre,
talán az egész életre
enyhíti a kibírhatatlan fájdalmat,
olyan virágoskert,
amelyik betölti,
változatossá teszi
a szerető szívű ember életét,
meg lehet unni mindent,
egyszer a legnagyobb ünnep is
lehet hétköznapi,
de soha nem lehet megelégelni
a szeretet megnyilvánulását,
a szeretet ajándékát,
a tőle kapott örömöt,
az adás boldogságát,
az örömszerzés boldogságát,
a friss forrásvíz adja magát,
mikor a szomjas vándor kortyolgatja,
de örömét ő benne nem találja,
az ember más,
a szeretete által szerzett öröm
életben tartja,
míg van utánpótlás, élni,
s mint egy teremtő,
életben tartani akar,
forrása kifogyhatatlan,
örömszerzése kimeríthetetlen,
az egyik virágszálat átnyújtja,
helyén nyílik ezer,
a szeretet olyan, mint a Nap,
de az ember nem olyan,
ő itt él a Földön,
nem elég sugároznia,
hogy örömöt szerez,
arról kell tudnia,
ki szeret,
annak az életének van lényege,
ha szeretetből örömet szerezhet.

2011. április 19., kedd

Kamarás Klára:KÖNYÖRGÉS REMÉNYÉRT




Most már tudom, hogy a való világ
nem rím , nem fény, nem forró pillanat



Most már tudom, hogy mindaz ami áll
összeomolhat mind egy perc alatt.


Tudom , hogy a könny, munka és kacaj,
a kincs , tudás, a vágy, a szív, az ész,
ha nincs elöttünk cél, hit és remény,
a semmibe, a múló ködbe vész

***

Uram, ha vagy, ne adj mást, csak reményt!
A hitet megteremtem majd magamnak,
a ködön át az utat megtalálom,
és meglelem a célokat…, ha vannak


Megkoptak az érzéseim



Megkoptak az érzéseim

Ahogyan a cipősarok

Apróbbak a lépéseim

Már nem tudom, mit akarok



Kopognak az utcakövek

Léptem nyoma is megfakul

Árnyék kísér, folyton követ

Míg félelmem bennem lapul



Holdfény, hogyha hozzám kísér

Már csak sejtem milyen lehetsz

Pillantásod bár mit ígér

Érzem, hogy már másként szeretsz



2011-03-08

emlékszem...



aznap nagyon fáradt voltál
mégis szótlan megágyaztál
közeledben nekem...

majd hajtogattunk papír-hajókat
a félig csendben
és egy megszokott mozdulattal
kegyelemből
nekik adtuk a tengert...(...)

de én tudom
csakis azért
hogy együtt nézhessük
ahogy egymást szeretik...

azután valami történt
hangtalan és hirtelen
lett földszagú minden

nem kérdeztelek
Téged nem
csak Istent
és neki hittem...

majd átöleltem néma vágyaid
megvártam
amíg befordulsz a sarkon
az utcák sárgás fényében
még egy pillanatra lépteidbe képzeltem magam
de szédülni kezdtem
ezért gyorsan
szívem összes erejével
lelked domborzatára rajzoltam
csöndes szeretetem

mielőtt megérkezne a fegyelem...

Málna


Jó volna




Úgy szeretnék minden éjjel melletted aludni
reggelente csókjaimmal elhalmozni.
Csillogó pillantással rád tekinteni,
s elárulni, mennyire tudlak szeretni.

Veled tölteni a mindennapokat,
naphosszat hallgatni humorodat.
Ha kedved olykor búnak szegnéd
mosolyra csábítani a szádat.

Kelemen Judit

Gligorics Teru:Hopes…




Is there a rainbow waiting for me,
A bridge to eternity beyond the sea…
And when the summer fades into the mist,
And blustery winds howl at night from the east,
Will I have shelter to house my dreams?
Gentle words whispered to quiet my screams
When demons creep silently into the night
To torture, to banish my soul from the light…

Will on the morrow be glorious dawn,
Deep in the forest a frolicking fawn,
Will there be laughter followed by tears,
Or joy in the heart when the pain disappears…
Will I want sunshine, or eternal rest?
We’ll see…I know, that if I pass this test,
There'll never be mornings overcast, gray.
I’ll be ME once again…loving, and Fay...

Hiába vágyod amit nem lehet,



Hiába vágyod amit nem lehet,
Tavaszi napfényt őszi szél helyett,
Mikor a szívben csak az hegedül…
S kerül az álom, szinte elfeled.

A napnyugtát nézed és találgatod
El tud-e merülni úgy a bánatod,
Ahogy a tengerbe sűlyed el a nap…
Sóhajts fel, lélek, hisz van rá száz okod.

Ha bár csak egyszer tavasz lenne még,
S a tűzre lehelne, amely bennem ég,
Fellobbana talán szívemben a fény.
De nem lesz tavasz…s az őszből, jaj! Elég.

Hiába vágyod, amit nem lehet,
Ragyogó arcot szarkaláb helyett,
Ha ifjuságod régen elhagyott.
Épp csak emléke maradt itt veled…

2011. április 16., szombat

Tudod tegnap, a buszon utazva



Tudod tegnap, a buszon utazva, olvasás közben feltekintettem, félúton lehettem Tőled, mikor felém, (ahol én lakom) fekete felhők takarták el a kék eget, felőled pedig vakítóan sütött a Nap, abbahagytam az olvasást, kíváncsian lestem a fénnyel beragyogott sötétséget, vártam, hogy szivárvány kússzon az égre, és közben arra gondoltam, a buszon vagyunk egypáran, legtöbben gondolataikban mélyen elmerülve, kifelé, felfelé véletlenül se tekintve, s ha jön a szivárvány, akkor nekem kellene megmutatnom, nézzétek többiek, milyen szép, ott fenn az égen a szivárványhíd, de tudtam pontosan, nem tenném, hiába is jönne, nem lennék olyan bátor, hogy rámutassak, hogy mondjam, félnék az elutasító pillantásoktól, az értetlen kérdésektől, mi van? mit akar? elgondolkodtam, hogyan kerültünk ilyen messzire egymástól mi emberek, vajon, ha látnék a buszról, egy, a tó színén sétáló embert, vagy a felhők között repkedő, napsugárral játszadozó vidám angyalkákat, akkor vajon mondanám-e, megmutatnám-e, nézzétek ott a csoda, tudom, akarnám mondani, de merném-e? ahhoz kicsiny gyermeknek, vagy bolondnak kell lenni, hogy bárhol,bármikor rámutasson valaki a csodára, később láttam egy kisgyereket, ki aranyosan ölelésre nyújtotta kicsinyke karjait, akitől mégis elfordultak, nem rosszból, talán csak figyelmetlenségből, talán csak, mert nem volt rá idő, láttam a csalódott arcocskáját, a sírásra görbülő száját, arra gondoltam, hány pofont kaphat az ember, szándékkal, vagy akaratlan, míg annyira megkövesedik, hogy hiába szeretné, nem jön ki hang a száján, nem mutat rá, (lássák mások is) a csodára.

.kaktusz

Kun Magdolna :Lassan közeledj!



Lassan közeledj! S mikor szívem, megremeg, hajolj közelebb!
Mint szelíd szél a virágszirmot, oly lágyan simíts meg.
Égető tűzként pezsegjen bennünk a tengerhullámként feltörő vér,
Hogyha testem testedhez ér, éledjen benne erőre minden hajszálér.
Ölelj pillantásoddal, mikor feszülő combom átfonja férfiderekad,
S ha már a kéj ránk simul fergeteges erejével, maradjon meg belőle
Az a mindent túlélő, jelenünkben megrögződött legszebb pillanat.
Szeress! Adj mosolyt! Fehér fellegekben szállni tudó szárnyakat!
És úgy kívánj, olyan féktelen vad szenvedéllyel, hogy ajkamon
Vérpiros színűvé váljanak a sóhajtásból eredendő parázsló szép szavak.
Keresd meg bőröm pórusán, a titkos helyeken rejlő izgató pontokat,
Mitől meghallod azokat a hangokat, melyek apró hörgésként tapadnak
Az ívben meghajló őrjítő mámorra kiéhezett alélt női testre.
S mikor gyertyalángként olvadunk egymás karjába porrá semmisülve,
Szoríts, szoríts, hogy szinte fájjon! Érezd, hogy csak csókjaidat vágyom!
Old fel a béklyót, ne gátoljon semmi! Merj hévvel, szabadon szeretni!
Nézz rám, és ha sírok csókold le szememről a földre pergő könnyet!
Adj nekem életteli perceket, mitől az élet, csodásabb és könnyebb!
Fess az égre becéző mondatot, hogy ha a csillagokba repülök veled,
Minden egyes gondolatom szélsebesen szelje át a felhőtlen kék eget.
Hints rám édes álmot, melyben földön túli színben játszik a boldogság,
Hogyha sodródunk a végtelen felé, ne törjön ketté ez a bűvös, szép varázs. 

I Love You Always by estrelas33



I sit alone, and think of you
I think of all the things we do
The way we laugh, the way we cry
The way we'd love until we die
My mind seems crazy, without you here
So far away, but yet so near
You know I love you, I always will
Until the day that time stands still
The craziness we have is real
Why oh why, can't I just feel
Your loving arms around me tight
We'd stay that way all through the night
And when the morning sun shines through
We'll stay in bed, we wouldn't move
A loving kiss, a touch, a moan
We'll share with each other all we know
The beauty etched inside your heart
It made me love you from the start
We had no idea what we'd become
Why this love we felt is still so strong
My only guess is because it's true

2011. április 13., szerda

Kamarás Klára - Partra vetve


Ezer véletlen összecsengett
hogy éppen Te és éppen Én...
Hány kavics fekszik együtt
mégis árván, a tenger fenekén?
És melyiket sodorja ki
egy hullám eléd a partra
s ha arra jársz
a napfény csalfa fénye
épp akkor megcsillan-e rajta?
Tengernyi víz és homoktenger
és kavicstenger...
Jaj, miért tűnik el az ember
ebben a szédítő tömegben
árván, magányosan és megtaláltan
és újra, mindig újra elveszetten...


Málna:Most...



csak halkan dúdolok
mert kicsit
bennem más ez az est...

érzem
ahogy vágyakozva
testem melegével
csupasz mellkasodhoz kuporodok
óvva lelked meztelenségét..(...)

most csak dúdolok
halkan
egyedül
szemem kék mélyéből
lágy hullámként simogatva
azt a tiszta érzést
ami téged rejt...

Jónás Tamás - A szád jutott eszembe...



A szád jutott eszembe, hogy
mennyi mindent lehetne
játszani vele.
Vagy a bátor csontok a válladon.

És aggódom, hogy érdekel-e még
Téged is az én vállam
vagy a szám vajon.

Ez a szerelem
mint a rák, csendes.
Ugyan folyton legyőz
s minden sejtemen uralkodik
de láthatatlan.

Nem simogatlak, nem becézlek
- csak gondolatban.
Legalább így, Te is maradj velem.
Elszomorodnék hűtlenségeden.

Gligorics Teru:Mea culpa...


Meggyötört arcodon
kinyíltak a világ bűnei...
Beöklözött fogaid között mérhetetlen
éhség ölelné a búzát-termő anyaföldet,
s rongyos bőröd alatt
izzik a pokol, nagy lánggal ég
az emberiség istentelen maradéka...
Halálra korbácsolt
ifjúságod tegnapjaiban
összeroskadt világod
útrakészen áll testvéreid közömbösségében,
-s mégis...mégis-
remény csillan
összeforrt szempilláid alatt...
Honnan az erő?
Honnan van még akarat?
Talán a lét mocsaras fenekéről
Te még látod az okot,
a célt, a megváltó szeretetet,
mely még a szenvedéstől is hatalmasabb,
nem tudom... nem értem...
a Tisztító Vér elfogyott már rég...
Lám az én arcom nincs
darabokra törve,
testem nem lóg cafatokban
a Hit akasztófájáról,
becsületem sincs meggyalázva,
mégis tűzben égek, a szégyen
elviselhetetlen lángjaiban meghajol
a még tegnap emelt fő...
Óh, Istenem! Magam is e fajhoz tartozom...


Földbe-tiport, összezúzott lélek,
bocsáss meg nekik,
nem tudják, mit cselekszenek,
nem tudják, hogy itt többé
enyhítő körülmény nincs...

2011. április 12., kedd

Aki sírni látott...



Régóta figyelem kertemben a kíváncsi virágot,
Mind könyörögve nyújtja apró csíráját felém,
Miért nem tudom megváltoztatni nekik a világot,
És akkor a legszebb... a legszebb közülük enyém...

Emlékeszel? Mikor hálóba kötöttük azt az álmot,
És ezüst holdfény csillogott a kristály tó vizén,
Azt hittük, végre sikerült kihúzni a nyerő számot,
És mi mentünk, csak mentünk tovább, a sátánigén...

Hogy csillogott az a tó, kis papírhajók úsztak s bennük
Mi voltunk a hajóról mentett egy, bár két személy,
Te odavesztél, és ma már sajnos nem együtt cipeljük
A keresztet, melyhez Jézusnak is akadt segély...

Régóta figyelem kertemben a kíváncsi virágot,
Mennyire kínlódna a napvilágra mind, szegény,
Ó, csak ne sajnálkozna rajtam az, aki sírni látott,
Hófehér keresztfádnak megkopott, mohás fején...


Ashes of roses


Ashes of roses

I’ve been to heaven and I’ve been to hell,
I coped with both of them, and did it well,
Rejoiced in glory, the devil I fought
With all my being, and beat him, I thought…
For years I struggled, hobbling on a cane,
With ache in my heart, but a mind that was sane,
A life I was building from bricks of my past.
Oh, how I hoped that my strong wall will last!
Then out of nowhere my happiness came.
Not in a form of great wealth or fame,
But from a smile that lit up the sky,
He dried up the eternal tears in my eyes.
God, how I loved him! He was my life,
He made me laugh again, made me his wife,
We were so happy! Then winter came…
I stared at the whiteness from inside the frame
That looked out to world so open, so free,
In spite of the starkness of gray skies and trees,
And knew that my soul I have forever lost,
For my soul’s out there, covered with frost.
Thus separated there is no hope.
The wall is my prison, my life is the rope…

It’s early morning. I hear the rain
Against the window. There is that pain,
I’m aching for freedom, to be one with the mist,
And like that violent music by Liszt
I want to thunder, I want to cry,
God, make me whole again, don’t let me die…

I’m looking at roses, so gentle, so frail,
Ashes of roses bloom inside my jail.
But then tomorrow, when tossed out, they’ll burn.
From ashes they rose, and to ashes they’ll turn…

…tudod, Kincsem,

…tudod, Kincsem, a szerelem nem annyit jelent, hogy szeretlek és viszontszeretsz, azt jelenti, hogy támaszod leszek, akkor is vigyázlak, ha nem kéred…szeretlek, amikor szavam nem balzsammal enyhíti sebedet, hanem gyógyító kenőcsével csípni kénytelen a kellemetlen sérüléseket…szeretlek, amikor magamhoz húználak, mégis a szemedbe nézve kell őszintének lennem, holott őrjítő kínnal foszlok szét, hogy nem rejthetlek védelmező karomba, melegségem ölére…és szeretlek akkor is, mikor igaztalan szavam megbocsátásáért esedezem, vagy a kicsúszott téves gondolatok élét felfogom helyetted és kivéreztetem meggondolatlan önmagam…szeretlek természetesen vörös virágszirmok izzásával, illatod buja vágyának mohóságával…és szeretlek olthatatlan csókszomjammal, puhán incselkedő ajkadra font szenvedélyválaszommal…szeretlek mindenkoron, ha elrévedsz az emlékek fodros medrű taván, s akkor is, mikor a tó cseppjei feltörnek és végigfutnak arcod bársonyán…és szeretlek, ha csendre intesz, és néma fájdalmad tűrnöm muszáj…mert úgy szeretlek, ott, akkor és vágyaim oly módján, amelyből érezheted a halál választ el csupán…

2011. április 5., kedd

Márk Miklós - Kétezer év



Furcsán nyugodt a víz,
Ahogy a csónak megáll,
Az evezőt behúzom,
Kezem a kezedhez talál.

Szótlan az éj, mint én,
Csend honol a víz tetején.
Nem tudom, mi csillog szebben,
Szemedben a könnycseppek, vagy
A hold fénye, amint lebben
a vízen.

Hogy mondjam, amit érzel,
Kétezer év sodra rajtam,
Évszázadok pora körben,
Hitem szerint így akartam.

Kedves, nem a haláltól kell félni,
Hanem az élettől, ha nem tudod megélni.
Voltam Jós, de minek,
Szivárványt kavartam, még is
Csalókák a színek
szemedben.

Nem búcsúzom, hiszen
A pillanat, a csoda,
Mindig a miénk volt,
S nem veszhet oda.

Lépj tovább, éld világod,
Titokban kérdezd, hol járok.
Ám most, az éj bármit hoz,
Nem is kérek semmi mást,
Utoljára szoríts magadhoz
erősen…


Az álom valami, amire igazán vágysz



„Az álom valami, amire igazán vágysz, ami igazán fontos neked. Az álom valami, amit elképzeltél, és amiről nem szabad lemondanod. Mindegy, hogy nem érti senki, mindegy, hogy mit gondolnak róla. Ez a Te álmod, és mindet meg kell tenned érte, hogy valóra váltsd!
Mindent. Nem szabad, hogy érdekeljen, mit gondolnak róla az emberek, nem szabad, hogy hagyd elrabolni álmaid. Ha a szíved szólít, követned kell szavát.”


Akasa - Fényképedre



Álarcban jöttem hozzád,
hogy ne lásd meg arcomat.
Tudod, nekem már,
csalódnom nem szabad.
Szád a számon!
Ünnep, hogy vagy!
Ünnep a pillanat!
Látod elárul mégis,
minden mozdulat.
S ha rám adja ruháját
majd az örök Alkony.
Varjak követik kihűlt lépteimet.
Vajon lesz e még erőm eldadogni?
/én szemmel követtelek…/
Vajon lesz e még időm bevallani?

hogy mindig szerettelek

Hacsó Erzsébet: Maradj!



Megállj! Türelem!
Valamit mondani akarok:
Igen, azt akarom elmondani,
hogy a szívem piros a véremtől,
mindig piros.
Várj! ne siess!
már tudom, már kimondom,
hogy te mindig sietsz.
És nekem veled kell sietnem,
és mégis lemaradok és egyhelyben állva vénülök.
Igen, ezt, ezt akartam neked megmondani,
és azt, hogy te és én...
hogy nekem valami nagyon fáj.
Jaj, hát nem akarod megérteni!
Nem érted! azt akarom mondani,
hogy tudom, hogy van,
hogy,... hogy szép, hogy nagyon kívánom
és magamnak akarom.
Ne menj tovább, - már igazán tudom, mit akarok.
Azt akarom, hogy ne menj tovább,
hogy soha se menj tovább!
Hallod? Ne rohanj,
ne tépd a fényt, a meleget rólam.
Maradj!
Akarom, hogy maradj
s legyen örökre az enyém, amit akarok.


Bartalis János: Fehér rózsatő virága



Szívem sír utánad szüntelen,
szemem könnytől ázott,
óh, hogy te nem látod ezt.
Arcom halovány és bús, mint a hold,
És sírok szüntelen.
Szememnek tüze nem éget már,
ajakam hamuszín és vértelen,
Mert te, kedvesem, távol vagy tőlem.
A nap nem süt, szomorú az idő.
És én mégis rólad gondolkozom.
Temetkeznek a fák. Ezer színben
feküsznek a levelek. És te
nem látod ezt, nem vagy itt mellettem.
Mindjárt elzarándokol a rózsa is.
Mindenki elhagy engem.
Mint ahogy te is elhagytál engem
Fehér rózsatő virága.

Lányi Sarolta És én még várok. Várok.



És én még várok. Várok. Hisz ma még
A rádvárás öröm, remény nekem.
De nem tudod és én sem tudhatom,
Hogy baktató, fakó évek során
Nem unom-é meg majd várásodat?
Nem zúzom-é be gyilkos unalomból
Az aranytükröt, mely az arcod őrzi?
S fanyar, terjengő, gyilkos unalomból
Nem tépem-é ki szálankint hajam,
Reménytelen dühvel a szélbe szórva
Foszlányait a brokátlobogónak?

Emlékbe temetkezett



Lüktet a csended
és én szótlan hagyom,
hogy tovakússzon
emlékbe temetkezett
élni akarásom.

Csak szeretlek…
s ez az egyszerű szó
húsomba vájja
pengéje fagyos
lélektelenségét…

…és mégis megérintelek,
hagyom, hogy
ujjaid keresztülússzanak
bőröm hullámzó
„rád-vágyásain”…

És eléred a lelkem…

pedig oly mélyen
vonyít bennem
a menekülés, akár
reszkető állat hangja
teliholdas éjjelen.

…és maradok,
lélek-körvonaladra álmodva
fojtó érzelmeim
nyitott rácsú kalitkáját…


Moha