Fogadd el azt, ki verseket ír Néked, A vallomása, felülmúlhat Téged. Fogadd el azt, aki sírni tud érted, Azt, aki mindig örülni tud Neked.

2011. április 5., kedd

Márk Miklós - Kétezer év



Furcsán nyugodt a víz,
Ahogy a csónak megáll,
Az evezőt behúzom,
Kezem a kezedhez talál.

Szótlan az éj, mint én,
Csend honol a víz tetején.
Nem tudom, mi csillog szebben,
Szemedben a könnycseppek, vagy
A hold fénye, amint lebben
a vízen.

Hogy mondjam, amit érzel,
Kétezer év sodra rajtam,
Évszázadok pora körben,
Hitem szerint így akartam.

Kedves, nem a haláltól kell félni,
Hanem az élettől, ha nem tudod megélni.
Voltam Jós, de minek,
Szivárványt kavartam, még is
Csalókák a színek
szemedben.

Nem búcsúzom, hiszen
A pillanat, a csoda,
Mindig a miénk volt,
S nem veszhet oda.

Lépj tovább, éld világod,
Titokban kérdezd, hol járok.
Ám most, az éj bármit hoz,
Nem is kérek semmi mást,
Utoljára szoríts magadhoz
erősen…


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése