Fogadd el azt, ki verseket ír Néked, A vallomása, felülmúlhat Téged. Fogadd el azt, aki sírni tud érted, Azt, aki mindig örülni tud Neked.

2011. április 27., szerda

Tudod arra gondoltam,




Tudod arra gondoltam,
hogy a legszebb,
a legszentebb érzés a szeretet
önmagában mégis tehetetlen,
ő tudja okozni a legnagyobb kínt,
amin látszólag semmi nem segít,
hogy az ember életét bearanyozza mégis,
van egyetlen eszköze,
az pedig az örömszerzés,
ami percekre, napokra, évekre,
talán az egész életre
enyhíti a kibírhatatlan fájdalmat,
olyan virágoskert,
amelyik betölti,
változatossá teszi
a szerető szívű ember életét,
meg lehet unni mindent,
egyszer a legnagyobb ünnep is
lehet hétköznapi,
de soha nem lehet megelégelni
a szeretet megnyilvánulását,
a szeretet ajándékát,
a tőle kapott örömöt,
az adás boldogságát,
az örömszerzés boldogságát,
a friss forrásvíz adja magát,
mikor a szomjas vándor kortyolgatja,
de örömét ő benne nem találja,
az ember más,
a szeretete által szerzett öröm
életben tartja,
míg van utánpótlás, élni,
s mint egy teremtő,
életben tartani akar,
forrása kifogyhatatlan,
örömszerzése kimeríthetetlen,
az egyik virágszálat átnyújtja,
helyén nyílik ezer,
a szeretet olyan, mint a Nap,
de az ember nem olyan,
ő itt él a Földön,
nem elég sugároznia,
hogy örömöt szerez,
arról kell tudnia,
ki szeret,
annak az életének van lényege,
ha szeretetből örömet szerezhet.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése