Koldus álmok rongyos fekhelye…
Törött ágakon csendbe fonódva,
hegedű húrjain hangtalan visítva
siklanék újra és újra veled …
Lennék tavirózsa, mit ringatna szellő,
lágy hullámokra simulva.
Kürtök, üstdobok között,
pattogó szikrák fölött szállnék,
majd csipkebokor rejtekébe bújva,
két dobbanás közötti szünetben
dallam lopózna halvány sziluettemre.
Illat lenne ágyam, s vágyam,
mi testet öltene dideregve,
mint börtön rácsain át a fény,
szökne pihegve lüktető árnyak,
combok rejtekébe,
és siklana kéjjel,
hullámok sírhelyébe éjjel,
hogy meghúzódjon szemérmetlenül
Isten tenyeré(be)n.
Hát ringass tavirózsát, nádat,
adj szárnyat halódó vágynak,
sziklák mozduljanak, és haljanak bele,
mint az éjszaka szétterülő hajába
a kelő nap első sugara.
Sejtelmesen…
Mert még úgy maradnék,
csendbe fonódva,
egy buja éjszaka hajába fúlva,
mint a tegnapi fény,
mi újra és újra összefon veled …
Koldus álmok rongyos fekhelye ...
Zsefy Zsanett
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése