Vén ligetünkben árnyra árny oson,
beleborzongok, nélküled úgy félek,
ördögszülte hangok a szűk folyosón
vad haraggal szidják vétkes messzeséged.
Zokogást hallok, s az útmenti kőre
holt levelet sodor haragvón a szél,
s én egyre kereslek az elvakult időkben,
hol megfakult emlékünk élni visszatér.
Hiányodtól vacog mélyemben a lélek
s a vonagló kín-nyaláb bőszen birtokol,
nézz rám kérlek, lásd mennyire félek,
nélküled a világ egy mélységes pokol.
Vörös liliom
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése