Fogadd el azt, ki verseket ír Néked, A vallomása, felülmúlhat Téged. Fogadd el azt, aki sírni tud érted, Azt, aki mindig örülni tud Neked.

2010. június 23., szerda

Nem értettük






Volt idő amikor megfeledkeztünk az éjszakákról
nappalok közé zsúfoltuk a maradék valóságot
és nem értettük, miért a sok csillagtalan éj?

Aztán kétrét hajtott önérzetünkkel csomagoltuk a csókokat
porosan adtuk tovább vagy toltuk fiók mélyére a bókokat
és nem értettük, mikor hűlt ki az a sok perzselő csók?

Viharokba szerkesztettük megfakult simogatásaink
megrepedt bögrékbe képzeltük zacc közé a vágyaink
és nem értettük, mikor lett érdes az édes simogatás?

Itt ülsz, tenyeremben a ránc rég volt bujaság árka
hozzád bújnék, ölelnélek, hátha…
de közönyöd egyre mélyül, mint valami tengeri árok.

Brada Ági

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése