Fogadd el azt, ki verseket ír Néked, A vallomása, felülmúlhat Téged. Fogadd el azt, aki sírni tud érted, Azt, aki mindig örülni tud Neked.

2010. június 8., kedd

…tudod, Kedves







…tudod, Kedves, sokszor próbáltam megfejteni, milyen az igaz szerelem színe…mondaná a felháborodott közvélemény, hogy mi más volna, vörös természetesen, hiszen izzó gyönyör lepte minden íve a szívnek, parázsfénnyel zubog benne vér, s kergetőzve botladoznak a vágy-keltette forró érzelmek…minden szókép a piros megannyi árnyalatát festi meg, és mégsem tudom elfogadni, s nem örök lázadó, ifjonti hév, mely megtagadni kénytelen, hanem az egyszerűség látszata késztet ellenkezésre…hiszen még oly sokrétű, váratlanul fordulatos, s a bizonyosságban is bizonytalan érzelem egy sem hasonlatos a szerelemhez, hát miként fejezhetné ki egyetlen szín azt a lélekemelő és lélektemető, folyamatosan felemelő, majd megsemmisítő erőt, melyet eme káprázatnak hitt érzelmi lángoszlop jelent…hiszen másként pompázik a beteljesült vágykert virágba borult képe, s másként a haldokló ködkép-szerelmek búcsúcsatája, s másként reménykedik a hitetlen, s mindenki, aki egyoldalúan szeret…különböző festék kerül az életvászonra, ha a Sorsművész harangjátékra dobbanó szívet, vagy szertefoszlott szárnyú zuhanást fest…hatásvadász és negédesen mézes látszatot kelt a rózsaszín ködkép, s minden porcikám küzd, ha ilyesforma ábrázolásba kezdenék, mert nekem a szerelem a színek palettájának mámorító keveredése, a színek meztelen ölelkezése, ahogyan a kifejezésre váró érzelmek sem különülnek el, hanem megannyi orcájukkal s pillantásukkal keresnek minket…legyen hát a szerelem az óarany sárgája, s a vörösesbronz-napfelkelte valótlannak tűnő látomása, és legyen a zöld sejtelmesen megnyugtató érzete, a tavaszi természet újjáéledő reménysége, legyen ugyanakkor vörös, ahogyan mindenki szereti, mert az elemésztő tűz lángja nélkül lényünk ugyan mi perzseli…de legyen a szűztisztaságú fehér is színe, az érintetlenség jelképe, az első szerelmek védjegye, és örökké szolgálatkész őre óvatlan szíveknek…de azúrkék is legyen, az égi angyalok lakhelyének színe, a pamacsos fellegek szegélyén megpihenő szivárvány keze öltöztesse ünneplőbe az szerelem-lakta szíveket, s jó anyaként cserélje mindenkoron a ruhát, hiszen tegnapi szerelmünk mindig meghazudtolni igyekszik a mát, ha azt érzem a ma szerelemérzete sem fejezheti ki a holnapban rejlő bíborfény-vágyakozást…

Moha

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése