Tudod arra gondoltam, hogy az imádkozó ember nem feltétlenül imádó ember, és nem mindig alázatos az alázatoskodó, az igazi ima, az igazi alázat nem egy elhatározás, hanem maga a megtérés, amikor az ember önkéntelen borul le, mint valami csoda előtt, meglátva a valódi nagyságot, amikor rádöbben a világ mérhetetlen csodájára teremtővel, vagy anélkül, amikor nem tud betelni a létezéssel, hogy ő, az apró pici semmire se jó ember, ilyen nagy alkotásnak lehet a részese, talán, ha ezt észreveszi, az alázat akkor járja át, a hódolat, az imádat, a hála, akkortól minden pillanat, és minden fűszál, és minden fa csodálatos ajándék az érdemtelennek, mint a rossz gyerek, aki azért tudja magáról, hogy neki semmi sem jár, semmit se érdemel ki, akit a szerető szülei mégis ajándékokkal halmoznak, a szerető alázat az életet teszi szerethetővé, amire a szeretet nélküli alázkodás, csak szánalmas kísérlet.
.kaktusz
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése