Tudod, arra gondoltam,
hogy az ember olyan, mint a virág,
az ember is, a virág is fényre nyílik,
s a sötétben becsukódik,
de nekünk több a lehetőségünk,
mert a bennünk lévő fényt,
és a bennük lévő sötétet
nem csak a nappal,
és az éjszaka váltakozása okozza,
bennünket a szépség,
és a csúnyaság is irányít,
a szépség hozza életünkbe a fényt,
a csúnyaság a sötét éjszakát,
mintha egy kapcsolóval kapcsolgatnák,
egyik pillanatban elborít a ragyogás,
másik pillanatban a sötét telepszik ránk ,
a fényben megfürödni csodás,
sötétben lenni rémisztő, sivár,
ki tudja miért,
az ember mégis a sötétet keresi,
ahelyett, hogy azzal töltené az életét,
hogy mint egy kutató,
mint egy szépségkutató,
megkeresné a világon az összes szépet ,
de az ember nem keres,
megelégszik a kevéssel,
az örökséggel,
csak az egyértelmű szépet ünnepeli,
ahelyett, hogy megtalálná a rejtettet,
a csúnyának hittben is a szépet,
a póknak a szépségét,
a csúszómászóknak a szépségét,
a rosszban lévő rejtett szépséget,
ha nem fordulna el iszonyodva,
ha kedvét vesztve nem vonulna sötétbe,
ha a szépet kereső,
a szépet látni akaró szemével figyelne,
akkor talán megpillanthatná mindenben
a teremtmény földöntúli ragyogását,
a létezés csodáját,
ha egyszer mind szem előtt lenne,
akkor szép lenne az egész világ,
akkor nem maradna semmi sem,
ami beárnyékolná az életet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése