Áruld el, hogy miért!

Pedig tudom,

leírtad nem egyszer,

elmondtad ezerszer,

hallhatta a vak is,

bizonyítottad is!

Mégis ez a miért?

Mert mégsem hiszem.

Mily szép is e

vakító szerelem.

Ahogy elmész

már utánad vágyom,

egy ürességben

terül el az álmom.

Nem halad a fejem,

Áll a gondolatom,

mint száradó csónak

víz nélkül a parton.

És épp ez a szép.

Tébolyos nappalok,

varázslatos esték.

Én halkan kopogok,

megnyitod az ajtót,

fátylaid húzod szét.

Halkan lüktető

szíved kamrája.

Im már nincs többé

hét lakatra zárva…

Megvárom a hangod

Megvárom a hangod, megvárom a szemed.

Egy fehér tó ölelésével

felhozzák a mélyvilági bánat-termet

tekinteted zöld ligetének.

Ahol a te hangod arcodat kívánja,

várlak a mozdulatlan szélben,

ajkamat megnyitom szédítő veszélynek,

ahogy az arcom távoli hangodat kivárja.

Kívánom a lépted, kívánom a kezed.

Tekinteted zöld ligetében

indulok feléd mint bibliai kezdet:

várja a kezemet lépted éje.

Ahol a te ajkad elhagyja az arcod,

állok a bibliai szélben,

arcomat elhagyom ajkad özönében,

s megnyílik a bánat-termed s mélyvilági hangod.

Balaskó Jenő

Akkor is vágylak

Sorsom immár sorsodhoz kötődik.

Látod? Már létem léted része lett.

Mosolyom napfényként beléd szövődik

s te ragyogsz rám a csillagok felett.

Szavad zenéje incselkedik velem,

s csengő kacagásom kísért, ha alszol.

Öledben hálok minden éjjelen,

mert akkor is vágylak, ha haragszol.

Lelked derűje a fénylő napom,

s szívem békéje az éjed csendje.

Öleljen lágyan szerelmes dalom,

hogy életed sebeit befedje!

Sorsom keresztezte az utadat,

lényed beivódott az életembe.

Hiába keresel ebből kiutat

mindig találkozunk a végtelenbe.

Harcos Katalin

Hazavárlak

ölelnélek,

mint lázas beteget

a megnyugtató kar,

vagy arctalan édesanya,

féltőn

őrizve,

ameddig napkeltét

vált a napnyugta

…

távolból vagy

karjaim közt,

és mindenünnen vigyáználak

…

szívem puha bilincsét

finom teherként

kattintanám rád

csak ameddig

megnyugodni látlak,

vagy elsimítani lelked körül a barázdákat

és

tenyeremben tartva

dobogó szíved,

szivárgó érzelmeid

cseppjei közt

vergődő alakod

karcolnám retinám falára,

hogy mindig emlékeztessen rá,

sebezhető vagy…

…nem nyugszom

csak ha érinthetlek,

akkor hiszem létezésed,

ha érzem szerelmes csókjaid

siklását

résnyire szűkülő ajkaimon,

mely utánad nyüszít,

mint kivert kutya teszi

a gazda

ajtaja előtt

önmaga testébe marva…

…mert hívatlan vendégként

kopogtat a végtelen üresség-érzet,

amikor napok

véget nem érő perceiben

hazavárlak Téged…

Moha

Szerettelek

Szerettem a mosolyt,

Mi ajkadon ébredt, ha rám néztél.

Ölelő karod

Lüktető, lázzal telt melegét,

A csillogó fényt,

Mit arcodra festet a boldogság,

Csókod ízét,

Mit édessé tett az ébredő vágy…

Szerettem a szemed

Haragos méregzöld tekintetét,

A könnyező csendet,

Vitáink után, ha elmentél.

Az égető reményt,

Mit kegyetlen szíveddel itthagytál,

A kegyetlen szívet,

Mit örökre nekem adtál…

Szerettem a napot, az árnyat,

A lombtalan fákat,

A viharrá dagadó szelet,

A jéghideg esőcseppeket…

A melletted ébredő álmot,

Az általad teremtett világot…

Szerettelek.

Hiányod hűsége

Hiányod mindenhova követ,

Beszélek hozzá, de nem felel,

Megérinteném, de nincs neki

Teste, így szája sincs, hogy

Megcsókolhatnám, mégis

Mindig itt érzem a közelemben,

Ott van a gondolataim mögött,

Nem akar elszakadni tőlem,

Nem hagyja, hogy végképp

Egyedül maradjak, hűséges

Hozzám, kitart mellettem,

Amíg csal élek.

Tóth-Máthé Miklós

Mint az ősz...

A lélegző csendben

hasztalan kereslek,

magány köszön, mint

régi ismerős,

nyomában hiányod

ballag át az úton

s mellém szegődik,

halkan mint az ősz...

Kormányos Sándor

Remény

Óh, megannyi rabságban töltött év,

vágyak börtönében, szenvedélyek hálójában

vergődő kismadárként.

Óh, ha látnám én az égre szivárványt festő

reményt, mely átölel és felemel,

miként kék az ég!

Óh, remény jöjj hát és takarj be a tengerek

mélységével, a felhők könnyedségével és

karodban lágyan ringatózva mesélj...

Mesélj, hogy nélküled sivár dombok és

kietlen pusztaság a lét.

Mesélj, hogy a színek vakító fényében

meglássalak én, óh remény!

Smitnya Enikő

MY SECRET LOVER

I SIT HERE LONGINGLY LISTENING TO OUR SONG

KNOWING WITH YOU MY DEAR IS WHERE I BELONG

THE WORDS ARE MEANINGFUL AND FEEL SO RIGHT

I CAN ALMOST FEEL YOU TOUCH ME,HOLDING ME TIGHT

I MISS YOU SO MUCH MY EYES THEY SHED A TEAR

SENSING YOUR PRESENCE I FEEL YOU SO NEAR

I CLOSE MY EYES AND FEEL YOUR LIPS KISS MINE

WITH DEEP AROUSING PASSION IT FEELS SO DIVINE

WE KNOW IT'S HARD TO KEEP THIS SECRET LOVE ALIVE

IT'S INTENSE AND EXCITING KNOWING IT WILL SURVIVE

WE DIDN'T THINK THIS LOVE WAS REALLY GOING TO LAST

IT TOOK HOLD OF US BOTH AND MOVED ALONG SO FAST

ONE DAY DARLING NOTHING WILL KEEP US APART

IT'S TRUE LOVE THAT IS FELT,DEEP WITHIN THE HEART

Sóvár hold

… és jött az este.

hűvös teste köré

mélykék brokátot

csavart, mire

előző éjjel

kedvtelésből fénylő

csillagokat varrt

karcsú nyakán

holdfényből

szőtt selyem,

lágy és rebbenő,

s mint leány,

kiből férfi láttán

születik a nő,

párduc módra

nyújtózott

a sóvár Hold előtt.

… és jött a hajnal,

hajában fénnyel,

vöröslő arannyal…

s az este a mohó

szemeket már

a tegnapban kereste..

Netelka

Csokorba szedném...

Formálnám, faragnám

a gyönyörű rímeket

csokorba gyűjteném

a legszebbeket,

legszínesebbeket

és feléd küldeném…

Hogy tudd, hogy lásd,

hogy érezd

hiába az enyém,

minden vallomás

miattad született!

Varázsod ihletett

s minden azóta,

hogy megszerettelek!

Mihai Eminescu IDŐM AMINT SZÁLL...

Időm amint száll, egyre jobban

Hevül szívem a kedvesért,

Mert lényében varázs, titok van,

"Kitudja, mi", s "ki tudja, mért".

Egy pillanatnak műve volt tán,

Hogy elbűvöltek szemei?

Hisz asszony ő is - és nekem, lám,

Mégis be más - "ki tudja, mi".

Egyetlen ő nekem, tudom jól,

Akár hallgat, akár beszél;

A tiszta összhang ő, mikor szól,

S ha hallgat is! - "ki tudja, mér".

Rabságom így már - hordozom hát,

Nyűgében ott tart valami,

Mi tűrni hajt varázs-hatalmát:

"Ki tudja, mért", s "ki tudja, mi". 

(1955/1972)

Kacsó Sándor fordítása 

Homokba írtam kedvesem nevét

 

Homokba írtam kedvesem nevét

Homokba írtam kedvesem nevét,
de jött a hullám s rajzom elsöpörte:
leírtam újra minden betűjét,
de jött a dagály s munkám eltörölte.
Hiú ember, hiú vágy - szólt pörölve
a lány - megfogni a pillanatot,
hisz magam is így omlok egykor össze
és nevemmel együtt elpusztulok.
Tévedsz! - felelte: - híred élni fog,
ami porba hal, az csak földi lom,
szépséged a dalaimban lobog
s dicső neved a mennybe fölírom.
S ott szerelmünk, bár minden sírba hull,
örökké él s örökké megújul.

(Szabó Lőrinc fordítása)

Szemhéjam alatt pihennek az álmok

Szemhéjam alatt pihennek az álmok

végtelen tereken vándorol a lelkem

markába szorít a valóság, mint álnok

komor ridegsége ráncot vet felettem.

A lélekragyogáson átvérzik a jelen

szívem viskója ismét összeroskadt

itt fetrengek árván, teljesen összetörten

s az idő marja szét a régi álmokat…

HA MEGKÉRDEZNÉL...

Ha megkérdeznél

Azt mondanám: Téged szeretlek.

Ahogy begombolod a kabátom és vitatkozol velem,

Ahogy a nyakamba bújsz, és a könnyeid

végigfolynak mellemen,

Mert szeretsz.

Ha megkérdeznél

Azt mondanám: a kezedet szeretem.

A tenyereden állva, ha szédülök hirtelen,

Markod bezárul, vonásaidba ágyazva alszom védtelen,

Mert megóvsz.

Ha megkérdeznéd

Azt mondanám: a szemedet figyelem.

Ahogy arcom elsuhan benne egy szombat reggelen,

Ahogy fáradtan lecsukódik a világ minden éjjelen,

Mert benne élsz.

Ha megkérdeznéd

Azt mondanám: túl bonyolult nekem.

A hangodba bújva, ha egy pillanatnyi csend terem,

Megnyugszom, nem akarok más ember lenni

Mert benned élhetek.

Ha megkérdeznéd

Azt mondanám: nem kérdezel sosem.

Mert szeretsz - ahogyan én szeretlek,

Mert megóvsz - ahogy én is óvlak,

Mert hiszel bennem - ahogy még én sem hiszek."

Ana BLANDIANA-MEZTELEN VIRÁGOK

Milyenek vajon a virágok,

amikor senki sem néz rájuk,

s titokban levethetik bátran

minden ruhájuk?

Mint mutat vajon a kamilla,

aranyos övét ha megoldja,

s mit sem törődve azzal, hogy látják,

lerúgja fehér szoknya-virágát?

Hát a nőszirom milyen látvány,

mikor harisnya sincs a lábán,

s amiben éjjel-nappal tanyázik,

kék ingétől is megválik?

A bársonyvirág milyen lehet,

ha ruha nélkül didereg,

s csipkés szoknyája sincsen rajta,

pedig ugyancsak fázós fajta?

No és milyen a cinnia

karcsú derekát látni, ha

vörös katrincáját ledobja

egyenesen a porba?

Milyen a rózsa mindenek fölött,

ki a bál után levetkőzött,

s szirmokból varrt ünneplő ruháját

a virág-hercegek is megcsodálták?

De jó lenne, ha csak egy percre,

amit még senki se látott,

titokban meglesni, milyenek

a meztelen virágok!

(Cseke Gábor fordításai)

Mihai Eminescu VÉN VADON...

- Vén vadon, mért ringatod

Lombodat a földre már?

Nincs eső és szél se jár!

- Hogyne ringatnám, midőn

Múlik már az én időm!

Fogy a nappal, nő az éjjel,

Lombom holt avarba vész el -

Hogyha szél csap ágra, gallyra:

Dalnokaim messze hajtja;

És ha csélcsap szél viháncol:

Itt a tél s a nyár be távol.

Mért ne hajlongjak, ha már

Elrepült a sok madár!

Fönt, hol lombhegyem mered fel,

Fecskék szállanak sereggel.

Elviszik jó álmomat

S minden boldogságomat.

Elrepülnek rendre végül

Még a nap is elsötétül.

És a távozó csapat

Elszáll, mint a pillanat,

S itt hagy engem megkopottan,

Dermedőn, fakón, aszottan,

Hogy vágyammal társtalan,

Búsan áltassam magam.

(1960/1968)
Franyó Zoltán fordítása

Minden bánattól megnő az ember itt bent egy kicsit, itt bent (...)

-, itt bent, érted. Megnő az ember, meglombosodik, mint a fa. Megtanul valamit. Mint a fa, a lombja által. Több napfényt magába szívni, ameddig süt a nap, és félretenni belőle valamit a levelekbe... érted? Jobban örvendeni az örömnek, érted? És félretenni belőle valamit. Ehhez kell értsen az ember. És erre való a bánat, hogy megtanítsa.


Wass Albert

járd végig az utamat.....



"Mielőtt elítélsz, vedd fel a cipőmet és járd végig az utamat. Járd végig a múltamat, érezd a könnyeimet, éld át a fájdalmaimat, az örömömet. ...
Tedd meg a lépéseket, amelyeket én megtettem és botladozz meg minden kövön, amelyen én megbotlottam. ... S mindegyik botlás után állj fel és menj tovább, úgy ahogy én tettem.
Csakis ezután ítélkezhetsz rólam, felettem. Akkor mondhatod, hogy ismersz!"

Úgy szeretlek

Úgy szeretlek,

ahogyan a folyó

lágy simogatású

habjaival

a csobbanó követ.

Úgy szeretlek,

mint fakéregre

hajló lenge szelet.

Úgy szeretlek,

hogy belőlem

ízekre szaggatva

tudom merre lépsz…

Hisz belefonódtál

testem szövetébe,

s nem tudom,

mettől vagy te,

és meddig én.

Arcod

lázas ívét

tenyeremben

dajkálom,

de hiába kereslek

a nálad nélküli,

hosszú éjszakában.

hegedű

Fodor Ákos: SOSE BÁND

a hang… a hangot a csend szüli meg

és észre talán csak úgy veszed,

ha már vele-száll, vele zeng

szíved…

a fényt a szem fura mágusaként

úgy zárja keretbe a vaksötét,

hogy élesen álljon a kép

eléd!

sose bánd

azt, hogy ilyen, amilyen ez a földi világ

csupa rész az egész,

bánat vagy nevetés, amíg élsz,

de ha lenn, de ha fenn szívedet követed hazaérsz!

míg hazaérsz,

itt ragyogunk s vacogunk a csodák közepén,

vagy a lét peremén, hol a hang

meg a fény elenyész,

sosem árt, ami ér, sem a rossz

sem a jó

sose kész…

a csend… a csendet a hang szüli meg

és észre talán csak úgy veszed,

ha hozzásímulsz,

s veletart szíved

sose bánd

azt, hogy ilyen, amilyen ez a földi világ

csupa rész az egész,

bánat vagy nevetés,amíg élsz,

de ha lenn, de ha fenn szívedet követed hazaérsz!

míg hazaérsz,

itt ragyogunk s vacogunk a csodák közepén,

vagy a lét peremén, hol a hang

meg a fény elenyész,

sosem árt, ami ér, sem a rossz

sem a jó

sose kész.

sose bánd

azt, hogy ilyen, amilyen ez a földi világ

csupa rész az egész,

bánat vagy nevetés,

amíg élsz,

de ha lenn, de ha fenn szívedet követed hazaérsz! 

Vörös Liliom Karodban aludnék

Karodban aludnék, szelíd békében,

mint vad kiscsikó anyja közelében.

Megnyugodnék karod oltalmában,

nem félnék többé a nagyvilágban.

Melletted szelídülnék, csitulna lelkem,

mint csendesedik a szél, tavaszi kertben.

Hozzád bújva szépeket álmodnék,

s nem lenne többé riasztó álomkép.

Karodban alszom, szelíden békében,

mint búzakalász az aranyló kévében.

Nem félek, boldog vagyok veled,

Hisz mellettem vagy, s fogod kezem.

Tudod, arra gondoltam,

Tudod, arra gondoltam,

hogy az ember felépíti magának

az életét, azt hiszi, a sajátját,

több ilyen nem létezik,

de egyszer,

egész véletlen

meglát egy kis hibát,

egy tévedést,

már a kezdetnél elkövetett tévedést,

amire felépítette az egészet,

a fán, amit oly biztosan

élőnek hitt,

talál egy hamis levelet,

aztán, ha jól figyel,

kiderül,

hamis a fának minden porcikája,

mint egy program,

olyan az élet,

a vége már az elején be van kódolva,

nincs kilépés,

nincs semmi váratlan benne,

semmi ismeretlen,

emberről emberre ugyan az,

az unalomig ismétlődik,

legyen vidám, vagy bánatos,

a vég mindenig szomorú,

ez a program nem saját,

rengetegen ezt használják,

annyira beleéli magát az ember

a játékba,

hogy elhiszi,

az igazi életet éli,

pedig csak egy véges,

vaktában lövöldöző játék

a végtelen világban,

nem is sikeres játék,

unalomig ismételt játék,

fárasztó egy játék,

robog a vonat a szakadék felé,

de vajon a szakadékon túl mi van?

talán,

ennek a kilátástalan játéknak

a vége,

van, aki már előbb kiszáll

a szellemvonatból,

mert a kincsről kiderül,

mind hamis volt,

eltakarta előle

a végtelen világot,

nem történt más,

csak egy mesterségesen

felfújt labda kipukkant,

az ember látja már,

tévedés,

az egész egy nagy tévedés volt,

csak azt nem tudja,

hogyan tovább? 

A Te utad

Ha egyre ismeretlenebb

lesz a táj,

senkit előtted nem látsz,

-nincs tanács-,

csak menj tovább!

… Felbukkan egy, egy

csalogató hely…

ne gondold mindjárt:

Lesz tőle szebb…

Ragadd meg!

Találd fel magad,

ez a Te utad!

Nézz szembe

ha,

magányod meredek hegye

fagyosan mered rád,

megbolygatott békéd,

nyugtot nem talál…

-s a szorongó perc

saját zajától fut majd el.

Ne hordjon,

álljon meg rajtad a szél,

-nehogy ´átfújjon´-,

legyél kőkemény.

… és ha itt, ott

az érdek határához érsz,

kerüld el környékét.

Ne érdekeljen,

mit adnak el,

mit dobnak el…

… Egyéniséged

mindig értékesebb lesz,

kicsomagolja Benned

az érdemest.

newyear