Csalódtam…
a múló, röpke boldogságban,
a vissza nem térő barátságban,
egy volt a sorsunk,
most távol vagy, s mégsem… túl közel!
Valamennyi érzés, mi kettőnké,
mint gyenge szál szétszakadt,
megtépázott emlék, gyötrelem
ennyi, ami belőle megmaradt,
hánykódom az élet tengerén,
mint viharvert bárka,
mindenhol szirtek, s te meg én,
boldogtalanul tekintünk a mába.
Szép volt veled, most már élheted,
boldog vagy boldogtalan életed!
elválik göröngyös utunk,
mert távol vagy, s mégsem… túl közel!
Lyza
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése