Fogadd el azt, ki verseket ír Néked, A vallomása, felülmúlhat Téged. Fogadd el azt, aki sírni tud érted, Azt, aki mindig örülni tud Neked.

2011. augusztus 27., szombat

Hazavárlak



ölelnélek,
mint lázas beteget
a megnyugtató kar,
vagy arctalan édesanya,
féltőn
őrizve,
ameddig napkeltét
vált a napnyugta
távolból vagy
karjaim közt,
és mindenünnen vigyáználak
szívem puha bilincsét
finom teherként
kattintanám rád
csak ameddig
megnyugodni látlak,
vagy elsimítani lelked körül a barázdákat
és
tenyeremben tartva
dobogó szíved,
szivárgó érzelmeid
cseppjei közt
vergődő alakod
karcolnám retinám falára,
hogy mindig emlékeztessen rá,
sebezhető vagy…
…nem nyugszom
csak ha érinthetlek,
akkor hiszem létezésed,
ha érzem szerelmes csókjaid
siklását
résnyire szűkülő ajkaimon,
mely utánad nyüszít,
mint kivert kutya teszi
a gazda
ajtaja előtt
önmaga testébe marva…

…mert hívatlan vendégként
kopogtat a végtelen üresség-érzet,
amikor napok
véget nem érő perceiben
hazavárlak Téged…


Moha

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése