Hazavárlak

ölelnélek,

mint lázas beteget

a megnyugtató kar,

vagy arctalan édesanya,

féltőn

őrizve,

ameddig napkeltét

vált a napnyugta

…

távolból vagy

karjaim közt,

és mindenünnen vigyáználak

…

szívem puha bilincsét

finom teherként

kattintanám rád

csak ameddig

megnyugodni látlak,

vagy elsimítani lelked körül a barázdákat

és

tenyeremben tartva

dobogó szíved,

szivárgó érzelmeid

cseppjei közt

vergődő alakod

karcolnám retinám falára,

hogy mindig emlékeztessen rá,

sebezhető vagy…

…nem nyugszom

csak ha érinthetlek,

akkor hiszem létezésed,

ha érzem szerelmes csókjaid

siklását

résnyire szűkülő ajkaimon,

mely utánad nyüszít,

mint kivert kutya teszi

a gazda

ajtaja előtt

önmaga testébe marva…

…mert hívatlan vendégként

kopogtat a végtelen üresség-érzet,

amikor napok

véget nem érő perceiben

hazavárlak Téged…

Moha