Szemhéjam alatt pihennek az álmok
végtelen tereken vándorol a lelkem
markába szorít a valóság, mint álnok
komor ridegsége ráncot vet felettem.
A lélekragyogáson átvérzik a jelen
szívem viskója ismét összeroskadt
itt fetrengek árván, teljesen összetörten
s az idő marja szét a régi álmokat…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése