De van valami, amire akarattal képtelen az ember...

Soha sem akarok arra gondolni, hogy tönkre tetted az életem, hogy miattad lettem magányos. Ez így úgysem lenne igaz, igazságtalanság is lenne tőlem, csak annyi történt, megláttam egy felvillanó fényt, ami azután kihűlt, és közben ésrevettem, mennyire magányos vagyok. Nem azért vagyok az, mert nincs, ki akarjon mellettem lenni, a jó szándék megvan, mások azt is mondhatnák, hogy mit akarok, akár boldog is lehetnék. 

De van valami, amire akarattal képtelen az ember. Lehet valaki figyelmes, szeretettel teljes, ha nem érzi azt a másikat, akkor nem tud segíteni neki. Ha nem érzi, mi az, ami fáj a másiknak, nem tudja, mikor van itt a pillanat, mikor kellene kinyújtani felé a kezét. Mikor kellene vigasztalóan átölelni, hogy kevésbé fájjon. Mikor kellene egy kedves szó. Mikor van bajban az a másik.

Mikor vágódik hanyatt, mikor kellene felsegíteni. Nem a testét, a lelkét. Megtalálni a szót, érezni a pillanatot.

Kellene valaki, aki mindig mellette áll. Függetlenül attól, igaza van, vagy nincs. De hát ki tudja eldönteni, hol van az igazság. Nem igazat kellene adni, csak éreztetni, itt vagyok veled, nem vagy egyedül. Nem álást foglalni kell, éreztetni. Valaki mellette van akkor is, ha téved is, ha rossz is, ha buta is.

Akinek egy óriás pofon meg se kottyan, hogyan is érezni, hogy a másiknak, akit csak egy kicsit arrébb löknek, csendesen sír a lelke. Pedig az embernek arra lenne szüksége, hogy érezze valaki, most van vigaszra szüksége. Ez az, amire nem lehet figyelmeztetni, ez, amit érezni kell, e nélkül a megértés nélkül idegennek érzi magát. Az ember. Nem érti, ha neki, ha azzal a másikkal, ha vele történne, ha bárkivel történne, akkor megszakadna a szíve, hogy lehet, hogy ő nem érzi?

Talán edzettebb, vagy talán kevesebb bántás érte, azért vak arra, hogy észrevegye, akit oly nagy igyekezettel akar szeretni, annak épp most szakad apró darabokra a szíve. Nem tehet róla, senki nem tehet róla, a viharos szél az egyik fát derékba töri, míg a másik szinte mozdulatlan.

Persze ki tudja, valószínű, mások a fájdalmaink, az ő fájdalmára én vagyok érzéketlen. Sehogy sincs jól ez így, nem ismerjük, nem érezzük egymást. Vagyis ismerjük egymás szokásait, bogarait, csak éppen egymásnak vagyunk idegenek. Talán a hullámhossz.

Míg nem voltál, nem gondoltam, hogy másnak is érezni kellene, ha nekem belül fáj.