Fogadd el azt, ki verseket ír Néked, A vallomása, felülmúlhat Téged. Fogadd el azt, aki sírni tud érted, Azt, aki mindig örülni tud Neked.

2010. október 7., csütörtök

Oly messze vagy!



Kihűl a táj, és kint a mély-zöld fák
összeölelkeznek, szívük összedobban,
faggatnám őket, de kérdésemre némák,
így kereslek tovább, kéjes borzalommal.

Halk ájulatban ejtem ki a neved,
de csak a liget vén mélye mormol,
s míg részegít az est augusztusi szele,
távolban a szél bús álmokat porol.

Hol vagy? Mondd, nem látod, hogy remeg,
hogy mélyemben a vágy őrült táncra kél,
hogy űröd szétfeszíti a vértlökő erem,
s hogy epedve sírok lázas csókodért?

Oly messze vagy, csak zord hiányod csöng
már ez az alkony is nélküled leszállott
nyomodban lüktet remegve a csönd,
mint első áldozásra igyekvő leányok.

Vörös Liliom

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése