Bármerre nézek...

Bármerre nézek, Téged látlak,
Valószínűtlen kincse vagy
e trágár nyers világnak,
ékkövekből összerakott asszony,
de elránt tőlem a reggel, az alkony,
hívhat vágyón két karom,
véd tőlem földi, égi hatalom.

Zenghetnek rímek, hárfás szólamok,
tudod, érzed, hogy itt vagyok,
tán el is sírod magad,
de maradsz.

Teljes valódban sohse látlak,
mégis, mégis
bénultan várlak,
bús, izzó, szeretettel,
mint virágok a fényt,
ha sejtik, hogy jő már a reggel.

Bármerre nézek, Téged látlak,
lelkemből soha el nem bocsátlak.
Meghagy nekem a kegyes álom,
ajkad ekkor itt van a számon
s két karod szorosan átfon.

Komlósi Lajos