Feltépett sebek

Fájdalmam elrejteni jajj nem tudom,
a bánat könnyei csurognak arcomon.
Miként patakban a víz száguldnak gondolataim,
de nem úsznak tova,pedig nagyon akarom.

Feltépett sebek miket gyógyultnak hittem
Vérzenek ismét, pedig elfedtem.
Gyógyírt rá magamban nem lelek,
Tekintek rá...s ledermedek.

Várom a választ kérdőn,remegve
Már nem segít senki,nincs hozzá kedve.
Magamara maradtam ezzel a gonddal
vele együtt élek...fájdalommal.

Minden gondolat, minden szó
Fáj, akár a didergőre hulló hó.
Miért nem lehet az élet egyszerű?
Miért kell hogy fájjon minden mi ésszerű?

Fájdalomnak ára van,
elveszni látszik a jó.
Sok bánat közt elvész a remény,
S érzeseid hiába valók.

Nézed kezeid, ölelnék a jót,
kicsúszik közülük, mintha ott sem volna.
Nem sötét az ég, amikor süt a Nap,
Csak, ha annak látjuk, amikor minden szorongat.

Szorító kezet tolnád el magadtól,
de minden erőd kevés,hogy kitörj.
A fájdalom lebénít,csontig hatoló,
Marcangol és szét tép, ami várható.