Fogadd el azt, ki verseket ír Néked, A vallomása, felülmúlhat Téged. Fogadd el azt, aki sírni tud érted, Azt, aki mindig örülni tud Neked.

2009. január 8., csütörtök

Temető



Az élők ˝lakhelye˝ mellett, ott a holtaké.
Ezt is emberi kéz alkotta, mégis mennyire más.
A kegyelet és emlékezés kövei, az időjárás elemeivel, rendületlen tömegként dacolva, sorakoznak némán.
Minden egyes sírkő az élet egy kiolvasott lapja, mely a múltat kapcsolja össze az itt maradottakkal.
Mekkora fájdalom a halál érkezése, mikor elszólítja szeretteinket, pótolhatatlan hiányt hagyva hátra, az élők szívében.
Tudom, önsajnálat is ez némiképpen, hisz ezt érezzük:Mi lesz velünk nélküle?
Egy sír, mely halottainkat takarja, ám mégsem szakadunk el végleg tőlük, virágot viszünk, gyertyát gyújtunk, így emlékezünk.
Én is ezt teszem január első vasárnapján, s a temető csendjében szeretettel gondolok rád, drága Nagymamám.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése