Az éjpók szorgoskodik már az égen,
Lopakodik a fekete éjszaka,
Sötét hálót fon a felhők közt félszegen,
És kacsintgat a csillagok fényhada.
Messze egy szomorúfűz búsan mesél,
Mosolyogva hallgatja az öreg hold,
A távolból hársfa illatot hoz a szél,
Körbefog, és védelmezőn ránk hajol.
Álmok szárnyán indul útjára a kéj,
Suttognak már a szerelmes sóhajok,
Fellobban valahol a forró szenvedély,
S nevetve integetnek az óhajok.
Majd a lassan úszó, fodros fellegekre,
Ismét mély, csendes álmot szór az este.
Lakatos Zsuzsa
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése