Fogadd el azt, ki verseket ír Néked, A vallomása, felülmúlhat Téged. Fogadd el azt, aki sírni tud érted, Azt, aki mindig örülni tud Neked.

2009. január 31., szombat

éjszakánként róla ábrándozok,





éjszakánként róla ábrándozok,
elképzelem miként érinteném
hogyan is becézgetném,
kezem vágytól remegve túrná
illatos selymesen dús vörös haját.
Kezemmel bebarangolnám teste
minden zeg-zugát
érintésünk hol perzselő, hol jeges
fagyos nyomot hagy hátra,
testünknek vágytól gerjedő tánca
hisz szerelmünket átjárja.

Szerelmes harmatos lágy csókjától
vérpezsdítő ágytáncától, ki tikkadva
ölelésében megpihennék,
s nézem, nézem, hogy ö az talán?
Igen ő kit Isten is használhatna kaptafának
mert benne s, testének vonala
pont az mit Isten is jónak találna.

E mámoros gyönyörű álomból felébredni
nem kívánok én,
mert félek elveszítem
és nem jön álmaimba többé.
De felébredek félve,
már szomorúságtól remegve,
mit hoz s tesz elém a reggel.
Magam mellé nézek, s megpillantom Őt
nem tudom, ez még álom…?
Nem, nem álom! Ő az kiről álmodom
mellettem van, ébren is a nő,
mit Istennek köszönök, hogy már nem álom.
Belenézek smaragd zöld szemébe
fürkészem tekintetét, vajon ő kiről álmodik ép?
Rólam? Vagy csak ábrándjai közt keresgél még!

…………………………………………………………

Posted by Picasa

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése